Szobor is őrzi majd Baranya első díszpolgára, Báling József emlékét a szülőfalujában, Fekeden
2019. április 18. csütörtök 13:45

Június 16-án avatják fel szülőhelyén, Fekeden Báling József egész alakos bronzszobrát a templomkertben. A Dunántúli Napló egykori főszerkesztő-helyettese 2005-ben elsőként nyerte el a Baranya Megye Díszpolgára címet, de kiérdemelte Pécs Kulturális Díját is. Egykori kollégái szerint minden idők legjobb szerkesztője volt.
- Báling József tisztelői kezdeményezték a szobor felállítását - tájékoztatta lapunkat Schmidt Zoltán, a Baranya Megyei Német Önkormányzat alelnöke. - Egy egész alakos bronzszoborról van szó, Nyári Zsolt alkotása. A művet közösségi összefogás révén tudtuk elkészíttetni. Érdekesség, hogy a szoborhoz Laufer László, a Dunántúli Napló fotóriportere egyik fényképe szolgáltatta a mintát.
Az alkotás Báling József szülőfalujában, Fekeden fog állni. Az avatási ünnepségre június 16-án, a délelőtti szentmise után kerül sor, az eseményen mindenkit szeretettel látnak.
Báling József 1928-ban született. 1952 óta volt a Dunántúli Napló újságírója. A szerkesztőségben végzett szakmai munkája során előbb olvasószerkesztőként tette le névjegyét, de interjúk, riportsorozatok is ismertté tették. A nyolcvanas évektől főszerkesztő-helyettesként dolgozott, rövid ideig a lap megbízott főszerkesztője is volt.
Kollégái szerint a Dunántúli Naplónál, és a baranyai újságírásban is talán minden idők legjobb szerkesztője volt.
Következetes szigora ellenére kiváló emberi kapcsolatok jellemezték, gyakornokok, munkatársak sora fejlődött meghatározó újságíróvá irányítása alatt.
A hetvenes évek első felében kezdett a magyarországi németség kulturális és politikai ügyeivel foglalkozni, önzetlenül, társadalmi munkában. Hosszú éveken keresztül volt a Baranya Megyei Német Önkormányzat elnöke, a Német Önkormányzatok Országos Szövetségének kulturális alelnöke.
Jelentős sikerekre tekinthet vissza a magyarországi németek kulturális hagyományainak ápolásában. Munkájáért többször kitüntették. 2005-ben elsőként nyerte el a Baranya Megye Díszpolgára címet, de kiérdemelte Pécs Kulturális Díját is, több ízben méltatták újságírói, szerkesztői tevékenységét.
Három esztendeje érte halál.
Képünkön: Báling József 1988-ban.
M. B. - Fotó: Laufer László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...