Elloptak egy virágosdézsát egy pécsi körforgalomból
A Biokom Nkft. munkatársai sajnálattal tapasztalták hétfőre virradóra, hogy ismeretlen elkövetők a Zsolnay körforgalom északnyugati oldalán egy kihelyezett virágosdézsát felborítottak, majd eltulajdonították, közölte a városüzemeltetési társaság. Az okozott kár értéke mintegy 60.000 forint.Társaságunk az ügyben rendőrségi feljelentést tett.
Apa, kezdődik: csütörtöktől ismét a busóké Mohács, húshagyó keddig áll a bál
Ezúttal több mint 2700 maskarás és 76 busócsoport vesz részt a csütörtöktől jövő keddig a mohácsi busójáráson. A mintegy 100 programot kínáló télűzésre a szervezők a hat nap során mintegy 100 ezer látogatót várnak, ezen belül szombaton és vasárnap 40 ezer érdeklődő fogadására, de még kedden is nagy tömegre készülnek a Duna-parti városban. Kisfarsangkor, azaz csütörtökön indul a hat napon át tartó busójárás. Már délelőtt elkezdődnek az események a Maszkot ölt apraja, nagyja című nyitórendezvénnyel az Ifjúsági Centrumban, délben megnyit a népművészeti- és kézműves...
Újabb baleset: Bóly közelébe riasztották a mentőket
Lesodródott az útról egy személyautó a Borjádot és Bólyt összekötő, 5701-es úton, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között szerdán kora délelőtt. A balesethez a mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a gépkocsit. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.
Két autó ütközött Pécsett,...
Összeütközött két személygépkocsi Pécsen, a Tüskeréti úton szerdán reggel. A helyi hivatásos tűzoltók...
Gázolt a mentő Pécsett,...
A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat közúti baleset gondatlan okozása miatt. Amint arról beszámoltunk,...
Új véradási helyszínt...
Péntektől új helyszínen is adhatunk vért Pécsett.A Pécsi Regionális Vérellátó Központ 10 éve költözött a Pacsirta utcába. A...
Komár, Demjén, Charlie és a...
Könnyűzenei ízlésen is lehet ugyan vitatkozni, de jobbára felesleges. Az eladott hanghordozók, az értékesített koncert jegyek...
Zebrajelmezes vonulót...
A Pécsi Járási Ügyészség közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki a pécsi pride...
Két baranyai rendőr...
Életet mentettek a rendőrök egy gödrei helyszíneléskor, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője dicséretben és...
Vádat emeltek a Pécs Pride szervezője ellen, pénzbüntivel megúszhatja
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozta azon pécsi férfi ellen, aki tiltó rendőrségi határozat és Kúriai döntés ellenére szervezett meg egy pécsi nyilvános gyűlést. A vádirat szerint a férfi 2025 szeptemberében ügyfélkapun bejelentést tett a PécsiRendőrkapitányságra, mely szerint 2025. október 4. napján Pécsett vonulásos gyűlést,Pécs-Pride elnevezéssel kíván szervezni kb. ezer fő részvételével.A rendezvény - a gyülekezési jogról szóló törvény alapján - gyűlésnek minősül, mivelközügyben való véleménynyilvánításra irányult és ahhoz bárki...
Így vonultak a busók Mohácson 1927-ben, 1949-ben és 1961-ben - Videók!
A visszaszámlálás már javában tart, csütörtökön kezdődik a 2026-os busójárás. A Magyar Nemzeti Digitális Archívumban olyan régi filmhíradókra leltünk, amelyek visszarepítenek bennünket az időben, s talán kedvcsinálónak is megfelelnek. Korábbi cikkünkben már szemezgettünk az évtizedekkel ezelőtti busójárásokon készült felvételekből. Az időutazás most folytatódik, újabb híradórészleteket mutatunk be. Ilyen volt a busójárás 1927-ben: [#video:3473]A következő film 1949-ben készült:[#video:3477] Az 1961-es híradóban pedig így tudósítottak...
Kommandósok csaptak le egy komlói drogtermesztőre - Videó!
A komlói rendőrök egy helyi férfival szemben folytatnak eljárást, akinek a házában kábítószergyanús növényeket találtak. A főkapitányság Mecsek kommandósai február 3-án csaptak le egy komlói ingatlanra, mert felmerült a gyanú, hogy az ott élő 39 éves férfi tiltott tevékenységet folytat. [#video:3895]Elfogását követően átadták a terepet a nyomozóknak, akik a kutatáskor droggyanús növényi származékot és 21 tő cannabist, valamint termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le.A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását. Kábítószer birtoklása...
Hatcsöcsű, Junoszty,...
Figyelem, fegyelem! A pécsi időgép indulásra kész. Bárki beszállhat, aki szeretné megismerni a baranyai megyeszékhely régebbi...
Drogdílerekre csaptak le a...
Drogdílereket fogtak el a rendőrök egy baranyai kistelepülésen, Basalon, három embert őrizetbe vettek - közölte a Baranya...
Egy kis segítség a...
Február 19-ig kell döntést hozniuk a szülőknek és a diákoknak a négy-, hat, illetve nyolcévfolyamos gimnáziumi jelentkezéssel...
Mentőautó gázolt el egy...
A 6-os főút belvárosi szakaszán, a Zsolnay-negyed előtt található gyalogátkelőhelyen ütötte el a mentő a gyalogost pénteken...
Kilenc autót is megrongált...
A Pécsi Rendőrkapitányság rongálás elkövetése miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok...
Tízéves kislányra lőtt...
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2025....
Hatvanöt éves lenne idén a pécsi vidámpark, ha még lenne - Képgaléria
Ma már a Meseerdőbe látogathatnak el az arra járók a Mecseken, a Dömörkapunál, ott, ahol egykor a pécsi vidámpark üzemelt. A félig-meddig boldog szocializmusban oda jártak a kisdobosok, úttörők, de még a KISZ-tagok is, szórakozni. Ma az 1961-ben átadott park területén és a környékén sétáló turisták - ha nem a város lakói - nem is nagyon sejthetik, hová vetődtek egyáltalán. Egy szocialista nagyvárosban biztosítani kellett a szórakozási lehetőséget az ifjúság részére. Ennek szellemében kezdődött meg a szorgalmas munka a mecseki hegyoldalon. Erről az 1961. március 22-én...
A komlói kapitányság munkatársa lett az Év Iskolarendőre
Baranyából Nagy János Tamás rendőr százados kapta az Év Iskolarendőre címet a XI. Iskolarendőri Szakmai Napon. A százados immár negyedik éve dolgozik a komlói iskolák biztonságáért, koordinálva a teljes térség iskolarendőri feladatait. Munkája a diákok és az intézmények közötti közvetlen kapcsolaton és a megelőzésen alapul.
Autószalon épületébe csapódott egy autó Pécsett
Egy autószalon épületének ütközött és megrongálta az, valamint a benne lévő járműveket egy személygépkocsi Pécsen, a Siklósi úton csütörtökön délelőtt. A város hivatásos tűzoltóit riasztották a balesethez. A raj áramtalanította az autót, amelyből egy embert kiemeltek a mentők.
« Előző
84 | 105 | 126 | 147 | 168 | 189 | 210 | 231 | 252 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...

