Tizenhat milliárdból újul meg a Mohácsi Nemzeti Emlékhely, jövő augusztusig tart az építkezés
2025. szeptember 30. kedd 12:29

Az 1976-ban átadott, mára azonban elavult és erősen leromlott állapotú térszint alatti, árkádos épületet kibővítve új, interaktív kiállítótereket alakítanak ki, ahol látható lesz történelmi, régészeti, antropológiai, egyháztörténeti kiállítás a legmodernebb interaktív elemek felhasználásával.
A tömegsírokból kikerült, egy személyhez tartozónak minősített csontok az emlékhely területén kialakított, rendezett temetőben nyerhetnek végső, méltó elhelyezést.
Az így kialakított sírkert központi helyén egy kápolnát építenek, amit a Vadász és Társai Építésziroda tervez; színes, mázas kerámia cserép fedéssel készül, három osztású fa kapuzattal, mögötte „Hősök fala" telepítésével, amin a történeti kutatások során megismert elhunyt hősök nevei olvashatók.
Az építés során a Hádész-kapu rekonstrukciójára is sor kerül a kegyeleti tér, valamint a teljes kert rekonstrukciója mellett. Ezekkel együtt a közép-európai összefogást jelképező emlékművek fogadó felületeit is kialakítják majd.
A kiállítótér, hősi sírkert és a kápolna felépítését követően a Mohács 500 emlékév kiemelt, megrendítő eseménye a kiemelt csontvázak méltó újratemetése lesz.
A munkálatok szerdán megkezdődnek, s csaknem egy évig tartanak. A létesítmény várhatóan jövő augusztusban fogadja majd a látogatókat.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...
- Rétisas fiókákat gyűrűztek az...
- Magyar Péter: a dokumentumokból...
- Keddtől ismét látogatható az...
- Pécsi Arcok - Heckenberger Iván:...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

