Pécsi Arcok - Heckenberger Iván: bajnokokat nevel, a rosszfiúk kerülik

2013. augusztus 03. szombat 20:07

Pécsi Arcok - Heckenberger Iván: bajnokokat nevel, a rosszfiúk kerülik

A honi kick-box egyik legnevesebb alakja a pécsi Heckenberger Iván. A fekete öves, ötdanos mester vezeti többek között a pécsi Dozso SE-t, valamint a Magyar Oriental, Thai-kick és Body-contact Szövetséget is. Heckenberger mestert nem sok választja el a legmagasabb, hét- illetve kilenc dan elérésétől (ami az általa képviselt szövetségek legmagasabb fokozata - a szerk.), de számára fontosabb tanítványai sikeres szereplése és a küzdősportok népszerűsítése. A "rosszfiúk" előtt sem ismeretlen: éjszakai szórakozóhelyeken felügyelt a rendre és kommandósoknak is tartott edzéseket. 

Kisgyermekként könyvből tanulta a kick-boxot egy barátja segítségével, aki magyarra fordította a sorokat. Tizenkilenc évesen lépett be a Magyar Kick-Box Szövetségbe, amelynek egyben alapító tagja is. Versenyzői karrierje jóval rövidebbre sikerült, mint az edzői elismerések sora.


Tizenhét évesen kezdett edzősködni - az első Magyar Karate szakbizottság által  szervezett edzőtanfolyamon szerzett kick-box edzői képesítést -, akkoriban még az összes tanítványa idősebb volt nála. Az évek során elvégezte az ökölvívó, a thai box és a savate edzői tanfolyamokat is, bár ezekben a sportágakban nem versenyzett, trénerként azonban több versenyzője ért el országos és nemzetközi sikereket.

- Mindig is az volt a filozófiám, hogy csak úgy lehet előrelépni, ha mindenből a legjobbat vesszük át, így például az ütéseket bokszból, a nyújtásokat a ritmikus sport gimnasztikából lestem el. Folyamatosan képzem magam, az edzői tanfolyamok mellett sportszervezői és sportmasszőri ismereteket is szereztem, emellett rengeteget olvasok a témában és kapcsolatot tartok thaiföldi, holland, amerikai kollégákkal.

Neve már-már egybeforrt az 1980-ban alapított Pécsi Dozso SE-vel, amely 1983 óta működik egyesületként. Nagy népszerűségnek örvendett már akkoriban is, háromszáz érdeklődő látogatta az első edzéseket. A mai napig megmaradt az érdeklődés, azóta több városban is nyíltak edzőtermeik. Jelenleg hatvan állandó versenyzője van a pécsi Dozsónak.

Névjegy

1961. március 30-án született Pécsen. A Tiborc utcai Általános Iskolában kezdte tanulmányait, később a Nagy Lajos Gimnáziumban koptatta a padokat, de az érettségijét már a Dolgozók Gimnáziumában szerezte. Onnan egyenes út vezetett a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karára, ahol földrajz-testnevelés szakos tanárnak készült, de nem tett pontot a képzés végére. Az itt eltöltött évek után a  TF-en több edzői képesítést is szerzett. Fia, Iván Konrád 13 éves, szintén küzdősportokat űz, a Pécsi Dozsóban edz.

- Hét éves kortól a felnőtt korosztályig vannak versenyzőink. Harmincnégy év a felső korhatár a szorítóban, de levezetésképp negyvenesek is járnak hozzánk. Nem kötelezőek a megmérettetések, vannak, akik csak edzésre járnak, versenyekre már nem. A legkisebbek nyolcévesen meccsezhetnek először, természetesen fokozottan figyelünk a védelmükre, "extra védőfelszerelést" viselnek. A kick-box mellett thai box, K1, ökölvívás, savate, MMA, judo és sakk oktatásával is foglalkozunk. Utóbbi kicsit kilóg a sorból, bár nem különbözik túlságosan a többi küzdősporttól.

- Ott is leütik a parasztot - teszi hozzá mosolyogva.

Mára már több generáció nőtt fel a kezei alatt, sűrűn előfordul, hogy az egykori tanítványok gyermekei visszatérő vendégek a Dozsóban, de hamarosan eljön az unokák ideje is. 

Támogatások terén a küzdősportok nem tartoznak a kiemelt ágazatok közé, a Pécsi Dozsónak is leginkább magántámogatói vannak. Heckenberger 1999-ben saját pénzből utaztatta ki versenyzőit Portugáliába, hogy részt tudjanak venni a világbajnokságon.

