A beruházásokat és a munkahelyteremtést kell szolgálnia a költségvetésnek

A beruházásokat és a munkahelyteremtést kell szolgálnia a költségvetésnek A Pénzügyminisztérium (PM) és a tárcához tartozó háttérintézmények vezetőivel egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel az idei és a jövő évi költségvetésről valamint a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásáról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.     Orbán Viktor a PM épületében tartott megbeszélésen elmondta: Magyarországon a válságkezelésben felhasznált eszközök súlypontja továbbra is a munkahelyteremtésen van. Megismételte: amennyi munkahely a koronavírus miatt megszűnik, a kormány annyi újat fog létrehozni. Ezt a...

Az üzemanyag árának zuhanása miatt mérséklődik az infláció

Az üzemanyag árának zuhanása miatt mérséklődik az infláció Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal csökkent az üzemanyag ára, és főként ez áll annak hátterében, hogy az infláció mérséklődik, most 2,4 százalék - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.     A főosztályvezető elmondta, a koronavírus-járvány kezdetétől zuhan az üzemanyag ára, miközben nő az élelmiszer iránti kereslet és az online boltok forgalma. Az élelmiszer árának alakulását több tényező is befolyásolta, ezek között megemlítette a néhány hónappal ezelőtt jelentkező sertéspestist és az...

Hétfőtől pusztítják a gyomnövényeket Pécsett

Hétfőtől pusztítják a gyomnövényeket Pécsett BIOKOM Nonprofit Kft. május 11. és 15-e között végzi a pécsi közterületek, utak burkolatainak gyomnövények elleni permetezését - számolt be oldalán a pécsi városüzemeltetési cég.  A permetezések a hajnali órákban kezdődnek. Mint írták, a Medallon és az Armo SL (totális gyomirtó) szereket használják majd, amelyek III. forgalmi kategóriájú, közterületi felhasználásra engedélyezett vegyszerek. A permetszer élelmezés-egészségügyi előírása ebben a kultúrában nem szükséges, a munkaegészségügyi várakozási idő nincs. A felhasznált szerek emberekre és melegvérű állatokra veszélyt...

Vonattal ütközött össze egy...

Vonattal ütközött össze egy autó Baranyában Vonattal ütközött egy személyautó Nagypeterden, a Kossuth utcában, egy vasúti átjáróban.     A gépkocsiban öten...

Itt adhatunk vért a héten...

Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk! Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: ...

Lazacos? Kéksajtos? A pécsi...

Lazacos? Kéksajtos? A pécsi csokimester, Kántor Éva fantáziát is kever a tégelyekbe Léteznek a megszokott ízek, színek, töltelékek a csokoládék világában. Meg olyanok, amiket Kántor Éva talált ki, néha bizony...

Lezárták a Baranyában...

Lezárták a Baranyában elfogott szerb embercsempész ügyét A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a szerb állampolgárságú férfinak az ügyében, aki migránsok külföldre juttatásához...

Hófehér majomkölyköt is...

Hófehér majomkölyköt is megnézhetünk a szombattól látogatható pécsi állatkertben Csaknem kéthónapos kényszerszünet után szombattól ismét várják a látogatókat a pécsi állatkertben. A nyitás előtti napokban is...

Siklóson és Szigetváron is...

Nyertest hirdetett e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa egy siklósi és egy szigetvári rádiós frekvencia pályázati eljárásában - közölte a hatóság...

Túl gyorsan hajtott, hárman súlyosan megsérültek

Túl gyorsan hajtott, hárman súlyosan megsérültek A mohácsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki súlyos sérüléssel járó balesetet okozott Belvárdgyula térségében.     Közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 23 éves udvari férfi ellen. A fiatalember 2019. november 12-én délelőtt az 57-es főúton, Mohács irányából Pécs irányába közlekedett tehergépkocsijával. A sofőr helytelenül választotta meg a jármű sebességét, ezért Belvárdgyula térségében egy balra ívelő kanyarban megcsúszott, majd átsodródott a szembejövő sávba, ahol...

Újabb pécsi óvodákat nyitnak meg jövő héten

Újabb pécsi óvodákat nyitnak meg jövő héten Egyre több óvodás és bölcsődés pécsi gyermek szülei kezdenek ismét dolgozni. Közlemény.   "Pécs önkormányzata folyamatosan figyelemmel kíséri a bölcsődei és óvodai ellátás, valamint a gyermekétkeztetés iránti igényeket, és igyekszik naprakészen ennek megfelelően alakítani ellátórendszerét. Pécs polgármestere az új koronavírus járvány kitörése után szünetet rendelt el a pécsi bölcsődékben és óvodákban, amelyek azóta ügyeleti rendszerben működnek. Az első hetekben csökkent a kisgyermekek elhelyezése iránti igény, ám az elmúlt hetekben megfordult a tendencia....

