Napi horror: a telezöld miatt balesetveszélyes a Hungária és a Petőfi utca kereszteződése

Napi horror: a telezöld miatt balesetveszélyes a Hungária és a Petőfi utca kereszteződése A város egyik legveszélyesebb kereszteződése a Hungária és a Petőfi Sándor utca találkozása, legalábbis az autósok egy jelentős része így vélekedik erről. A csomópontban rendszeresen történnek balesetek, volt köztük tragikus kimenetelű és olyan ütközés is, amikor az egyik járműben egy kisgyerek utazott. Hiába szeretnék sokan, egyelőre nem tudni, hogy a pécsi önkormányzat tervezi-e körforgalom kialakítását, megkeresésünkre ugyanis - immár sokadik alkalommal - nem válaszoltak.  Hatalmas forgalom zúdul át nap, mint nap a Hungária és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében. Az...

Szerencsére továbbra sincs új beteg Baranyában

Szerencsére továbbra sincs új beteg Baranyában A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván, akik igazoltan megfertőződtek az új koronavírussal Baranya megyében.  Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (1886 ember) és Pest megyében (575) van a legtöbb fertőzött.Ezt követi Fejér megye (371), Komárom-Esztergom megye (273), Zala megye (257) és Csongrád megye (115). Békés megyében (11) van a legkevesebb fertőzött Magyarországon.Baranyában május 2-a óta nem változott a fertőzöttek száma.

Több hullámban támadnak Baranyára ma a zivatarok

Több hullámban támadnak Baranyára ma a zivatarok Péntek reggeltől délnyugat felől ismét zivatarok kialakulása várható, mely napközben az ország középső tájain kiterjedt zivatarrendszerré fejlődik, írta figyelmeztetésében a meteorológiai szolgálat. A megerősödő délnyugati szelet kísérő lökések zivatarok környezetében több helyen is elérhetik 70-80 kilométer/órát. Heves zivatarban egy-egy 100 kilométer/órát meghaladó széllökés, nagy méretű jég is valószínű. Az egymást követő intenzív csapadékgócokból helyenként 25-30 millimétert meghaladó csapadék is hullhat. Este a kelet felé áthelyeződő csapadékrendszer fokozatosan...

Tűz volt egy lakásban...

Tűz ütött ki egy földszintes sorházi lakásban Mohácson, a Káposztáskert utcában csütörtökön este.    A városi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakók eloltották a lángokat,...

Ki mit tud Trianonról?...

Ki mit tud Trianonról? Pécsieket kérdeztünk, s bizony néha meglepődtünk a válaszokon A trianoni békediktátum 100. évfordulója közeledik, így arra gondoltunk, megkérdezzük a pécsi embereket, mennyit tudnak a...

Őri László Trianonról: a...

Őri László Trianonról: a seb mély, a fájdalom nem múlt el Pontosan 100 évvel ezelőtt egy igazságtalan, felelőtlen politikai döntéssel, a ránk erőszakolt ún....

Leállt a határforgalom...

Leállt a határforgalom Drávaszabolcson Szünetel az állampolgárok ki- és beléptetése Drávaszabolcson.  A horvát határrendészeti szervek tájékoztatása...

Jönnek és jönnek: újabb...

Jönnek és jönnek: újabb négy migránst fogtak Baranyában Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Siklós térségében.    A rendőrök 2020. június 4-én 9...

Tűz ütött ki egy pécsi...

Tűz ütött ki egy pécsi társasházban A bútorok égtek egy társasház negyedik emeleti lakásának egyik szobájában Pécsen, a Maléter Pál úton.    A város...

Tömeges oltáshoz alkalmazható, megfizethető vakcinát fejlesztenek a Pécsi Tudományegyetemen

Tömeges oltáshoz alkalmazható, megfizethető vakcinát fejlesztenek a Pécsi Tudományegyetemen A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja, valamint az osztrák biotechnológiai cég, a CEBINA GmbH közös COVID-19 vakcinafejlesztési projektbe kezd, melyhez mind az osztrák, mind pedig a hazai kutatócsoportnak rendelkezésre áll a megfelelő támogatás - jelentette dr. Jakab Ferenc pécsi virológus, a Koronavírus Kutatási Akciócsoport vezetője.    Többek között az ilyen és ehhez hasonló nagy volumenű, nemzetközi láthatóságú kutatási projektek finanszírozására ad lehetőséget a múlt héten bejelentett Nemzeti Virológiai Laboratórium...

