Szenteste napjától idén is megcsodálhatjuk Pécsett az életnagyságú betlehemet
A Ferencesek utcájában lévő templomban Szenteste napjától vízkeresztig, délután három és öt között idén is látható az országosan is egyedülálló, a Pécsi és a Baranya Megyei Értéktárban is helyet kapott életnagyságú betlehem. A betlehem története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A megalkotása 1936-ban vetődött fel, majd 1940-re elkészültek a Kis Jézust, Máriát és Józsefet ábrázoló szoboralakok, egy évvel később pedig már a teljes kompozíció kész volt. Az ezt megelőző, majd a következő esztendők történéseiről ez olvasható a templom honlapján: "Élt Budapesten az...
Karácsonykor a Megváltó, Isten fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük
December 25-én Isten fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük; e születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, "nemcsak egy az emberek közül, hanem valóságos Isten és valóságos ember egy személyben" - hangsúlyozta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a karácsonyról szóló közleményében. Emlékeztettek: I. Gyula pápa 350-ben nyilvánította Jézus születésének napjává december 25-ét. Az új ünnep szimbolikus magyarázata szerint a karácsony Jézusnak, a világ világosságának születésnapja.A karácsonyhoz kapcsolódó szokások közül a...
Szomszédok: két baranyai atyafi közösen termelte és árulta a drogot - Videó!
A garázsban és az ingatlanjaik közötti erdős területen is drogot termesztett két molványi férfi. A DELTA Program keretében fogták el őket, azóta rács mögött várják sorsuk alakulását. A szigetvári nyomozók a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival december 9-én összehangolt akció keretében csaptak le két dílerre Molványban. A gyanú szerint a 32 és a 25 éves szomszéd férfi az ingatlanjaikkal határos erdős területen, valamint egyikük garázsában is kábítószert termesztettek 2024 óta, majd azt értékesítették Szigetváron és...
Prémium minőségű tejet adó...
Prémium minőségű tej termelésére képes szarvasmarha-állomány tenyésztéstechnológiáját fejlesztette ki a Bóly Zrt. és a Magyar...
A mentőben segítették...
Nemrég egy Baranya vármegyei községbe kérte a mentők gyors segítségét egy 38 hetes kismama a sűrűsödő fájásai miatt, számolt...
A karácsonyvárás jegyében...
Hagyomány, hogy a karácsonyt megelőző utolsó munkanapok egyikén lelki napon találkoznak a Pécsi Egyházmegyei Hivatalban...
Betegekhez, idősekhez is...
Az ünnepek közeledtével a kórházlelkészségi munkatársak idén is figyelmet fordítottak azokra, akik egészségügyi állapotukból...
Csaknem húsz éve volt...
Sokan találgatják, havas lehet-e az idei karácsony, s most úgy tűnik, akár tényleg havazhat, a statisztika viszont azt...
Idén is több százan...
A júdeai Betlehemben szállást kereső Szent Család, Mária és József alakját, a pásztorokat és a napkeleti bölcseket...
Nagy a baj: busszal ütközött egy autó Pécsett
Egy autóbusz és egy személyautó ütközött össze Pécsen, a Fülemüle utca és a Lankás út kereszteződésénél vasárnap délután. A buszon öten, az autóban ketten utaztak, utóbbi járművet a pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították. Az egység és a mentők teljes útlezárás mellett végzik a helyszíni munkálatokat.
A vevők dobták össze egy idős asszonynak a pénzt egy pécsi áruházban - Olvasói levél
Egyszer csak megakadt a sor a kasszánál: egy idős asszony megszégyenülten tárta szét a karját, miután a kártyáját nem fogadta el a gép, készpénz pedig nem volt elegendő nála, számolt be a napokban az egyik pécsi áruházban történtekről olvasónk. "Mondhatnánk, hogy az ilyen eset mindennapos, ami lehet, hogy így is van, ám a végkifejlet már kevésbé nevezhető annak. Szóval, mikor a néni látta, hogy a kártyája valamiért cserben hagyta, s a nála lévő pénz sem lesz elég, megszégyenülten nézett a pénztárosra, hogy akkor most mi legyen. A kassza kezelője, egy fiatal lány nem...