Kinyitnak a nemzeti park szabadtéri bemutatóhelyei is

Kinyitnak a nemzeti park szabadtéri bemutatóhelyei is Péntektől a nagyközönségnek ismét lehetősége nyílik arra, hogy a szabadban élményeket és új ismereteket szerezzen a természeti környezetről, hiszen a magyarországi nemzeti park igazgatóságok bizonyos szabadtéri bemutatóhelyei a 2020. május 4-én életbe lépett védelmi intézkedések által megszabott keretek között megnyithatnak.    A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság újból megnyíló létesítményeibe - a szükséges óvintézkedések betartása mellett -, kedvezményes árakkal várjuk az egyéni turistákat és a családokat, akik töltekezhetnek a tavaszi növényvilág életet sugárzó...

Ismét birtokba vehetik a...

A Biokom Nonprofit Kft. pénteken ismét megnyitja a pécsi lakosság előtt akorábban a koronavírus okozta járványveszély miatt lezárt játszótereket.   A forgalmasabb játszóterek...

Meghalt a pécsi...

Meghalt a pécsi jogászprofesszor, Ádám Antal Életének 91. évében, hosszan tartó betegségben elhunyt Ádám Antal egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság volt tagja. ...

Szombaton kinyit a pécsi...

Szombaton kinyit a pécsi állatkert - Maszkban, egyszerre legfeljebb négyszázan mehetnek be Ismét megnyitja kapuit a koronavírus-járvány miatt csaknem két hónappal ezelőtt bezárt pécsi állatkert szombattól -...

Egy bejáratot használhatunk...

Egy bejáratot használhatunk hétfőtől a vásárcsarnokban, az időseknek két órájuk lesz piacozni Szerdán megnyílt a lehetőség a pécsi vásárcsarnok külső asztalainál történő árusításra, május 11-én, hétfőn pedig a teljes...

Gyógyszertárba indult,...

Gyógyszertárba indult, aztán nyoma veszett egy férfinek Baranyában A kutatást polgárőrök, keresőkutyák és hőkamerák segítették. A bejelentéstől számított három órán belül megtalálták az eltűnt...

Kislányoknak mutogatta...

Kislányoknak mutogatta magát a világhálón egy pécsi férfi A Pécsi Járásbíróság a május 5. napján megtartott tárgyaláson a vádlottat, mint különös visszaesőt 2 rendbeli szeméremsértés...

Járókelőkre támadt Pécsett egy elmeroggyant, nőt is megütött

Járókelőkre támadt Pécsett egy elmeroggyant, nőt is megütött A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy hajléktalan férfival szemben, aki Pécsett több járókelőre rátámadt.   A vádirat szerint a férfi 2020 márciusában délelőtt, Pécs belvárosában odalépett egyautóbuszról leszálló fiatalemberhez, és őt minden előzmény nélkül ököllel orrba ütötte. Azütést követően ökölvívó állást vett fel és újból támadni próbálta a sértettet.A történteket látta egy nő, aki gépkocsijával ekkor érkezett a helyszínre, és szólt afiatalembernek, hogy szálljon be az autóba. A sértett a gépkocsihoz futott, beugrott a hátsó ülésre,...

Idén nem lesz Nepomuki-ünnep, elmarad Mohácson a hal- és a babfőző fesztivál is

Idén nem lesz Nepomuki-ünnep, elmarad Mohácson a hal- és a babfőző fesztivál is A járvány miatt augusztus 15-ig minden tömegrendezvény megtartása tilos, így a jól megszokott nyári, mohácsi programokat sem tartják meg.   "Békeidőben" ezekben a napokban már javában a Nepomuki-ünnepségre szokott készülni a város, idén azonban nem tartják meg a vízen járók jövő hétvégén esedékes ünnepét, elmarad a jánoskázás és a tűzijáték is. Az MVR Programiroda lapunk érdeklődésére azt közölte, a megemlékezés azért így is lesz, az egyházi liturgiát elmondja Bacsmai László plébános, s elhelyezik a betonfalnál a koszorú, valamint a kompról a Dunába...

Meghalt 9 beteg, 28-cal emelkedett a fertőzöttek száma

Meghalt 9 beteg, 28-cal emelkedett a fertőzöttek száma Meghalt 9 idős, krónikus beteg, és 28-cal, 3178-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu péntek reggel. Baranyában továbbra sem emelkedett a fertőzöttek száma.     A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 392-re emelkedett. 865-en már gyógyultan távoztak a kórházból.    Az aktív fertőzöttek száma 1921. Az aktív fertőzöttek 62 százaléka, az elhunytak 79 százaléka, a gyógyultak 54 százaléka budapesti vagy Pest megyei....