A karácsonyvárás jegyében találkoztak az egyházmegyei hivatal dolgozói
2025. december 23. kedd 07:00

Hagyomány, hogy a karácsonyt megelőző utolsó munkanapok egyikén lelki napon találkoznak a Pécsi Egyházmegyei Hivatalban dolgozó munkatársak. Idén december 22-én dr. Hegedüs János dombóvári plébános, esperes, aki egyházmegyei bíróként és bírósági helynökként maga is a hivatal munkatársi csapatát erősíti, két témában tartott előadást a részvevők számára a Magtár Látogatóközpontban. A lelki napra Felföldi László pécsi megyéspüspök is elkísérte hivatali munkatársait.
Hegedüs János a karácsony rendkívül gazdag, sokrétű üzenetéből két gondolatkört hozott el tovább gondolás céljából a résztvevők számára. Az egyikben a karácsonyról, mint a megtestesülés misztériumának ünnepléséről beszélt az alázat és az abból fakadó szolgálat megközelítéséből.
A második gondolatkörben az előadó a karácsonyt a béke, a megbékés ajándékaként és lehetőségeként tárta fel a résztvevők számára.
A lelki napos előadások után a székesegyház Corpus Christi kápolnájában Felföldi László püspök további ünnepi munícióval látta el munkatársi csapatát.
Rövid ünnepi köszöntőjében a főpásztor kitért arra, hogy a munkatársak ugyan eltérő hivatali területen dolgoznak, vannak, akik a számokkal foglalatoskodnak, vannak, akik a rendet vagy a tisztaságot biztosítják, míg mások iratokat rendszereznek vagy épp az épületek ügyeit intézik, de mindnyájan egy nagy egységet szolgálnak: az Egyházat és benne az embereket, családokat, egyházközségeket.
Mint fogalmazott, a világ mindig számított az Egyház szolgálatára, amióta az Egyház létezik. Rámutatott, a világ most kiált, ordít az Egyház segítségéért segítsen. Nehéz időszak áll mögöttünk és előttünk, de nem szabad elfelejteni, hogy a szentet, a békét, a szeretetet, Isten akaratát szolgáljuk, és mindezt nagy szeretettel és alázattal kell tenni - mondta Felföldi László.
Végezetül a főpásztor azt kérte a munkatársaktól, hogy karácsonyi készületüknek legyen része egy lelki, spirituális találkozás Istennel, önmagukkal és egymással. Úgy fogalmazott, hogy ezzel a lelki úttal mutassanak példát környezetükben élők számára, hiszen az Egyházmegyei Hivatalnak alap hivatása, hogy a területén élő emberek, családok, egyházközségek élő és éltető közösségeit szolgálja.
A lelki nap további részében Takács Katalin népdalénekes rövid előadását követően szentségimádással, majd közös ebéddel zárták a közös adventi készületet a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársai.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...

