Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol egykoron még szeszmentes napokat is tartottak

Az ismert szovjet tévéfilmsorozat, a Tavasz tizenhét pillanata miatt Pécsett is ezrek ültek a készülékek elé, az 1970-es évek elején. Akit azonban nem kötött le Max Otto von Stirlitz mesterkém története, az inkább kaphatta magát, aztán elballaghatott a Tavasz eszpresszóba, a dr. Doktor Sándor (ma Hungária) utcába. Ott a pillanatok száma végtelennek tűnt, a zárást is nehéz volt lekésni, mert az üzemidő egy időszakban még bőven éjfél után is ketyegett. Több jót azonban a helyről állítani már-már felelőtlenség lenne!

Kortörténeti dokumentum, hogy a Szórakoztatózenészek tájékoztatója című kiadványban, az 1963 szeptember-októberi számában írtak a Tavasz eszpresszóról.

Ami a korábbi rossz hírű Holdfény „romjain" jött létre, anyagi ráfordítással. A Pécsi Vendéglátó Vállalat azonban nem érte vele el a célját. Mert a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) azt szerette volna, hogy olyan egységet létesítsenek, ahol az ifjak alkoholmentes környezetben, kulturált keretek között szórakozhatnak.

Magyarra lefordítva, a kutya sem látogatta a helyet, ha ez kissé túlzó kijelentés is.

Erre úgy módosították a működési szabályzatot, hogy beiktattak hetente szeszmentes napokat. Feltalálták a vegetáriánus vágóhidat, vagy az elektromos meghajtású dízelmotort, azaz a „semmit". A szakma nehezményezte, miszerint az éjféli zárás sem támogatta a működést, a forgalom, a bevétel növekedését.

Ebből a hátrányos helyzetből indult tehát sok évtizedes „hódító" útjára a Tavasz. Később azért is ismertté vált, mert amikor már mindenhonnan kiterelgették az ittas egyéneket, oda még bárki betérhetett egy-két italra. A moratórium feloldását követően éjfélt követően is.

Szólt a zene, ment a tánc, szerelmek szövődtek, üzletek köttettek, baltával volt érdemes vágni a füstöt.

Néha meg csattogtak a pofonok. A hetvenes években már nem csak a lumpen elemek, de az egyetemisták egyik törzshelyeként is működött. Alapvetően hangulatos helyként lehetne jellemezni. Más kérdés, kinek mi a hangulat?

De az utcafronton azért gondoltak a biztonságra is. Még ott látható a korlát, ami a kiszédülő belépők biztonságát volt hivatva megóvni. Mégse engedhették meg a fenntartók, hogy a forgalmas úttestre essenek a törzsvendégek, ha valamit jobban megünnepeltek. Egy névnapot, egy sikeres vizsgát, bármint, ami szédülésre adhatott okot. Erről szólt a mondás: „Oly de ravasz dolog ez a Tavasz!".

A bűnügyi krónikákból sem maradhatott ki a búfelejtő. Ennek példázataként említhetjük B. Zoltán 19 éves segédvájár esetét. Az illető (akkoriban még kiírták a családnevét is, de mi ettől eltekintünk!), tizenöt (leltár szerint tehát 15) sör után lépett be az „üzemi területre". Amikor az egyik vendég arcához akarta nyomni égő cigarettáját, akkor az üzletvezető közbelépett.

A vehemens ember viszont fellökte a főnököt, a többi jelenlévő meg rendőrt hívott. A kiérkező közeg sem úszta meg az atrocitást. A Pécsi Járásbíróság ítélete szerint ezért tehát a tettest hathavi szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen letöltendő szabadságvesztéssel büntette. Méghozzá jogerősen. Írta meg a Dunántúli Napló 1968. november 24-én.

A rendszerváltást is túlélte a Tavasz, néha újjáéledt, mint telet követően a természet. De mára a kopottas neon sem hirdeti a múltat. A jövőjét meg felesleges lenne találgatni.

Pucz Péter - Fotó: Löffler Péter