Napos, késő nyárias napunk lesz szombaton
Szombaton is általában sok napsütés várható, azonban főként a Dunántúl északnyugati, nyugati harmadán helyenként magasabbra törhetnek a gomolyfelhők, melyekből záporok, zivatarok is előfordulhatnak az időszak során. A délies szelet szombaton Sopron és a Fertő környékén élénk lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, sőt viharossá fokozódhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 25 és 30 fok között valószínű.
Óvópedagógust vádoltak meg óvodások molesztásával
Óvodai alkalmazott ellen emeltek vádat két óvodás sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben az MTI-vel pénteken. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a 28 éves férfi óvodapedagógiai asszisztensként dolgozott egy budapesti óvodában. Feladatai közé tartozott a három-hét év közötti gyermekek foglalkoztatása, beszélgetés, közös játék, étkeztetés, napi életvitelük segítése, szükség esetén a gyermekek délutáni felügyelete.A vádlott feladatainak ellátása során a felügyeleti jogkörével visszaélve több...
A visszaváltás kapcsán indult országos ellenőrzés
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére: a kormányhivatalok által folytatott vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e. Az NKFH pénteken az MTI-vel közölte, a kormányhivatalok ellenőrzései...
Orbán Viktor: Ursula von...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús...
Nyárból az őszbe: fordulat...
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a...
Nemzeti konzultáció indul a...
A kormány nemzeti konzultációt hirdet a közteherviselésről, a kérdőíveket október elejétől postázzák, tartalmát legkésőbb a...
Elvonulnak a felhők,...
Az éjszaka második felében a Dunántúlon kissé csökken a felhőzet, ott foltokban köd képződik. Csütörtökön kora délelőtt...
Az ősszel is folytatódnak...
Az ősszel is folytatódnak az Erzsébet-táborok, elkezdődtek a háromnapos, kétéjszakás őszi turnusok - erről a táborokat...
Állami intézmények...
Állami intézmények informatikai rendszerét törte fel egy tinédzser, információs rendszer vagy adat megsértésével gyanúsítják -...
Érkeznek a felhők, szerdán már az eső is eleredhet
Szerdán délelőttől délnyugat felől újabb felhősödés várható, a délnyugati tájakon legfeljebb pár, máshol legalább néhány órára kisüt a nap. A déli óráktól délnyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar. Reggelig gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, napközben megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14, 19 fok között alakul, de északkeleten 10, 13 fok is előfordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 26, 31 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegységben 22, 25 fok...
Több áruházlánc kiegészíti a nyugdíjasok utalványait
Kiegészítik a nyugdíjas utalványokat több bevásárlóhelyen is - közölték áruházláncok az MTI-vel. Az Aldi arról tájékoztatott, hogy 1000 forint értékű kupont ad a legalább 8000 forint értékű, legalább részben nyugdíjas élelmiszer-utalvánnyal fizetett vásárlásokhoz.A nyugdíjas kupon a készlet erejéig, de legkésőbb 2025. október 31-ig érhető el a pénztáraknál, és november 30-ig váltható be - írták.A Lidl vásárlásonként 500 forintos kupont ad azoknak nyugdíjasoknak, akik legalább 5 ezer forintért az üzleteikben vásárolnak utalvánnyal.Amennyiben a nyugdíjasok a Lidl-kupon...
Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül az ég
Kedd délelőtt még többfelé felhős és főként keleten, északkeleten záporos, zivataros idő várható. Délután már nagyrészt napos időre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel, és egyre inkább az északkeleti harmadban alakulhatnak ki elszórtan zivatarok. A csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég, valamint erős, viharos széllökés kísérheti. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 24 és 30 fok között várható, de az északkeleti tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet.
Már az őszi menetrend...
Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján. A két fő útvonalon,...Hetvenkilenc határsértőt...
Hetvenkilenc határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Nyárias idővel kezdődik a...
Változékony idő várható a jövő héten: a hét elején a napos, nyárias időt záporok, zivatarok zavarhatják; a hét második felében...
Lottó, lottó, a heti...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Már hárommiliárd palackot,...
Újabb rekordokat ért el az italcsomagolás visszaváltási rendszer, hárommilliárd palack, doboz és üveg került vissza a...
Gomolyfelhők zavarhatják...
Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható, de kisebb körzetekben erőteljes lesz a...
Sosem látott nagyságú gyakorlatot tart a honvédség
Hétfőn megkezdődött az Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat, amely a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - idézi a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteki közleménye Böröndi Gábor vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét. A nemzeti és szövetségi szinten is megmérettetést jelentő gyakorlat október közepéig tart.A következő másfél hónap alatt a NATO védelmi keretein nyugvó gyakorlaton kitalált eseményeken alapuló helyzetekre reagálva olyan mechanizmusokat aktiválnak, amelyek a katonai...
Pénteken megdőlt az országos melegrekord
Megdőlt az országos melegrekord pénteken - közölte a HungaroMet Zrt. szombaton a honlapján. Azt írták: pénteken folytatódott az elmúlt napok nyárias, átlagosnál melegebb időjárása, az ország nagy részén 30 Celsius-fok felett alakultak a délutáni csúcsértékek.Hozzátették: a Békés vármegyei Körösladányban, illetve a Hajdú-Bihar vármegyei Körösszakálon egészen 35,1 Celsius-fokig melegedett fel a levegő, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos napi melegrekord.Közölték azt is, a korábbi, 35,0 fokos rekordot még 1948-ban mérték Budapesten, a Gellérthegy...
Napos, késő nyárias napunk lesz szombaton
Szombaton is napos idő várható többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhővel, de kisebb körzetekben erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés. Kevés helyen fordulhatnak elő záporok, zivatarok - ma és éjjel nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és a Nyugat-Dunántúlon, holnap napközben pedig az ország északkeleti, keleti harmadán. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, estétől nagy területen élénk, erős lökések kísérhetik, a Dunántúl egyes részein és zivatarok környezetében átmeneti viharos széllökés sem kizárt. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 15...
A rovat további témái
- Kigyulladt, s teljesen kiégett egy terepjáró Baranyában
- Megúszta pénzbüntetéssel az autós, aki kocsija után kötötte a kutyáját
- Ezek a hónapok a legveszélyesebbek az utakon: megduplázódott a vadbalesetek száma
- Enyhe éj után napsütéses napunk lesz pénteken
- Továbbra is nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram
- Elvonulnak a felhők, napsütéses napunk lesz csütörtökön
« Előző
270 | 297 | 324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- A Donnál harcoló, hős magyar...
- Négy városból is riasztották a...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Hóban, fagyban is próbálkoztak a...
- Csodás égi jelenségeket figyelhetünk...
- A diákjai lelkét és szívét is ápolta...
- Telt ház van, de senkit nem küldenek...
- Nézőpont Intézet: tovább nőtt a...

