Vádat emelhetnek a Magyarbólynál lebukott embercsempész ügyében
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak az észak-macedón állampolgárságú férfinak az ügyében, aki migránsokat akart szállítani Ausztriába. Embercsempészés miatt folytatott büntetőeljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 57 éves észak-macedón állampolgárságú férfi ellen. A férfit a rendőrök február 27-én hajnalban Magyarbólyban fogták el, amint szerb hatósági jelzéssel ellátott autójával épp három szír és két jemeni állampolgárt szállított. A nyomozók a járművet lefoglalták, a migránsokat és a csempészt elfogták, majd előállították őket a Baranya...
Ne az óvodásokat büntesse a városvezetés, hanem kezdje magán a spórolást, javasolja az ÖPE
Berényi Zoltán, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője nyilvános videóüzenetben is közzétette a városvezetői, tanácsnoki, cégvezetői, illetve képviselői juttatások csökkentésére vonatkozó javaslatát. Berényi Zoltán, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) önkormányzati képviselője felháborodásának adott hangot, miután a városvezetés több, mint 200 millió forintot von el az óvodáktól és bölcsődéktől, illetve további elvonásra számíthatnak a város más kulturális közintézményei és azok dolgozói is.[#video:3524]A képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy amíg...
Már huszonegy napja nincs új fertőzött Baranyában
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván, akik igazoltan megfertőződtek az új koronavírussal Baranya megyében. Továbbra is Budapesten (1765 ember) és Pest megyében (516) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (366), Zala megye (245), Komárom-Esztergom megye (234) és Csongrád megye (114). Békés megyében (11) van a legkevesebb fertőzött Magyarországon. Baranyában 36 fertőzöttet tartanak nyilván, számuk május 2-a óta nem változott.
Tűz volt éjjel egy komlói...
Meggyulladt egy ágy egy háromemeletes lakóház egyik lakásában Komlón, a Kazinczy Ferenc utcában pénteken késő este....
A járvány alatt sem álltak...
Töretlenül zajlik a munka a Rózsakertben, a felújítási folyamatokat kis mértékben befolyásolja a koronavírus-járvány miatt...
Átadták a...
Ünnepélyes keretek között adta át dr. Gulyás Zsolt rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány a kapitányságok képviselőinek a...
Már húsz napja nincs új...
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván, akik...
Kölkeden fogtak migránsokat...
A két külföldi férfi nem tudta igazolni magyarországi tartózkodása jogszerűségét. A rendőrök pénteken 5 óra 18...
Minden negyedik autós...
A Komlói Rendőrkapitányság munkatársai szerdán sebesség-ellenőrzést tartottak a 6-os számú főúton, a mecseknádasdi...
Évekig bujkált egy pécsi férfi az erdőben és egy háztetőn
A rendőrök Pécsett fogták el azt a férfit, aki ellen két elfogatóparancs is érvényben volt. Egy pécsi lakóházhoz érkeztek ki a rendőrök csütörtökön 7 óra 38 perckor, mivel információ merült fel egy többszörösen körözött személy tartózkodási helyével kapcsolatban. A helyi férfi ellen a Pécsi Törvényszék orgazdaság, míg a Pécsi Rendőrkapitányság lopás miatt bocsátott ki elfogatóparancsot. A körözött férfi közel négy éve bujkált a rendőrök elől, hol az erdőben, hol a háztetőn húzta meg magát, még búvóhelyet is kialakított.A rendőrök a 40 éves...
Hétfőn kinyitnak a pécsi óvodák és a bölcsődék, ezt kérik a szülőktől
Hétfőn hatályba lép az óvodák és bölcsődék újranyitásáról, valamint nyári táborok megszervezéséről szóló kormányrendelet. A szabályozás rögzíti, hogy 2020. május 25. napjától Budapest területének kivételével valamennyi magyarországi óvoda és bölcsőde újranyit, és a vészhelyzet előtti szokásos rendben működik tovább. Az önkormányzat közleménye. "Pécs polgármestere közvetlenül az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetése után rendkívüli szünetet, illetve ügyelet biztosítását rendelte el a város óvodáiban és bölcsődéiben. Az önkormányzat az azóta eltelt...
