Hargitai János: Baranya egyetlen ellenzéki képviselőjeként Baranya hangja szeretnék lenni!
2026. április 28. kedd 16:46

Nem gondolkodott a folytatáson, sőt, már elkezdte felszámolni a képviselői irodáját is Hargitai János, amikor felkérték, hogy listás mandátummal legyen tagja az Országgyűlésnek a KDNP frakciójában. A mohácsi központú, baranyai 3. számú választókerületben vereséget szenvedett politikus lapunknak nyilatkozva elmondta, Baranya képviselője szeretne lenni, minden olyan ügyet felvállalva, ami a vármegyét érinti. Hargitai János arról is beszélt, hogy átmeneti időre elképzelhető, hogy a Fidesz választókerületi elnöke marad a mohácsi választókerületben, azt azonban kizártnak tartja, hogy négy év múlva induljon a választáson.
Huszonnyolc éven át képviselte a mohácsi térséget Hargitai János, aki ebben az időszakban minden egyéni országgyűlési választást megnyert, többször is úgy, hogy érdemben megszorítani sem tudták. Április 12-én azonban vereséget szenvedett, kis különbséggel ugyan, de legyőzte tiszás kihívója, Rózsahegyi Áron. Ezt követően úgy tűnt, sőt, maga is azt nyilatkozta, visszavonul a politikától.
- Ez teljesen így volt, hatvanhét évesen nem gondolkodtam a folytatáson, olyannyira nem, hogy már elkezdtem felszámolni a képviselői irodámat is. Április 24-én azonban Semjén Zsolton keresztül érkezett a miniszterelnöktől a felkérés, hogy listás képviselőként legyek a KDNP-frakció tagja. Az indoklás röviden annyi volt, hogy a fiatalítás mellett a rutinra is szükség van, így esett rám a választás.
- Sokat gondolkodott a válaszon? Nyilván kényelmesebb lett volna az élete nyugdíjasként.
- Ez biztosan így van, de nem szoktam elugrani a feladatok elől, így vállaltam a felkérést. Az Országgyűlésben egyetlen baranyai ellenzéki képviselőként Baranya hangja szeretnék lenni, minden olyan ügyet felvállalva, ami érinti a vármegyét. Ez a helyzet nem idegen számomra, hiszen korábban is volt példa erre a szocialista kormányzatok idején. Természetesen a Mohács500 programhoz kapcsolódó beruházásokat továbbra is a szívügyemnek tekintem, és ezekhez kapcsolódóan segíteni is szeretném a választókerületemben megválasztott egyéni képviselő munkáját.
- Ön a Fidesz mohácsi választókerületi elnöke. Erről a pozíciójáról lemond?
- Erről még nincs döntés, de elképzelhetőnek tartom, hogy egy átmeneti időszakban én maradok a választókerület vezetője. Azt azonban kizártnak tartom, hogy négy év múlva, 71 évesen induljak majd a választáson, így ebben a vonatkozásban az lesz a feladatom, hogy megtaláljam az utódom.
M. B. - Fotó: MTI/Bruzák Noémi (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...

