Pécsi panelok között lángolt egy parkoló autó
Elektromos meghibásodás miatt gyulladhatott ki egy személyautó tegnap este Pécsett, a Nagy Imre úton. A lángok a parkoló gépkocsi motorterében csaptak fel, a hivatásos egység néhány perc alatt a helyszínre ért, ekkor már nem volt tűz. A tűzoltók a még izzó, füstölő részeket vízsugárral eloltották. A tűz a többi autóra nem terjedt át, személyi sérülés nem történt.
Mindent is lopott egy ibafai atyafi
A szigetvári rendőrök lopássorozatot derítettek fel, a tolvajt a bíróság már le is tartóztatta. Egy hónap leforgása alatt mintegy 10 helyről, közel 2 millió forintos kárt okozva lopott egy 32 éves ibafai férfi Ibafán, Almamelléken, Boldogasszonyfán és Szentlászlón.A tolvaj nem volt válogatós, volt, hogy a társával egy mezőgazdasági cégtől lopott napelemeket, adaptereket és akkumulátort, máskor 50 akácfakarót húzott ki, és lovasított meg gazdasági társaságtól. Két házba is be akart menni, de onnan végül nem vitt el semmit. Másik négy ingatlanból pedig összesen három nagy...
Az uniós átlag háromszorosával nőtt itthon a minimálbér
Magyarország az elmúlt tizenöt évben minimálbér-növekedésben az EU-átlag háromszorosát hozta - hangsúlyozta a miniszterelnök a minimálbér emeléséről szóló megállapodás aláírása után csütörtökön Budapesten. Orbán Viktor felidézte: 2010-ben a minimálbér 73 ezer forint volt, a garantált bérminimum pedig 89 ezer forint.Kiemelte, a magyar gazdaságpolitika elmúlt tizenöt évben kialakított iránya, amely a munkaalapú gazdaság megteremtését szolgálja, fönntartható és fönntartandó.Ez a megállapodás segít abban, hogy a munkaadók és a munkavállalók is úgy érezzék, a bérszabályozás a...
Nyolc év kényszerpihenő...
Egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működni fog a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok...
Bestiális kegyetlenséggel...
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a bestiális anyával szemben az emberölés különös kegyetlenséggel elkövetettként...
Új lendületet vesz a...
Jelenleg torzóként éktelenkedik a mohácsi Duna-parton a befejezetlen kikötő. Azt követően azonban, hogy a város felmondta a...
Ezzel a csodás fotóval...
A 2025-ös szentévben meghirdetett fotó- és novellapályázaton Horváth Natália Mercedesz Az élet útja című képe (címlapképünk) a...
Vadgázolás miatt félpályán...
Vaddal ütközött egy furgon Csányoszró külterületén, az 5804-es út 31-es kilométerénél csütörtökön reggel. A sellyei...
A helyi értékekre fókuszáló...
A helyi értékekre, a korszerű digitális tartalmakra és az élményalapú tanulásra építkező, három éven át tartó...
Továbbra is a Duna hullámsírjában nyugszik a Mohácsnál elsüllyedt T-34-es tank
Becslések szerint összességében több százezer ember kelt át a Dunán Mohácsnál 1944-45 telén azon a pontonhídon (majd miután befagyott a folyó, a jégre ácsolt padlóhídon), amit az előrenyomuló orosz csapatok számára építettek. A híd beszakadt egy T-34-es harckocsi alatt, s négyfős legénységével odaveszett. Korabeli híradások szerint a roncsot évtizedekkel később katonai búvárok megtalálták, s még a kiemelését is tervezték. 2020-ban újraindult a kutatás a tank után, azt azonban megakasztotta a koronavírus-járvány. 1944 novemberétől december 26-ig állt Mohácsnál az a...
Súlyos baleset történt az 57-es főúton, Pécs határában
Összeütközött két autó szerda reggel Pécs határában, az 57-es főúton. A balesetben az elsődleges információk szerint négyen szenvedtek sérüléseket. A mentők és a rendőrök mellett a tűzoltókat is riasztották a helyszínre.