A pécsi kötődés

Mindig Pécsen élt, sportos családból származik. Édesapja a labdarúgás szerelmese volt és a PEAC labdarúgó-szakosztályának vezetője. Szívesen látta volna fiát futballmezben, azonban a kis Ivánt hamar elragadta a küzdősportok iránti lelkesedés. Négy évesen kezdett sportolni, tornával indította pályafutását. -Nagyon sok sportágban kipróbáltam magam, például asztaliteniszben, úszásban, könnyűbúvárkodásban, röplabdában, judóban, sportlövészetben és még sorolhatnám. Tizennégytől tizenhét éves koromig kötelező volt a futball, édesapám unszolására. Ám azt követően már a küzdősportoké lett a főszerep. Édesanyám mindig nagyon féltett, de elfogadta, hogy ezt az utat választottam. - "Minden nap kell jót tenni." Talán a legfontosabb gondolat, amit édesapámtól tanultam. Bár nem mindig kifizetődő, mégis ez vezet az életben." Több felkérést kapott más magyarországi városból és külföldről, még Ausztráliából is, mégis Pécsen maradt.
- Lehet, hogy egyszer hibaként fogom elkönyvelni, hogy a saját előrelépésem helyett Pécset, a fiamat, a sportolóimat és az edzőimet választottam, de soha nem vitt rá a lélek, hogy hosszabb időre itt hagyjam őket - mondta Heckenberger.

- Kevéssel a verseny előtt megvonták az ígért támogatásokat, így nem volt más lehetőség. Végigedzettük az egész nyarat, napi két tréningjük volt a srácoknak, óriási törés lett volna a pályafutásukban, ha nem indulhatnak el a vébén. (Egy világbajnoki címmel gazdagodott így a Pécsi Dozso SE, a többiek pedig a négy között zárták a tornát.)

Tanítványainak tiltja, hogy az éjszakában dolgozzanak, ő viszont tizenhét éven keresztül biztosította a rendet pécsi szórakozóhelyeken. Annak idején ugyanis nem a jelenleg is működő biztonsági cégek, hanem sok esetben sportolók, edzők védték a diszkókat.

Elmondása szerint régebben sokkal becsületesebb volt az éjszaka.

 - Mindenki tudta, hogy kik védik a helyeket, így nem is nagyon mertek kötekedni. Nem voltak még drogok és kevesebb lehetőség is volt, mindenki ismert mindenkit. Nyugalmasabb idők voltak azok, ha bármi baj volt, mi sportolók mindig összefogtunk és gyorsan rendeződött a helyzet.

Kommandósok kiképzése és késbemutató is fűződik a nevéhez. Az általa edzett rendőrök a kommandósok magyarországi versenyén első és második helyezést értek el. 

- Én tanítottam a rendőrségen az esés közbeni lövést. Ha egy bűnöző fegyvert fog és lőni kezd, a rendőrnek földre kell vetnie magát a védekezés érdekében, közben viszont célszerű, ha képes egy lövéssel ártalmatlanná tenni a támadót.

Fia, a tizenhárom éves Iván tornával kezdett, majd a küzdősportokkal folytatta apukájához hasonlóan.

- Tudni kell rólam, hogy otthon sosem emelem fel a hangom. Három éves volt, mikor először lehozta a terembe az édesanyja, majd edzés után sírva vitte haza. Annyira megijedt, hogy mitől vagyok ilyen mérges - mivel edzésen hangosan pörgetem a csapatot. Kilenc éves kora óta rendszeresen jár, bár még nem versenyez, de nagyon ügyes. Számomra a legfontosabb, hogy sokáig sportoljon - mondta a büszke apa. 

A Pécsi Dozso SE-ben 1983 óta több mint négyszáz magyar bajnokot neveltek ki, kétszáz fölött van az Európa- és Világkupán dobogóra ért versenyzőik száma és meghaladja a százötvenet az Európa- és világbajnoki dobogósok száma. Thai boxban az utánpótlás szakosztály tizenhét súlycsoportból tizenegyben első helyen áll.

Mik lehetnek még a célok a jövőben?

- Elkezdtünk egy olyan munkát, aminek az eredménye nap mint nap visszaköszön. Első helyen szerepel a küzdősportok népszerűsítése, mert a mozgáskoordináció, a fegyelem és a sportszerűség mellett megtanít bennünket saját magunkban bízni.


Horváth P. - Fotó: Dittrich Éva