Frissen végzett rendőrök álltak munkába Baranyában
Munkába álltak Baranyában a tízhónapos képzésen végzett egyenruhások. Dr. Szijártó István r. dandártábornok, Baranya vármegye főkapitánya fogadta a napokban Pécsett, a főkapitányságon a frissen végzett tiszthelyetteseket. Közülük Martinek Dániel r. őrmester jó tanulmányi eredménye elismeréseként dicsérettel és jutalommal zárta a képzést.A főkapitány reményét fejezte ki, hogy mindannyian megtalálják számításaikat, és örömüket lelik majd választott hivatásukban, valamint biztosította a frissen esküt tett kollégákat arról, hogy minden segítséget megkapnak a szakmai fejlődéshez...
Pécsett is megkóstolhatjuk Magyarország tortáját
Tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a Magyar Cukrász Ipartestület a Magyarország Tortája versenyt. A díjnyertes édességet több pécsi cukrászdában is megkóstolhatjuk.A gyulai Kézműves Cukrászda alkotóinak (Balogh László és Kis Roland) tortája, a „DCJ Stílusgyakorlat" nyerte el az idei Magyarország Tortája címet. Az édesség fő alkotóelemei: meggypálinkás csokoládékrém, mandulapraliné, és karamellizált fehér csokoládé. A Magyarország Cukormentes Tortája díjat pedig a váci Édes Vonal Cukrászda alkotása, az „Álmodozó" kapta. A torta hozzáadott cukor nélkül...
Elismerések az ünnepen: pécsi tudósok, művészek is a díjazottak között
Augusztus 20. alkalmából a Pesti Vigadóban adták át az állami kitüntetéseket és művészeti díjakat. A kitüntettek között pécsi és baranyai személyiségeket is köszönthetünk. Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:- Dr. Fábián Adrián jogász, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának korábbi dékánja, egyetemi tanár,- Dr. Szabó Szabolcs karvezető, a Komlói Pedagógus Kamarakórus alapító karnagya, a Pécsi Leőwey Klára Női Kar és a szekszárdi Gagliarda Kamarakórus karvezetője, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium...
Így ünnepelték Szent István...
Szent István napja az egyik legnagyobb állami ünnepünk. Augusztus 20-a már az első világháború előtt is kiemelt szerepet...
Családi fesztivállal,...
Államalapításunk ünnepén Pécs egész napos programokkal várja a városlakókat és a látogatókat. Augusztus 20-án családi...
Pécsett munkaversennyel,...
Szent István? Ugyan már! Legfeljebb I. a sorrendben. A kettő ugyan ugyanaz a személy, de értelmezésében ég és föld. A II....
A pécsi püspöki palota, a...
A Pécsi Egyházmegye családi fesztiválján, a Kovászon, augusztus 20-án újra szélesre tárja kapuit a Pécsi Püspökség. A...
Felföldi László mutat...
Államalapító szent királyunk, hazánk fővédőszentje főünnepén augusztus 20-án, 18.00 órai kezdettel szentmisét celebrál...
A Mecsekről száguldott Pécs...
Háborús övezetek városképére emlékeztetett a látvány. Pedig béke volt Pécsett, hiszen a naptárak 1983. augusztus 20-át...
Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az ajtót a kommandósok - Videó!
A Szigetvári Rendőrkapitányság munkatársai a napokban vették őrizetbe azt az öt férfit, akik huzamosabb ideje marihuánával kereskedtek. Augusztus 5-én reggel a Delta program keretében a szigetvári nyomozók a főkapitányság Mecsek kommandósainak segítségével újabb öt terjesztőt fogtak el, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Szigetvár környékén kábítószerrel kereskedtek.Egy drávafoki, illetve három nagydobszai férfi esetében merült fel a gyanúja annak, hogy rendszeresen fogyasztanak kábítószert, illetve a megvásárolt drogot tovább is értékesítik. A rendőrök rajtuk...
Nagybúcsúját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye a máriagyűdi kegyhelyen
Nagyboldogasszony, azaz Mária halálának és mennybevételének ünnepe hagyományosan a Pécsi Egyházmegye nagybúcsúja, melyet idén augusztus 16-én ünnepelt a hívek közössége a máriagyűdi kegyhelyen. A szabadtéri oltárnál bemutatott szentmise főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, koncelebrált dr. Kvanduk Frigyes általános helynök és a liturgia szónoka, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a pécsi székesegyház plébánosa. Elődeink fontosnak tartották, hogy legyen az 1009-ben alapított Pécsi Egyházmegyének egy olyan búcsúja, melyben a főpásztor, a papság és a hívő...
Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi pereces, Mézes Mackó és még sok eltűnt emlék
Összegyűjtöttünk pár régebbi fotót Pécsről, melyekre Kiss Csaba fotóblogján találtunk rá néhány esztendeje. A pécsi perecestől kezdve, a még működő Zsolnay porcelángyáron át az emberektől nyüzsgő zöld Széchenyi teret is sikerült lekapnia a fotósnak, aki 2017-ben nagy örömmel mesélt emlékeiről a Pécsi Újság.hu-nak. Kiss Csaba a kétezres évek elején került a városba, az általunk felfedezett emlékek 2004-2007 között készültek. Az akkori gépével állt neki fotózni, dokumentum fotózás céljából. Ezek a képek felidézik milyen volt Pécs a kétezres években, hiszen sokak nem...
Lángoló autó világította be...
Kigyulladt egy személyautó az 57-es főúton, a Baranya vármegyei Belvárdgyula határában szombaton éjszaka. Teljes...
Nem sikerült újraéleszteni,...
Elhagyta az úttestet egy személygépkocsi a 66-os főút Sásd és Baranyajenő közötti szakaszán szombaton este. A baleset...
Lerobbant mozdony miatt...
Szombat délután a Pusztaszabolcsról 14:04-kor Dombóvárra elindult S40-es vonat (8024) Regölynél meghibásodott. A műszaki hibás...
Új bemutatókkal is készül a...
Négy premierrel, valamint egy felújított darabbal és a korábbi években sikerrel játszott produkciókkal vág neki ősszel induló...
Elmarad a vasárnapra...
A Duna-Dráva Nemzeti Park által indított szakvezetéses túra vasárnap elmarad. A nemzeti park közlése szerint...
Ritka madár is gyűrűt...
Három hete zajlik a Sumonyi Nyár-őszi Madárgyűrűző Tábor, ahol már csaknem 3000 madarat jelöltek köztük olyat is, amire eddig...
Gyalogost gázolt egy részeg sofőr Pécsett
A rendőrség egy pécsi baleset szemtanúit keresi. A Pécsi Rendőrkapitányságnyomozást folytat ittas állapotban súlyos testi sértést okozó közúti járművezetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.Augusztus 8-án 10 óra 55 perckor egy fehér Peugeot Boxer kisteherautó vezetője Pécsett, a Kossuth téren hátramenetet végzett a Fürdő utca irányából az Irgalmasok útja felé. Tolatás közben a gépkocsivezető elütötte a jármű mögött közlekedő gyalogost, aki elesett, és súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki szemtanúja volt az esetnek, és a...
Béda-Karapancsán elmarad a kenuzás a kis víz miatt
Gólyák nyomában címmel kenutúrára invitálta szombatra az érdeklődőket a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. A Duna-Dráva Nemzeti Park területén fekvő Béda-Karapancsa a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő élőhelyeit foglalja magában. A szombatra tervezett program erre a különleges területre kalauzolná el az érdeklődőket. A kenutúrák indulását a vízállás,...
Robogóval esett el egy férfi Mohácson, súlyosan megsérült
Lapunk értesülései szerint csütörtökön este a Baross utcában történt a baleset. Úgy tudjuk, egy fiatalember feltehetően túl gyorsan hajtott, s elesett a robogójával.A baleset során a vezető súlyosan megsérült, kórházba szállították.
A rovat további témái
- Árokba hajtott, s rommá tört egy autó az M60-ason
- Hatalmas, letört faágat távolítottak el a tűzoltók Mohácson
- Ez az oka, miért látunk kevesebb madarat augusztusban
- Tragédia történt Baranyában: autóval ütközött egy vonat, ketten meghaltak
- Amikor még a pécsi belvárosban is megúszhattuk a hőséget: a Nagy Lajosban is csobbanhattunk
- Aknába zuhant férfi életét mentették meg a tűzoltók Pécsett
« Előző
621 | 648 | 675 | 702 | 729 | 756 | 783 | 810 | 837 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Hamarosan Villányig autózhatunk az...
- Taroltak a Baranya Mazsorett...
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- Csak délután látogathatók a betegek a...
- A nettó keresetek jobban emelkednek,...
- Farsangi hangulatban búcsúztathatjuk...
- Eltűnt egy tizenegy éves, mohácsi kisfiú
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Begyújtás közben súlyos sérülést...