Digitális oktatás: ti tudnátok erre a kérdésre kapásból a választ?
A digitális oktatás során kiosztott feladatok egy része bizony néha még a szülőknek is fejtörést okoz. Íme, egy példa. Nyelvtan, 3. osztály:"Pótold a hiányzó magánhangzókat!k*nd*l
Börtönbe küldené az...
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárásban hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztést és pénzbüntetést...
Migránsokat, embercsempészt...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba kilenc migráns Alsószentmárton térségében. Egy, a helyszín közelében ellenőrzött...
Tiltakozik a pécsi Fidesz...
"Embertelennek tartjuk és ezúton is tiltakozunk az ellen, hogy Péterffy Attila 210 millió forintot von el az óvodáktól és bölcsődéktől, azok után, hogy a pécsi óvodai és bölcsődei...Újra fogadják az ügyfeleket...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóságának komlói, mohácsi, szigetvári, és siklósi...
Ha meglátott egy bringát,...
A Pécsi Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette miatt emelt vádat egy pécsihajléktalan férfi ellen, aki szabadulása után...
Tizenkilenc napja nincs új...
A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván, akik...
Egymillió forint üti a markát annak, aki segít kézre keríteni a pécsi bankfiók kirablóját
Nettó 1 000 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a pécsi pénzintézet kirablásának ügyében. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Egy férfi 2020. május 12-én 15 óra 20 perckor Pécsett, a Komlói úton szájmaszkkal az arcán bement egy pénzintézetbe, majd közölte, hogy fegyver van nála, és pénzt követelt. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki.Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a férfi...
Tízen sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain
Halálos kimenetelű baleset is történt az elmúlt héten Baranya megyében. Összesen 32 baleset történt Baranya megye közútjain a múlt héten, amelyből 22 anyagi káros volt, tíz pedig személyi sérüléssel járt. A sérüléses balesetek nyolc esetben könnyű, egy esetben súlyos sérüléssel végződtek, egy baleset pedig halálos kimenetelű volt. Ezekben a balesetekben összesen 11-en sérültek meg, kilencen könnyebben, egy fő súlyosan, egy személy pedig életét vesztette.A legjellemzőbb baleseti ok ismét az elsőbbség meg nem adása és a gyorshajtás volt.Az elmúlt héten megyénk egy...
Bontókalapáccsal és törőfejjel a kocsijában menekült egy férfi
Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását egy hónapra két rendbeli lopás bűntette és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított ismeretlen társával 2020. április 19-én éjszaka 21.30 és 22.00 óra közötti időszakban, Pécs belvárosában, a közterületen parkoló - egy gazdasági társaság által lízingelt - markológépről leszerelt egy bontókalapácsot és azt eltulajdonította. A társaságnak ezzel körülbelül 1.000.000 forint kárt okozott.A Pécsi Járásbíróság 2020. május...
A rovat további témái
- Ismét változik a pécsi buszok menetrendje, újra az első ajtókon lehet majd csak felszállni
- Tovább enyhítették az egyházmegyére vonatkozó korlátozásokat
- Nemcsak egyszer ölhetett a túronyi gyilkos
- Pécsi kisdiákok nyerték az országos tehetségversenyt - A Föld megmentésére vállalkoztak!
- Már időpont foglalása nélkül is lehet okmányügyeket intézni
- Tizennyolc napja nincs új fertőzött Baranyában
« Előző
9558 | 9585 | 9612 | 9639 | 9666 | 9693 | 9720 | 9747 | 9774 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szenteste napjától idén is...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Kertész Imre szerint Európa...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- A vizsgált égősorok csaknem...

