Ilyen volt Pécsett a karácsony előtti vásárlási láz a 80-as és a 90-es években - Fotók!

Ha karácsony, akkor menni kell, mert venni kell! Mindegy mit, csak meglegyen a vásárlás élménye. Kapjon a gyerekjátékot, az asszony egy szép blúzt, a barátnő valami parfümöt, az ember egy üveg márkásabb italt. A hitves anyjának is jusson valami, legalább egy seprű, vagy krumplihámozó, hátha használni fogja. Régmúlt téli ünnepi képek kerültek elő Laufer László fotóriporter kifogyhatatlan puttonyából, ami azért ma már számítógép. A fotókon egyszerűen átüt valami a hangulatból, a tolongásból, néha a hiánycikkekből is.

Aranyvasárnap a Konzum Áruházban, 1984-ben.

Akadt áruféleség bőven, de azért sorba kellett állni. Ekkor már-már feledésbe merült egy korábbi szakkifejezés, ami úgy szólt: „lehet kapni, de csak pult alatt". Szerencsére a szocialista tervgazdálkodás szörnyszülött fogalmát a fiatalok manapság legfeljebb hallomásból ismerik.

Itt egyértelműen nagy a tülekedés, bár lehet, csupán a mozgólépcsőnél torlódtak fel az emberek. A fejek felett azonban még ott a tábla, hogy szemfelszedés. Az a szakma is eltűnt azóta a süllyesztőben. Biztosan annak okán, mivel jelentősen megjavult a harisnyák minősége.

Nemesfémek tobzódása, ami nem látszik a képen. Ezüstvasárnap, az Aranykapu Vásárban, a Szalai András úton, ami már nincsen a térképen. Helyette Nagy Lajos király útja jött.

A konténerek belsejében mindent lehetett kapni, pontosabban „mindent is". A vadkapitalizmus még a nyugati határon várt a belépési engedélyre, de a kereskedők kezdtek ráérezni az új idők szavára.

Igyekeztek olyan portékákat kínálni, amik az állami boltok polcain nem vártak a sorukra, hogy valakik hazavigyék. A felfüggesztett égősor igyekezett fokozni a hangulatot, de kevés sikerrel.

A régi vásárcsarnok sem maradhatott le a kereskedelmi vetélytársak mögött. A mézeskalácsok is jól fogytak, a más édességek mellett. Az árus előtt fémpénzek hevernek, akkoriban még nem volt divatban felénk a bakkártya, de a papírpénzek is csupán a jelentősebb üzletek megkötésekor kerültek elő. Egy ötszázas sokat ért, legalábbis ma úgy hisszük.

Karácsony, meg a Lenin tér. Mindez egy furcsa ellentét, ám 1989-ben ez senkit sem zavart. Ma, a pécsi főpályaudvar előtti teret Indóháznak hívják.

A sokadalom egy Agykontroll című könyv miatt alakult ki. A kasszasiker garantált volt, mindenki, aki hozzájutott a kötethez, úgy érezhette, már nem kelt fel hiába a télies Nap. A szabálytalanul várakozó kocsihoz még a rendőr sem fért volna hozzá.

Bem József még tartotta magát, mint egy belvárosi utca névadója. A rendszerváltás után a hős lengyel hadvezér azonban visszaadta a területet az Irgalmasok rendjének.

Ám a játékbolt hatalmas népszerűségnek örvendett, nem csupán a lurkók, de a felnőttek körében is. Már a tőkés gyártási tartalmat rejtő dobozok is részei voltak a készletnek. Boldog lehetett, aki valamit hazavihetett.

Bizonyos kultikus, rózsaszínű babáért hullattak könnyet azok a kislányok, akiknek nem maradt. Meg azok is, akiknek jutott belőle, de nem élég nagy.

„De aztán formás legyen, ne túl kicsi, se túl nagy. A tűleveleit se hullassa könnyen, mert még hetekig lehet utána takarítani."Záporoztak a bölcs intelmek.

Erre szokta egy félművelt középkorú férfiember mondani a kocsmában: „Ha én előre olyan okos lennék, mint az anyósom utólag, akkor nem itt tartanék!". Fát illik venni, ráadásul nem az utolsó leárazás pillanatában, mert akkor már csak a szögletes, görbe marad az árusok nyakán. Itt még volt választék bőven, az 1993-as árak, a Búza térről, viszont csak örök nosztalgiaként maradtak velünk.

Pucz Péter - Fotók: Laufer László