Hűvös éj után egy kis napsütésre is számíthatunk szombaton

Hűvös éj után egy kis napsütésre is számíthatunk szombaton Éjszakára nagy területen kiderül az ég, de hazánk délnyugati, déli tájain átmeneti párásság, köd kialakulhat. Hajnaltól nyugat felől kisebb-nagyobb felhőtömbök érkeznek, amelyek szombaton időszakosan zavarhatják a napsütést, majd kora délutántól már egyre jobban befelhősödik az ég.  Napközben kevés helyen eshet, estétől viszont - nagyobb eséllyel a déli országrészben - megnövekszik a csapadék esélye, zivatar is lehet. A nagy területen erős, helyenként viharos nyugati, északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, holnap a délire, délnyugatira forduló szelet élénk lökések...

A hó végéig marad a megváltozott menetrend a Budapest-Pécs vonalon

A hó végéig marad a megváltozott menetrend a Budapest-Pécs vonalon Több vasúti váltót is kicserélnek Budapest-Kelenföld állomáson csütörtöktől október 30-ig, emiatt változott több távolsági járat menetrendje is a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon - közölte a Mávinform a honlapján.  A részletes összegzés szerint egyes vonatok néhány perccel korábban indulnak vagy később érkeznek, esetleg kevesebbet várakoznak a továbbindulás előtt Kelenföldön. Előfordul majd éjszakai járatok esetében az is, hogy egy-egy szakaszra pótlóbuszt indít a vasúttársaság.A Budapest-Pécs vasútvonalon egyes InterCity vonatok néhány perccel korábban indulnak vagy...

Egy méter alatt állt meg a vízszint csökkenése Mohácsnál

Egy méter alatt állt meg a vízszint csökkenése Mohácsnál A korábbi előrejelzéseknek megfelelően egy méter alá esett a Duna vízszintje pénteken Mohácsnál.  A hét közepén az előrejelzés alapján még úgy tűnt, a következő napokban megközelíti a Duna vízállása Mohácsnál is a negatív rekordot, s pénteken várhatóan egy méter alá esik a vízszint.Ez így is történt, pénteken reggel 95 centiméteres vizet mértek.A következő napokban a vízszint némiképp emelkedik, csütörtökön már másfél méter körül alakul a vízállás - ez azonban gyakorlatilag észrevehetetlen lesz.

A fél világot bejárta...

A fél világot bejárta Farkas József, a Mecseki Láthatatlanok egyike, míg ismét szülőföldjére léphetett A forradalom leverése után is még sokáig harcoló Mecseki Láthatatlanok között volt Farkas József is, akinek életéről akár...

Dunaszekcsőn oltják a...

Dunaszekcsőn oltják a lángokat a mohácsi tűzoltók A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy faház kapott lángra Dunaszekcsőn csütörtök délután, a Móricz Zsigmond utcában....

Gyalogosgázolás szemtanúit...

Gyalogosgázolás szemtanúit keresik a pécsi rendőrök A rendőrség egy pécsi baleset szemtanúit keresi.  A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat közúti közlekedési...

Hargitai János elárulta,...

Hargitai János elárulta, szerinte mi lehet majd a mohácsi Duna-híd neve A mohácsi Duna-híd építése a dél-magyarországi logisztika legfontosabb beruházásává vált: a projekt a szerb és nyugat-európai...

Ilyen volt a forradalom...

Ilyen volt a forradalom Pécsett: tízezrek a Széchenyi téren, teherautós tüntetés, lövések 1956. október 23-án Pécsen csend honolt - mesélte lapunknak korábban a a közelmúltban elhunyt Rozs András történész,...

Így járnak a pécsi buszok a...

Így járnak a pécsi buszok a hosszú, ünnepi hétvégén - Változik a menetrend A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint a hosszú hétvégén a bérletpénztárak, valamint az ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása...

Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az ünnepi állománygyűlésen

Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az ünnepi állománygyűlésen Ünnepi megemlékezést tartottak a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Az eseményen a szervezet vezetői és munkatársai közösen hajtottak fejet a történelmi események hősei előtt.  Az ünnepség keretében ismertették az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által átadott elismeréseket és jutalmakat is. Az országos szinten kiemelkedő munkát végző tűzoltók és katasztrófavédelmi szakemberek több kategóriában részesültek kitüntetésben, ezzel is elismerve a szolgálatban tanúsított példaértékű...

Korábban zárnak be ma a NAV baranyai ügyfélszolgálatai

Korábban zárnak be ma a NAV baranyai ügyfélszolgálatai A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálatai október 22-én 14 óráig fogadják az ügyfeleket.  A Baranya vármegyei ügyfélszolgálatok nyitvatartása október 22-én:Pécs, Rákóczi út 52-56., Szigetvár, Zrínyi tér 1., Siklós, Kossuth tér 15.,Mohács, Széchenyi tér 3., Komló, Városház tér 3.8:30-14:00Az ügyfélszolgálatok technikai okok miatt 14 órakor bezárnak.   

