Visszatért Pécsre Páva Zsolt: visszailleszkedni sokkal könnyebb, mint elindulni

Visszatért Pécsre Páva Zsolt: visszailleszkedni sokkal könnyebb, mint elindulni Tizenévesként, majd túl a húszon, dr. Páva Zsoltnak volt a fejében egy kép Észak-Amerikáról. Filmek, zenék, hatalmas autók, végtelen sztrádák, a szabadság életérzésével. De úgy gondolta, egy zárt, diktatórikus világból oda ő soha nem juthat el. Néha a régi képzetek mégis megvalósulhatnak, némi baltikumi kitérővel színesítve. Pécs egykori polgármestere diplomataként négy évet kalandozott idegen tájakon.  - Nem nyelvismeret nélkül indult útnak 2021-ben, de sikerült fejleszteni a tudását?- Jó régen, már középiskolásként megszereztem az angol alapokat. Az írással, az...

Egy méterrel emelkedik a Duna vízszintje Mohácsnál

Egy méterrel emelkedik a Duna vízszintje Mohácsnál A következő napok során kissé emelkedik a Duna vízszintje Mohácsnál is.  Szombaton reggel 146 centiméter volt a vízállás Mohácsnál, jövő csütörtökre pedig már 247-es vizet várnak a szakemberek.A Duna a magyarországi felsőbb szakaszain már jelenleg is apad, azaz a nagyobb víznek várhatóan nem lesz utánpótlása.  

Két baranyai tóba is érkezett utánpótlás pontyokból

Két baranyai tóba is érkezett utánpótlás pontyokból A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége pénteken pontyot telepített a Pécsi-, és Kovácsszénájai tavakba.  A Pécsi-tóba ezúttal 1000 kg, míg a Kovácszénájai-tóba 500 kg fogható méretű, 2,4 kg/db átlagos tömegű ponty került kihelyezésre.

Ritka égi jelenség...

Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk pénteken éjjel  Pénteken újabb ritka égi jelenség észlelhető 22 órától hajnali 1 óráig, ekkor a fogyó Hold elfedi a...

Indul a férfitalálkozók...

Indul a férfitalálkozók ötödik sorozata az egyházmegyében Az eddig megszokott 9 helyszínre idén is négy új témát visznek el a szervezők. A reményről, a családról, a Bibliáról, az élet...

Hónapokon át rettegésben...

Hónapokon át rettegésben tartotta élettársát egy pécsi férfi A Pécsi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfi ellen, aki élettársát bántalmazta, mobiltelefonját elvette és szabad...

Mintegy 250 programmal...

Mintegy 250 programmal várják az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján a PTE-n Mintegy kétszázötven programmal, látványos kísérletekkel, a nyilvánosságtól elzárt kutatóhelyek megnyitásával és bemutatásával...

Ismét szakvezetéssel...

Pénteken délelőtt tíz órakor idegenvezető kalauzolásával lehet megismerni a Pintér-kert Arborétumot. A létesítmény ezen a napon - az idegenvezetéses túra kivételével -  technikai...

Villanyoszlopnak ütközött...

Villanyoszlopnak ütközött egy autó az 58-as főúton A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint csütörtök kora délután villanyoszlopnak hajtott egy személykocsi az 58-as főút...

A Pécsi Püspökség is programokkal készül az Arc Sacra fesztiválra

A Pécsi Püspökség is programokkal készül az Arc Sacra fesztiválra Az Ars Sacra keresztény művészeti fesztivált idén szeptember 13. és 21. között rendezik meg. Az ország számos pontján, így a Pécsi Püspökségen is színes és tartalmas programokkal, benne tárlatvezetésekkel és képmeditációs alkalommal várják az érdeklődőket.    Reményünk: Mi Atyánk - Forrai Tamás SJ szubjektív tárlatvezetése Szakács Imre László festményeinek kiállításánIdőpont: 2025. szeptember 13., szombat, 15.00Helyszín: Dóm Kőtár (Pécs, Káptalan u. 10.)A 2025-ös A remény zarándokai szentév alkalmából rendezett kiállításhoz kapcsolódó tárlatvezetésen jelen lesz...

Több tanítványát is szexuálisan zaklatta egy pécsi középiskola testnevelő tanára

Több tanítványát is szexuálisan zaklatta egy pécsi középiskola testnevelő tanára A Pécsi Járási Ügyészség többek között 18. életévét be nem töltött személlyel, hatalmi befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat egy testnevelő tanárral szemben, aki több tanítványát szexuálisan zaklatta.   A vádirati tényállás szerint a férfi testnevelő tanárként dolgozott egy pécsi középiskolában. 2024 januárjától kezdődően egy tanítványával közösségi médiás alkalmazáson keresztül beszélgetni kezdett, majd egy idő után tőle intim képeket kért. A lány több alkalommal küldött magáról olyan képeket, melyeken...

Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács környékén az erdők

Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács környékén az erdők  A Gemenc Zrt. a vagyonkezelésében levő erdőterületeken szeptember 26-ig délután 16:00 óra és másnap reggel nyolc óra között részleges erdőlátogatási tilalom van érvényben.  Az intézkedésre azért kerül sor, mert ez a négy hét a gímszarvasok vadászatának jellemző időszaka.   A részleges erdőlátogatási tilalom a Gemenc Zrt. vagyonkezelésében lévő erdőterületekre és az erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló földterületekre vonatkozik.Korlátozottan látogatható a Duna ártere Hercegszántótól nyugatra, Budzsak, Homorúd és a Karapancsai Kastély környékén.A...

Késéssel járnak a vonatok a...

Késéssel járnak a vonatok a pécsi fővonalon Szentlőrinc és Bicsérd között meghibásodott a biztosítóberendezés, emiatt ezen a szakaszon csak lassabban közlekedhetnek a...

Idén is megrendezik Fekete...

Idén is megrendezik Fekete István emlékére a versenyt Idén tizenhetedik alkalommal, 2025. október 16-án rendezzük meg a Fekete István nyomában elnevezésű versenyt. A helyszín a...

Töltőkábel okozott tüzet...

Töltőkábel okozott tüzet szerdára virradó éjjel Pécsett Szerdára virradó éjjel riasztották a pécsi hivatásos tűzoltókat, miután kigyulladt egy töltőkábel egy kétszintes családi ház...

Régi fényében kapja vissza...

Régi fényében kapja vissza Pécs a Nemzeti Kaszinót, kezdődik a felújítás - Videó! Hosszú és alapos előkészítő munka, valamint a minden szabálynak megfelelő jogi eljárás lezárását követően megkezdődik Pécs...

Ollóval szúrta le az apját...

Ollóval szúrta le az apját egy férfi Komlón A Pécsi Járásbíróság kedden  elrendelte egy férfi letartóztatását életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos...

Vaddisznóval ütközött egy...

Vaddisznóval ütközött egy Pécsről Mohácsra tartó vonat A Pécsről kedden 20:50-kor Mohácsra indult személyvonat Kozármisleny közelében elütött egy vaddisznót.  A balesetben a...

Költségvetési csalás miatt ítéltek el egy famíliát Pécsett

Költségvetési csalás miatt ítéltek el egy famíliát Pécsett A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét és súlyosította a kiszabott büntetéseket a Pécsi Ítélőtábla a költségvetési csalás miatt indított büntetőügyben. A kaposvári család 2009 évben indított vállalkozásokat, amelyek keretében az egyikcég műanyagipari termékek gyártásával, míg a másik a termékgyártás támogatásával, a gépek tisztításával, karbantartásával foglalkozott kaposvári és kecskeméti telephelyein. A nagy munkaerő igényű tevékenységhez a dolgozók egy részét munkaerő kölcsönzéssel biztosították, majd egy...

Októberre befejeződik a Pécsi Harmadik Színház korszerűsítése

Októberre befejeződik a Pécsi Harmadik Színház korszerűsítése Várhatóan októberig tart a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) épületének mintegy 370 millió forint értékben megvalósuló korszerűsítése - közölte a teátrum a honlapján.  Az amatőr és alternatív hagyományokra építő, társulattal nem rendelkező, saját és meghívott produkciókra épülő PHSZ közleményében felidézték, hogy a pécsi önkormányzat közgyűlése még tavaly tavasszal döntött a városi tulajdonú épület felújításáról, s biztosított ahhoz forrást.A 370 millió forintos fejlesztés eredményeként - egyebek mellett - felújítják a közönségforgalmi vizesblokkokat, a színészöltözőket, egy...

Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök, új helyre költöztek

Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök, új helyre költöztek Szeptember 1-jétől a mohácsi folyami átkelőhelyen dolgozó határrendészek mellé újabb szakterületek állományai költöztek.   A Mohácsi Rendőrkapitányság Szent István utcai objektumában szolgálatot ellátó közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szakterület munkatársai szeptember 1-jétől a mohácsi határkikötőbe, míg az igazgatásrendészeti állomány a rendőrség Szent János utcai objektumába költözött, a korábban használt épületet pedig kiürítették. A határkikötő átalakítása az Országos Rendőr-főkapitányság közel ötvenmillió forintos támogatásával valósult meg. A...
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »