Így alakulnak a fenyőfaárak az idei karácsony előtt
Tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában - közölte az Agroinform.hu az MTI-vel. Mint írták, a vásárlóknak ebben az évben a lucfenyőért 5 ezer, az ezüstfenyőért 7 ezer, míg a nordmann fenyőért 10 ezer forint körüli összeget kell fizetniük méterenként. Egyes helyek árai között akár 10-15 százalékos eltérések is lehetnek, az árak leginkább a nordmann fenyő esetében szóródnak.A mezőgazdasági portál november végi felmérése szerint a vásárlók 61...
Tizenhárom határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
Tizenhárom határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken hét, vasárnap egy jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök.Az ország belsejében öt határsértőt is elfogtak, akivel szemben idegenrendészeti eljárás indult.Az elmúlt héten az ország területén 36 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A megelőző héten - december 1-jétől 7-ig - a...
Aki nagyon unja már a borult, ködös időt, talán vásároljon mosódmedvét!
Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően borult, párás, ködös időjárás a jövő héten is, de elsősorban a hét elején kisebb körzetekben felszakadozhat a felhőzet. A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 3-8 Celsius-fok között alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Hétfőn legalább napnyugtáig borult, többfelé párás, foltokban ködös időre van kilátás szitálással, majd nem kizárt, hogy délnyugaton és esetleg a Tiszántúlon itt-ott felszakadozzon a felhőzet. A légmozgás jobbára gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali...
Lottó, lottó, a heti...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Megvannak az adatok,...
Több mint 1,6 millióan vettek részt a nemzeti konzultációban, töltötték ki a "Tiltakozzunk az adóemelések ellen!"...
Változott a buszok...
Vasárnap, december 14-én lép életbe a MÁV-csoport 2025/2026-os menetrendje, december közepétől vásárolható az éves ország- és...
Kicsit hidegebbre fordul,...
Ma a nyugati határvidéken lesz kevés a felhő, holnap viszont már ott is borult, párás idő várható. Éjszaka helyenként köd...
Csillagzáporban...
Óránként akár 150 hullócsillagot is meg lehet számolni az év várhatóan leglátványosabb hullócsillag-záporát produkáló...
Egy nevelőnő is bántalmazta...
Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség...
Új árkedvezményt vezetett be mától a MÁV
Péntektől 15 százalék árkedvezményt kap minden utas, aki az új MÁVPlusz alkalmazásban vásárolja meg a menetjegyét - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára feltöltött videóüzenetében. Elmondta, a MÁVPlusz applikáció a legokosabb útvonaltervezési alkalmazás, mert képes a közösségi közlekedés minden formájával útvonalat tervezni Magyarország két pontja között, ugyanitt megváltható minden vonatjegy, és minden buszjegy a MÁV szolgáltatásaira. Fontos, hogy aki okos applikációt használ, az okos kedvezményt kapjon.A MÁV csoport közleménye szerint...
Párás, ködös éj után borús napunk lesz pénteken
Az ország nagyobb részén tartósan borult, párás, helyenként ködös idő várható, szitálás szinte bárhol előfordulhat. Ugyanakkor ma a Dunántúlon nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet, kisüt a nap, de itt estétől gyorsan romlanak a látási viszonyok, és éjszaka ismét köd, néhol zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet képződik, emellett kevés helyen ónos szitálás sem kizárt. Pénteken már inkább csak a nyugati határszél lehet naposabb. Döntően gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de ma a Dunántúli-középhegységben megélénkülhet az északnyugatira forduló szél. A...
A rendőrség irányítása alá helyezik a javítóintézeteket
A rendőrség felügyelete és irányítása alá helyezik azokat a javítóintézeteket, ahol büntetőjogi eljárásban hozott döntés értelmében vannak fiatalok - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette, hogy öt javítóintézetről van szó és jó eséllyel a Magyar Közlönyben még a Kormányinfó alatt megjelenik a kormánydöntés és szinte azonnal hatályba is lép. Közölte: a Szőlő utcai nevelőintézetben történtekkel kapcsolatban Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatta a kormányt, hogy nyomozás folyik az ügyészség...
Csak a szokásos: ködös éj...
Estétől ismét romlanak a látási viszonyok, éjjel borult, párás, sokfelé ködös időre számíthatunk. A ködös, rétegfelhős tájakon...
Huszonkét határsértőt...
Huszonkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Ködös, borongós napok előtt...
Folytatódik az átlagosnál enyhébb időjárás a jövő héten is, de marad a borult, párás, gyakran ködös idő, néhol szitálás is...
Megdőlt a fővárosban a...
Megdőlt Budapesten a hajnali melegrekord szombaton - közölte a HungaroMet Zrt. vasárnap a honlapján. Azt...
Előbb beborul, aztán...
Szombaton az esti óráktól ismét egyre többfelé borul be az ég, ezzel együtt pedig növekszik a csapadékhajlam....
Orbán Viktor szerint csak...
Csak magunkra számíthatunk, függetlennek kell maradni, szuverénnek kell maradni - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, a...
Nézőpont Intézet: Emelkedett Orbán Viktor előnye
Emelkedett Orbán Viktor előnye Magyar Péterrel szemben a miniszterelnöki alkalmassági versenyben november folyamán, csak a magyarok harmada (32 százalék) bízná hazáját a Tisza-vezérre, míg közel felük (47 százalék) nem váltana miniszterelnököt - közölte a Nézőpont Intézet szombaton az MTI-vel. Azt írták, a Nézőpont Intézet az október 23-ai rendezvények előtt és november végén, a Tisza jelöltállítása során is feltette a 2026-os választás egyik kulcskérdését, hogy a magyarok kit tartanak Magyarország legalkalmasabb miniszterelnökének.Közölték, a hivatalban lévő...
Egy újabb borult, szomorkás nap vár ránk szombaton
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás nagyobb területen az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Ma az északkeleti, keleti megyék kivételével többfelé előfordulhat időszakos eső, majd éjszaka a csapadékzóna súlypontja egyre inkább délnyugat felé helyeződik, és szombat délelőtt el is hagyja térségünket. Csapadékra ezután már csak az esti óráktól lehet számítani. A szombat hajnali órákig olykor megélénkülhet a keleties, majd az északiasra forduló szél, ezt követően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb...
Felmérés: tovább nőtt a Fidesz előnye a pártok versenyében
Nyár óta lejtmenetben van Magyar Péter pártja, míg a kormánypártok stabilizálták támogatottságukat, ez azt jelenti, hogy tovább nőtt a Fidesz előnye a pártok versenyében - olvasható a Real-PR 93. közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel. A kutatás - amelyet decemberben 1. és 3. között készítettek ezer felnőtt megkérdezésével - megerősíti más közvélemény-kutatók elmúlt napokban nyilvánosságra hozott adatait, miszerint a Fidesz-KDNP stabilan őrzi vezető helyét (49 százalék) a pártok versenyében, míg Magyar Péter pártja elveszítette...
A rovat további témái
- Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén
- Köd és ború: esőre is számíthatunk pénteken
- Új gyanúsítottat hallgattak ki a Szőlő utcai javítóintézet ügyében
- Több mint tíz százalékkal emelkedik a minimálbér
- Párás, ködös éj után borús napunk lesz csütörtökön is
- Drog helyett egy tigriskölyköt találtak a rendőrök
« Előző
324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 | 513 | 540 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Már számlálják a szavazatokat - Így...
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Fél hétig már csaknem nyolcvan...
- Orbán Viktor: mi nem adjuk fel -...
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Mindenki az ismerőse: a nyugdíjas...
- Nyoma veszett egy tizenkét éves...
- Pécsről közvetíti az éjféli...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

