Szakmányban mosta a pénzt egy pécsi nőbrigád
2025. november 28. péntek 09:30

A Pécsi Járási Ügyészség nyolc nővel szemben nyújtott be vádiratot pénzmosás bűntette miatt.
A vádirat szerint a vádlott nők 2023-ban az interneten, egy közösségi oldalon ismerkedtek
meg megbízóikkal, akik látszólag romantikus, illetve baráti kapcsolatot alakítottak ki velük.
Ezen személyek kérésére a vádlottak számlát nyitottak, illetve már meglevő számláikat
bocsátották rendelkezésre azért, hogy a számlákon különböző utalásokat fogadjanak. A
vádlottak az utasításoknak megfelelően a számláikra érkezett összegeket továbbutalták,
vagy kriptotárcákba fizették be.
Egyes vádlottak ezért a tevékenységért jutalékot is kaptak, utalásonként az átutalt összeg
5 %-át vagy néhány tízezer forintot tarthattak meg.
A vádlottak számláira érkezett pénzek csalásokból származtak. Az elkövetők romantikus
kapcsolat kialakításának látszatát keltve, magukat külföldön dolgozó orvosnak, katonának
vagy színésznek kiadva csaltak ki pénzt a sértett nőktől, egyiküktől több hónapon
keresztül, több részletben 90 millió forintot.
A vádirat szerint a vádlottak azzal, hogy a csalásokból származó -néhány százezer
forinttól, 20 millió forintig terjedő- összegeket fogadták számlájukon, majd azokkal
pénzügyi műveleteket végeztek, pénzmosást követtek el, aminek a büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés.
Annak a nőnek a cselekménye, aki több részletben összesen 20 millió forint csalásból származó összeget fogadott a számláján, majd utalt tovább jutalék fejében, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének minősül, ami két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Farsangi hangulatban búcsúztathatjuk...
- Tovább enyhül az idő, kitör a tavasz...
- A nettó keresetek jobban emelkednek,...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Heteken belül 150 ezer forintot kap...
- Begyújtás közben súlyos sérülést...
- Példaképnek jelölték, félmilliót...
- Új vezető került a Pécsi Járási...
- Eltűnt egy tizenegy éves, mohácsi kisfiú

