Volt egyszer egy Aranykacsa: hét évtizeden át várta a vendégeket Pécs szívében

2025. augusztus 03. vasárnap 08:52

A vonzó nevű pécsi Aranykacsa étterem ma pont eladó, vagy kiadó. A történetében kutakodva azonban, éppen hét évtizedre visszanyúlva is akadnak feljegyzések a Teréz utcai egységről. Ami némileg korábban, a népi demokrácia „tombolásának" idején még Szabadság néven várta a vendégeit. Ekkor 1955-öt mutattak a valós időt mutató naptárak, miközben új szórakozóhelyekről szóltak a híradások. Mert a népnek jogában állt a munka utáni kikapcsolódás! - hangzott az elcsépelt szófordulat.

A Pécsi Vendéglátó Vállalat tervei között szerepelt, miszerint egy sor elavult, régies egységet fel akartak újítani, más arculattal felruházni.

A Szabadság fantázianévvel illetett vendéglőt pont ekkor, 1955-ben vették sorra. A Dunántúli Napló január 1-én megjelent lapszámában arról lehetett olvasni, hogy a Szabadság zenés eszpresszóvá változik át, pár varázspálcás körözés, meg egy építőipari brigád közreműködésével.

Ez a „mesterterv" azonban valahol elakadhatott, mert a következő sajtómegjelenés idején már Aranykacsa étteremként jegyezték az egységet.

Mindez 1956. november 4-i megjelenésként említhető, ahol közölték az érdeklődőkkel, más hasonló szolgáltató mellett a „Kacsa" is várja a betérőket. Ennyit a forradalmi hullámról, alulnézetből, legfeljebb a söntéspult magasságából.

A Tacskó Mackó

Az egyik legérdekesebb nevű, ma már talán az emlékek között sem élő üzlete volt a helyi vendéglátó vállaltnak a Tacskó Mackó. A Kossuth Lajos (ma Király utcában) egykoron létezett egy hidegkonyhás büfé. De azt ismeretlen okból a vezetőség megszüntette. Helyette hozták létre a Tacskó Mackót, a fővárosi Mézes Mackó mintájára. a tervek szerint nem melegkonyhai készítményeket, kaszinótojást, sonkás tekercset, szendvicset, cukrászsüteményt kínáltak. A sajtó 1956. április 14-én kürtölte világgá a hírt, a nyitás időpontját május 1-re tervezték.

Ennél is sokkal több részlet derült ki a december 12-i lapból. Az Aranykacsa kisvendéglő ugyanis naponta friss ételeket kínált. Pörköltből kettőt is, nem részletezve a felhasznált hús fajtáját. De sertés- és marhasültek, máj, illetve vesevelő is helyet kapott az étlapon. Pontosabban inkább a közleményszerű hirdetésben. A szomjasabb fajta fogyasztókra gondolva megírták, sörön és töményitalokon kívül bort is árusítottak. De minden hétfőn szünnapot tartottak!

Idővel kezdett egyre jobban menni az Aranykacsának. Hiszen, amikor 1957. június 4-én az üzemeltető, a Pécsi Vendéglátó Vállalat Igazgatósága bezárta a Belvárosi éttermet, akkor arra kértek mindenkit, az Elefántban, esetleg a most taglalt helyen fogyasszák el ebédjüket, vacsorájukat.

Egyik írásában a helyi sajtó kiváló tollú szerzője, Rab Ferenc külön kitért arra, mennyire fontos egy sokatmondó név. Nem árt, ha az ember másnap is tudja, hogy merre járt. Az Aranykacsa ezerszer jobb, mint egy állami vállalati sorszámmal illetett kocsma, italbolt, kimérde, csapszék, csehó, netán étterem. Ő, aki gyakran fordult meg az emberek között, jól látta a helyzetet, még a létező szocializmus idején is átérezte a dolgok lényegét. A remek cégér tényleg aranyat érhetett a szürkeségben.

A korra jellemző módon, cseppet sem piaci alapon, de kialakult egy vita a vendéglők, meg a kisvendéglők üzemeltetéséről. Ebből megtudhattuk, hogy Pécsett a városi „kocsmai" cég hat kisvendéglőt tartott fenn. Ezek közé tartozott a Tettye, a Susogó a Magaslati úton, a Halásztanya a Flórián téren, a Zóna a Piac téren, a Bányász pedig Szabolcstelepen.

Természetesen az Aranykacsa mellett, a belváros kellős közepén, a karnyújtásnyira az Irgalmasok utcájától, amit akkor Bem utcaként említettek.