A legendás pécsi rádiósnak, Bőzsöny Ferencnek 1956-ban kétszer kellett megadnia magát

A legendás pécsi rádiósnak, Bőzsöny Ferencnek 1956-ban kétszer kellett megadnia magát A 2018-ban, nyolcvannyolc éves korában elhunyt rádiós legenda, bemondó, tanár, előadóművész, a Magyar Rádió főbemondója pécsi gyerek volt. A Pacsirta utcában lakott szüleivel és öccsével, Lászlóval, de sűrűn megfordult a Jókai tér 3. szám alatt is nagymamájánál. Családja vendéglátásból élt, kocsmájuk és élelmiszerboltjuk volt. 2014-ben lapunknak adott interjújában az 1956-ban, már rádiósként átélt élményeiről is beszélt.   Bőzsöny Ferenc budapesti lakásában fogadta 2014-ben munkatársunkat, ahol minden egyes tárgynak története van. A nosztalgiázást a rádiós évekkel...

Mindenkinek el kellett...

Mindenkinek el kellett hagynia az Árkádot szerdán délelőtt Szerdán délelőtt nem sokkal kilenc óra után kiürítették Pécsett az Árkád bevásárlóközpontot, s a parkolóba sem lehetett...

Jogerősen is elítélték a...

Jogerősen is elítélték a pécsi plakátrongót - ismét A harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványára helyben hagyta a másodfokú bíróság...

Konfliktusok a munkaruha...

Konfliktusok a munkaruha körül: tipikus helyzetek és HR-megoldások Egy friss kutatás szerint a munkaruha minősége is befolyásolja a dolgozói elégedettséget. A jogszabályi háttér, az arculati...

Elhallgatott történelem: a...

Elhallgatott történelem: a korabeli baranyai sajtóban sem esett szó 1956-ról A politika, illetve az azt kiszolgáló sajtó nem igazán tudott mit kezdeni 1956 októberének emlékével. Sem lenyelni, sem...

Pénzmosás miatt emeltek...

Pénzmosás miatt emeltek vádat két nő ellen Pécsett A Pécsi Járási Ügyészség pénzmosás bűntettével vádol két nőt, akik csalásból származó pénzeket fogadtak...

Bent égett a lángoló...

Bent égett a lángoló házában egy férfi Baranyában Hétfő délután riasztották a tűzoltókat a Baranya vármegyei Birjánba, ahol egy Rákóczi Ferenc utcai családi ház kigyulladt....

Kelenföldre érkeznek, s onnan is indulnak a pécsi IC-k

Kelenföldre érkeznek, s onnan is indulnak a pécsi IC-k A biztosítóberendezés meghibásodása miatt hétfő kora délutántól változásokra kell számítani a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok forgalmában; a vonatok egy része más budapesti elővárosi állomásokon fordul vissza, vagy késéssel indul - közölte a Mávinform a honlapján. Azt írták, a Keleti pályaudvaron a biztosítóberendezés meghibásodása miatt ideiglenesen - a hiba elhárításáig - kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok.A Z60-as vonatok Rákosra érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A sülysápi S60-as vonatok nem közlekednek, a Z60-as vonatok Budapest...

Rengeteg drogot találtak egy férfi autójában a pécsi rendőrök

Rengeteg drogot találtak egy férfi autójában a pécsi rendőrök A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy férfi letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.  A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított által vezetett személygépkocsit a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei ellenőrzés alá vonták. A járműben a kutatás során a nyomozó hatóság nagy összegű készpénzt, kábítószergyanús anyagmaradványokat, a csomagtérben talált újszerű mosógép műanyag fedelének eltávolítása után több, mint 2 kg kábítószergyanús, zöld növényi törmeléket, és két pécsi társasházi lakásban tartott házkutatás során...

Újabb két drogdílert vontak ki a forgalomból a baranyai zsaruk - Videó!

Újabb két drogdílert vontak ki a forgalomból a baranyai zsaruk - Videó! Delta-akció keretében újabb dílereket fogtak el a szigetvári rendőrök.  Egy korábbi ügyben beszerzett információk alapján jutottak el a szigetvári nyomozók ahhoz a 22 éves férfihoz, akit a főkapitányság Mecsek kommandósainak segítségével október 14-én fogtak el a szigetvári lakásában. Az ingatlanban kábítószergyanús növényi származékot, valamint annak porciózásához szükséges eszközöket találtak, majd foglaltak le a rendőrök. A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2021-től rendszeresen marihuánát fogyasztott, valamint árult is.[#video:3883]  A nyomozók másnap már annál a...