Felföldi László megyéspüspök: az új advent új erőt, új lendületet és új biztonságot ad

Felföldi László megyéspüspök: az új advent új erőt, új lendületet és új biztonságot ad „... hogy az advent után a Megtestesülés nagy titka újra megerősítsen bennünket Krisztus örömében és biztonságában." Felföldi László püspök advent első vasárnapján a Pécsi Egyházmegye egyházközségi és intézményi munkatársaihoz intézett rövid beszédét adjuk közre, mely a pécsi Kodály Központban megrendezett egyházmegyei adventi hangversenyen hangzott el.  Főtisztelendő Atyák! Kedves Testvérek!Környezetünkben láthatjuk, hogy az emberiség, az egyes ember is különleges adventbe került. Napjainkban kapkodás, feszültség és zavart keresés jellemzi az adventi...

Javában zajlik a Mohácsi Nemzeti Emlékhely átépítése, nyárra fejeződik be a munka

Javában zajlik a Mohácsi Nemzeti Emlékhely átépítése, nyárra fejeződik be a munka Október elsején elkezdődött a Mohácsi Nemzeti Emlékhely rekonstrukciója és bővítése. A kivitelezési munkálatok ideje alatt a létesítmény zárva tart. Az ütközet 500. évfordulójához kapcsolódóan életre hívott, az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásával megvalósuló fejlesztés célja, hogy a komplexum megújult formában már az emlékév tavaszától látogathatóvá váljon, számolt be róla a Magyar Építők.  „Hősök fala" az elesett katonákértA sátorhelyi emlékhelyen funkcióbővítésekre és területrendezési, tájépítészeti beavatkozásokra kerül sor. Ennek részeként...

Egy évig volt szökésben egy baranyai férfi, elfogták a kommandósok - Videó!

Egy évig volt szökésben egy baranyai férfi, elfogták a kommandósok - Videó! A rendőrök elfogták azt a somogyapáti férfit, aki nem kezdte meg időben szabadságvesztésének letöltését, több mint egy évig bujkált a hatóságok elől.    A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek kommandósai november 18-án Vásárosbécen fogták el a 32 éves férfit, aki ellen a Pécsi Törvényszék 2024. augusztusában nemzeti, majd - miután felmerült, hogy a férfi esetleg külföldön tartózkodik - 2025. júliusában európai elfogatóparancsot adott ki, mert a férfi a garázdaság és testi sértés miatt kiszabott jogerős börtönbüntetését az előírt határidőig nem kezdte...

Autóval ütközött össze egy...

Autóval ütközött össze egy motoros Pécsett Motorkerékpár és személyautó ütközött össze Pécsen, a Schroll József úton hétfőn.  A balesethez a város hivatásos...

Felborult egy kisbusz...

Felborult egy kisbusz Kölked határában Felborult egy kisbusz az 5117-es úton Kölked közelében hétfőn kora délelőtt.   Az útpályától mintegy tíz méterre, a...

Amikor a székely zászló...

Amikor a székely zászló színeiben tündökölt a pécsi tv-torony - 107 éve szakították el Erdélyt Különleges díszkivilágítással állt ki 2018-ban az akkor száz esztendeje elcsatolt országrészekben élő székelyek mellett Pécs,...

Véget ér a szezon a...

Véget ér a szezon a baranyai horgásztavakon, tavaszig pihenőre térhetnek a horgászok Néhány kivételtől eltekintve a legtöbb baranyai horgásztavon vasárnap, illetve legkésőbb jövő hétvégén véget ér az idei...

Két baranyai tóba is csodás...

Két baranyai tóba is csodás halak érkeztek A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége két baranyai tavon is haltelepítést végzett pénteken.  A Pécsi-tóba...

Idén is gyönyörű lett a...

Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak mézeskalács faluja - Megint jól kisütötték! Idén immár tizenhetedik alkalommal formálták meg Geresdlakon, a falu minden utcáját, házát mézeskalácsból. Sőt, új elemekkel,...

Megnyílik az adventi vásár, koncertekkel, fényfestéssel is várják a pécsieket

Megnyílik az adventi vásár, koncertekkel, fényfestéssel is várják a pécsieket Pécsett pénteken délután nyit a XIV. Adventi Kézműves és Mesevásár a Széchenyi téren. A meghitt koncertek, mesék, programok mellett az adventi vásár kitelepülői gondoskodnak az ünnepi hangulatról a városban.  Íme, a részletes program: November 28: 17.00 Szűcs Gabi: Swing karácsony Széchenyi tér Szűcs Gabi Emerton-díjas énekesnő koncertjével veszi kezdetét az Advent Pécs programsora.     november 29.   15.00–15.30 és 16.00–16.30 Mesekuckó Mesél Bacskó Tünde színművész.   17.00 Adventi gyertyagyújtás Széchenyi tér A gyertyát meggyújtja és...