Felújítják a Centrum-parkolót, irodaház lesz az egykori Ifjúsági Házból

Felújítják a Centrum-parkolót, irodaház lesz az egykori Ifjúsági Házból Csaknem négyszázmillió forintból kezdődik meg a pécsi városközpont legnagyobb földfelszíni parkolójának felújítása - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-vel.     A helyhatóság közleménye szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló, még az előző városvezetés idején elindult 1,1 milliárdos projekt részeként az egykori Ifjúsági Házat irodaházzá alakítják, a közeli üzletház neve miatt a köznyelvben "Centrum-parkolónak" hívott területet pedig korszerűsítik. Kitértek rá: a leendő irodaházban a...

Polgárőrrel is balhézott egy férfi a falunapon, mehet a bíróságra

Polgárőrrel is balhézott egy férfi a falunapon, mehet a bíróságra A Pécsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki bántalmazott egy polgárőrt.   A vádirat szerint a férfi tavaly szeptemberben egy Pécs környéki településen tartott falunapon ittasan felrugdalta a szemetesedényeket, és többekkel dulakodott. Emiatt a szolgálatban lévő polgárőr és a rendezvényszervezők kivezették a helyszínről a vádlottat, aki többször meglökte a polgárőrt.Ezt követően a férfi visszament a rendezvény helyszínére, ahol újra hangoskodott,szitkozódott és ismét rátámadt az őt kivezetni...

Siklóson is migránsokat...

Siklóson is migránsokat tartóztattak fel a rendőrök Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Siklós térségében. A rendőrök 2020. június 4-én 7 óra 20 perckor...

Az autópálya szebényi...

Az autópálya szebényi pihenőjében tartóztattak fel migránsokat A rendőrök a szebényi pihenőben tartóztatták fel a magukat afgánnak és pakisztáninak valló személyeket.    A...

Faragott kettős kereszt...

Faragott kettős kereszt emlékeztet a trianoni katasztrófára egy pécsi magántelken A békediktátum aláírásának centenáriumi évében újabb trianoni emlékhellyel gazdagodott Pécs. A fából faragott, motívumokkal...

Csaknem 150-nel rongyolt át...

Csaknem 150-nel rongyolt át a tiloson egy autós Pécsett - Videó! Ismét a gyorshajtás volt a legfőbb baleseti ok megyénkben, ennek ellenére egy gépkocsivezető 146 km/h-val száguldozott...

Csaknem háromszázmillió...

Csaknem háromszázmillió forinttal támogatja a Honsa pécsi beruházását a kormány  A versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok beruházásaikkal már az új világgazdasági korszakra...

Palántákkal segítette a...

Palántákkal segítette a családokat a Katolikus Karitasz A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a Katolikus Karitász jóvoltából,...

Nem álprobléma, nem kamu: a korlátozások feloldása miatt jönnek ismét százával a migránsok

Nem álprobléma, nem kamu: a korlátozások feloldása miatt jönnek ismét százával a migránsok Többen állítják - nemcsak internetes hozzászólásokban, hanem egyes balliberális médiumokban is -, hogy a napokban újra egyre intenzívebbé váló migrációs nyomás csak mese. Azt az összeesküvés-elméletet hangoztatják, hogy a koronavírus lecsengése után mesterségesen kelti a félelmet és a gyűlöletet magyar kormány. A járvány és a bevándorlás között azonban egészen más összefüggés van: azért jöttek viszonylag kevesen néhány hétig, mert a balkáni útvonalon nem hagyhatták el a befogadóközpontokat a pandémia terjedésének lassítása érdekében. Május közepétől azonban szabad a mozgás. Komoly...

Már több mint egy hónapja nem azonosítottak új beteget Baranyában

Már több mint egy hónapja nem azonosítottak új beteget Baranyában A járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is összesen harminchat olyan embert tartanak nyilván, akik igazoltan megfertőződtek az új koronavírussal Baranya megyében.   Továbbra is Budapesten (1866 ember) és Pest megyében (563) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (371), Komárom-Esztergom megye (264), Zala megye (255) és Csongrád megye (115). Békés megyében (11) van a legkevesebb fertőzött Magyarországon.Baranyában május 2-a óta nem változott a fertőzöttek szám

Baranyát is eléri a vihar, felhőszakadás, jégeső jöhet

Baranyát is eléri a vihar, felhőszakadás, jégeső jöhet Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: szerdán a Baja-Tatabánya vonaltól nyugatra többfelé kell zivatar kialakulására számítani a déli óráktól.    Helyenként heves zivatar is előfordulhat nagyobb méretű jég, erősebb, akár 80-100 kilométer/órás szél, esetleg felhőszakadás kíséretében.A veszélyjelzés szerint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarveszély miatt. Budapestre, Pest és Bács-Kiskun megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.