Cicát mentettek ki a tűzoltók egy füsttel megtelt lakásból
Szigetváron, a Szent István lakótelepen, egy társasház harmadik emeleti lakásában - feltehetően elektromos zárlat miatt - tűz keletkezett a hétvégén. A szigetvári és sellyei hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre. Az egység gyors-beavatkozó vízsugár fedezete mellett behatolt a lakásba, ahol lánggal való égést nem, csak sűrű fekete füstöt tapasztalt. A tűzoltók áramtalanították és átszellőztették a lakást, illetve hőkamerával átvizsgálták. Ezalatt egy, még életben levő macskát találtak, aki erősen kormozódott és feltehetően sok füstöt lélegzett be. A szerencsétlenül jár...
Nyomor és gazdagság: ezt...
Évszázadnál sokkal régebben a karácsony, mint ünnepkör nem feltétlenül az ajándékozásról szólt, bár nem is nélkülözte a...
Árokba borult egy autó a...
Árokba sodródott és többször megpördült egy személyautó az 5107-es úton, Újmohács és Sárhát között kedden reggel. A...
Felföldi László...
„... hogy az advent után a Megtestesülés nagy titka újra megerősítsen bennünket Krisztus örömében és...
Javában zajlik a Mohácsi...
Október elsején elkezdődött a Mohácsi Nemzeti Emlékhely rekonstrukciója és bővítése. A kivitelezési munkálatok ideje alatt a...
Egy évig volt szökésben egy...
A rendőrök elfogták azt a somogyapáti férfit, aki nem kezdte meg időben szabadságvesztésének letöltését, több mint egy évig...
Autóval ütközött össze egy...
Motorkerékpár és személyautó ütközött össze Pécsen, a Schroll József úton hétfőn. A balesethez a város hivatásos...
Felborult egy kisbusz Kölked határában
Felborult egy kisbusz az 5117-es úton Kölked közelében hétfőn kora délelőtt. Az útpályától mintegy tíz méterre, a tetején állt meg a jármű. A balesetnél a mohácsi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. A mentők is megérkeztek a helyszínre, ahol forgalmi akadályra kell számítani.
Amikor a székely zászló színeiben tündökölt a pécsi tv-torony - 107 éve szakították el Erdélyt
Különleges díszkivilágítással állt ki 2018-ban az akkor száz esztendeje elcsatolt országrészekben élő székelyek mellett Pécs, a tv-torony december 1-jén, Erdély elcsatolásának napján a székely zászló kék-sárga színeiben tündökölt a nemzeti együvé tartozás kifejezéseként. Azt nem tudni, a balliberális városvezetés a mai évfordulón tervez-e hasonló szimbolikus lépést. Éppen százhét éve, 1918. december 1-én mondták ki a Gyulafehérváron elfogadott nyilatkozattal Erdély elcsatolását Magyarországtól, amivel létrejött az addig abban a formában sosem létező Románia (amit aztán a...
Véget ér a szezon a baranyai horgásztavakon, tavaszig pihenőre térhetnek a horgászok
Néhány kivételtől eltekintve a legtöbb baranyai horgásztavon vasárnap, illetve legkésőbb jövő hétvégén véget ér az idei szezon. Sajnos megint nyakunkon a tél, ennek megfelelően a baranyai horgásztavak is bezárnak. A legtöbb vízterületen ma lehet utoljára horgászni, de például a népszerű Kovácsszénájai tavon a következő hétvégén, vasárnap napnyugtával fejeződik be a horgászat erre az évre. Néhány kivétel akad, egyes, rablóhalas állományban gazdag tó egész télen felkereshető.S persze a kitartó, az időjárás viszontagságaival dacoló horgászok számára a ...
A rovat további témái
- Két baranyai tóba is csodás halak érkeztek
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak mézeskalács faluja - Megint jól kisütötték!
- Kezdődik a Geresdlakon élő, örökbefogadott fiát sanyargató finn házaspár pere
- Megnyílik az adventi vásár, koncertekkel, fényfestéssel is várják a pécsieket
- Szakmányban mosta a pénzt egy pécsi nőbrigád
- Volt egyszer egy Retró Múzeum: nemcsak a tárgyak, a betérők is meséltek a múltról
« Előző
216 | 243 | 270 | 297 | 324 | 351 | 378 | 405 | 432 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- Farsangi hangulatban búcsúztathatjuk...
- A nettó keresetek jobban emelkednek,...
- Heteken belül 150 ezer forintot kap...
- Begyújtás közben súlyos sérülést...
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Példaképnek jelölték, félmilliót...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Áttörést hozhatnak a pécsi egyetemen...