Már tényleg unalmas: újabb ködös, felhős nap vár ránk
Túlnyomóan borult, párás, éjszaka akár nagyobb területen - kiemelten a Nyugat-Dunántúlon és a délkeleti megyékben - tartósabban ködös idő várható. Napközben javulnak a látási viszonyok, vasárnap viszont már csak az északkeleti tájakon szakadozhat fel némileg a felhőzet. Helyenként szitálás, esetleg kisebb eső előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 8 fok között valószínű.
Új fajjal gyarapodott a...
Az idei esztendőben újabb fajjal bővült a Duna-Dráva Nemzeti Park illetékességi területén fészkelő madarak listája. Ezúttal a...
Pécsett is romlott a levegő...
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Kínába is elvitte a...
Az Egyesült Államok és Svédország után a nyolcmilliós kínai metropoliszban, Quanzhouban (Csüancsou) rendezett Tengeri Selyemút...
Hét új elektromos busz...
A MÁV-csoport flottájába az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával...
A következő helyszíneken és...
Felföldi László pécsi megyéspüspök Várdombon, Geresdlakon és Pécsen celebrál ünnepi szentmisét szenteste. Az éjféli szentmisét...
Szállást keres szombaton a...
A júdeai Betlehemben szállást kereső Szent Család, Mária és József alakját megszemélyesítő fiatalok énekes-zenés ájtatosságban...
Ilyen volt Pécsett a karácsony előtti vásárlási láz a 80-as és a 90-es években - Fotók!
Ha karácsony, akkor menni kell, mert venni kell! Mindegy mit, csak meglegyen a vásárlás élménye. Kapjon a gyerekjátékot, az asszony egy szép blúzt, a barátnő valami parfümöt, az ember egy üveg márkásabb italt. A hitves anyjának is jusson valami, legalább egy seprű, vagy krumplihámozó, hátha használni fogja. Régmúlt téli ünnepi képek kerültek elő Laufer László fotóriporter kifogyhatatlan puttonyából, ami azért ma már számítógép. A fotókon egyszerűen átüt valami a hangulatból, a tolongásból, néha a hiánycikkekből is. Aranyvasárnap a Konzum Áruházban, 1984-ben....
Megérkezett Pécsre Betlehemből a békeláng
A betlehemi Születés templomából az ausztriai Linzen keresztül Pécsre is megérkezett a békeláng. A Pécsi Egyházmegyei Hivatal portájáról szabadon vihető az otthonokba! A betlehemi békelánggal gyújtja majd meg Felföldi László pécsi megyéspüspök a negyedik gyertyát Pécs város adventi koszorúján december 20-án, 17.00 órakor a Széchenyi téren. A szervezők kérik, hogy aki szeretné az otthonába vinni a lángot, gondoskodjon szállításra alkalmas mécsesről.A betlehemi békeláng cserkészek által történő szétosztása több évtizedes hagyományra tekint vissza. Először 1986-ban...
Frontálisan ütközött két autó Pécsett, lezárták az utat
Frontálisan karambolozott két személyautó Pécsen, a Meredek dűlő és a Kócsag köz találkozásánál csütörtökön kora délután. A balesethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a gépkocsikat. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
« Előző
441 | 462 | 483 | 504 | 525 | 546 | 567 | 588 | 609 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A halálba menekült barátja elől a...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Rétisas fiókákat gyűrűztek az...
- Magyar Péter: a dokumentumokból...
- Keddtől ismét látogatható az...
- Különleges jelenség ragyogja be holna...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Pécsi Arcok - Heckenberger Iván:...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

