Új lendületet vesz a mohácsi kikötő építése, befejezik a félbemaradt beruházást
2025. december 04. csütörtök 09:35

Jelenleg torzóként éktelenkedik a mohácsi Duna-parton a befejezetlen kikötő. Azt követően azonban, hogy a város felmondta a korábbi polgármester, Csorbai Ferenc által kötött szerződést a kivitelezővel, a beruházás új lendületet vesz. Hargitai János országgyűlési képviselő arról tájékoztatta lapunkat, hogy hamarosan aláírja az önkormányzat és az Építési és Közlekedési Minisztérium azt a konzorciumi szerződést, amellyel a szaktárca belép a beruházásba, a teljes lebonyolítást vállalva. A létesítmény befejezéséhez szükséges pénz rendelkezésre áll, a munka az új kivitelező kiválasztása után folytatódik, s onnantól számítva akár egy éven belül be is fejeződhet.
Amint arról hírt adtunk, idén már gyakorlatilag semmilyen munkavégzés nem volt a mohácsi kikötőben, az építkezést végző vállalkozás pedig további forrásokat kért a befejezéshez, amit nem támogatott sem a város, sem a projektet felügyelő állami hatóság. Mindezek miatt a képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntöttek, azonnal hatállyal szerződést bontanak a kivitelezővel, a Platina-Bau Zrt.-vel.
A céget 2020 májusában, a koronavírus-járvány idején az akkori polgármester, Csorbai Ferenc döntése értelmében bízták meg a munkával, nettó 5, 8 milliárd forint ellenében.
A befejezés határideje 36 hónap volt.
Tehát a létesítménynek - amelytől azt remélik, hogy a közúti és vasúti kapcsolattal nem csupán Mohács, de az egész régió vállalkozásai részére lehetővé válik a konténeres, vagy darabáru eljuttatása a világ bármelyik pontjára - már két éve működnie kellene.
A kikötő alapkövét 2021-ben helyezték el, egy évre rá pedig átadták a munkagépek tárolására szolgáló 800 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot, valamint a 245 négyzetméter alapterületű kiszolgáló létesítményt.
Ezt követően más munkálatok mellett a partfal építése is elkezdődött.
Mindeközben kétszer is módosították a vállalkozói szerződést, többek között előre nem látott kiadások és a háborús infláció miatt, a számláló ekkor már 9, 2 milliárd forintnál állt.
Tavaly novemberben hasonló okokra hivatkozva a vállalkozás további forrásokat igényelt, ehhez azonban a projektet felügyelő állami hatóság és az önkormányzat sem járult hozzá.
Több egyeztetést, helyszíni ellenőrzést tartottak, ezeken pedig kiderült, hogy idén gyakorlatilag semmilyen munkavégzés nem történt a kikötőben, s a jelenlegi felállásban nincs is esély a befejezésre.
Ezért kérte Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere a képviselők felhatalmazását a szerződés azonnali hatályú felbontására, amit meg is kapott.
- A szerződés felmondása csak az első lépés volt ahhoz, hogy a beruházás befejeződhessen - nyilatkozta lapunknak Hargitai János országgyűlési képviselő.
A nemzeti oldal politikusa a várható fejleményekről szólva kifejtette, hamarosan aláírja az önkormányzat és az Építési és Közlekedési Minisztérium azt a konzorciumi szerződést, amellyel a szaktárca belép a beruházásba, a teljes lebonyolítást vállalva.
A befejezéshez szükséges pénz rendelkezésre áll, a pályázati keret egy részét ugyanis még nem hívták le, további négymilliárd forintos támogatásról a kormány pedig már korábban döntött.
A szerződés tető alá kerülését követően megkezdődhet az építkezés befejezését vállaló kivitelező megtalálását célzó közbeszerzési eljárás előkészítése, majd kiírására. Kedvező forgatókönyv megvalósulása esetén ez tavasszal le is zárulhat, majd folytatódhat a munka.
Hargitai János úgy véli, az új kivitelezővel megkötött szerződés dátumától számítva egy éven belül befejeződhet a kikötő építése.
M. B. - Fotó: magyarepitok.hu
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vadgázolás miatt félpályán halad a...
- Ezzel a csodás fotóval nyerte meg a...
- Új lendületet vesz a mohácsi kikötő...
- Bestiális kegyetlenséggel végzett...
- Továbbra is a Duna hullámsírjában...
- Védd meg a határt! Ütős dalban énekel...
- Negyven védett sírhely lesz a pécsi...
- Újabb segítséggel élhetnek a baranyai...
- Harmincnégy éve özönlötték el...
- Szexért cserébe adta a drogot egy...