Szakmányban mosta a pénzt egy pécsi nőbrigád

Szakmányban mosta a pénzt egy pécsi nőbrigád A Pécsi Járási Ügyészség nyolc nővel szemben nyújtott be vádiratot pénzmosás bűntette miatt.  A vádirat szerint a vádlott nők 2023-ban az interneten, egy közösségi oldalon ismerkedtekmeg megbízóikkal, akik látszólag romantikus, illetve baráti kapcsolatot alakítottak ki velük. Ezen személyek kérésére a vádlottak számlát nyitottak, illetve már meglevő számláikatbocsátották rendelkezésre azért, hogy a számlákon különböző utalásokat fogadjanak. Avádlottak az utasításoknak megfelelően a számláikra érkezett összegeket továbbutalták,vagy kriptotárcákba fizették be.Egyes...

Volt egyszer egy Retró Múzeum: nemcsak a tárgyak, a betérők is meséltek a múltról

Volt egyszer egy Retró Múzeum: nemcsak a tárgyak, a betérők is meséltek a múltról Pécsett a Király utcában lehetett egykor megtekinteni a múzeum tulajdonosai által összegyűjtött körülbelül háromezer, az elmúlt évtizedekből származó tárgyat. A kiállítás sajnos már csak a Retró Múzeum Facebook-oldalán látható, sokan sajnálják, hogy már nem elérhető a kiállítás. A tulajdonosok azonban megőrizték a gyűjteményt. 2013-ban jött létre a Retró Múzeum, ami körülbelül két évig üzemelt. Két tulajdonosa volt, akik korábban is gyűjtögettek már ezt-azt, így egyszer kipattant a fejükből az ötlet, mi lenne, ha nyitnának közösen egy múzeumot Pécsett, ahol kiállítanák a...

Piarista konfráter lett...

Piarista konfráter lett Felföldi László megyéspüspök Ünnepi patrocíniumi szentmisét tartottak a kecskeméti Piarista Gimnáziumban november 25-én. A szertartást az iskola egykori...

A pécsi alagút helyett...

A pécsi alagút helyett majdnem felüljáró épült az Aradi vértanúk útján Élénk fantázia szükséges hozzá, de egykoron, majdnem fél évszázaddal ezelőtt úgy volt, hogy Pécsett, alagút helyett egy...

Bestiálisan végzett egy...

Bestiálisan végzett egy aggastyánnal egy pécsi férfi Az emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi büntetésének helybenhagyására tett indítványt a Pécsi...

Új tiszttel bővült a...

Új tiszttel bővült a baranyai tűzoltók állománya A november huszonötödiki országos igazgatói értekezlet előtt elsőtiszti kinevezéseket és elismeréseket adott át az országos...

Európa legjobb egészségügyi...

Európa legjobb egészségügyi rendszerét szeretné létrehozni a kormány A kormány fenntartja azt az elkötelezettségét, hogy Európa legjobb egészségügyi rendszerét szeretné létrehozni - mondta a...

Nagyon sokba fájt ez a...

Nagyon sokba fájt ez a Baranyában készült fotó egy autósnak A rendőrök a napokban Sásd és Vásárosdombó között vontak intézkedés alá egy autóst, aki a megengedett 90 km/h helyett 160...

Kegyetlen emberölés elkövetőjét ítélték el Pécsett

Kegyetlen emberölés elkövetőjét ítélték el Pécsett A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta az ügyészség által indítványozott súlyos büntetéseket. A büntetett előéletű férfi és élettársa 2023 januárjában elhatározta, hogy - akárerőszakot is alkalmazva - megszerzik közös ismerősük bankkártyáját és PIN-kódját.A zalai faluban élő idős férfi házának udvarára belopódzva lekapcsolták a biztosítékot,majd az áramszünet miatt a villanyórát ellenőrző sértettet a férfi vádlott lesből támadvaegy fémcsővel fejbe ütötte. A földre került idős férfit tovább ütötte, majd társa segítségével a házba vonszolta, ahol folytatta a...

Amikor a harangokat is elnémították Pécsett: ágyúkat készítettek a rézből

Amikor a harangokat is elnémították Pécsett: ágyúkat készítettek a rézből 1916-ban Pécsett és szerte Baranyában harangok jelentős hányada örökre elnémult. A világháború miatt szükség volt a rézre, mint az ágyúk gyártásához használt egyik fontos alapanyagra. Amit korábban sikerült elkerülni, az sajnos mégis bekövetkezett a baranyai megyeszékhelyen is.   Példának okáért a Napóleon idején megvívott háború idején csak az aranyat, illetve az ezüstöt rekvirálták. A templomtornyok lakói nem estek áldozatul a csatatereken folyó eseményeknek. Igaz, a nemesfémek erőszakos állami begyűjtése súlyos károkat okozott, de legalább a jelképes értékkel is bíró...

Téli szünet kezdődik a népszerű baranyai tavon

Téli szünet kezdődik a népszerű baranyai tavon A Kovácsszénájai tavon a horgászat a következő hétvégén,  vasárnap napnyugtával befejeződik erre az évre.  Ezen időpontot követően tilos a vízen a horgászat, bárminemű halfogási tevékenység, a parton horgászkészséggel való tartózkodás. A tó őrzését nagy teljesítményű kamerás megfigyelő rendszer is segíti, amely éjszaka ugyanúgy működőképes, és rögzített felvételeket is készít!  A tó 2025 év márciusában nyit, az időjárás függvényében.