Cuki történet: árván maradt fecskefiókát nevelt fel egy család Baranyában

2020. július 11. szombat 11:00

Cuki történet: árván maradt fecskefiókát nevelt fel egy család Baranyában

Manapság már társaival együtt hasít a levegőben az a fecske, akit nemrég egy család fogadott örökbe Királyegyházán. A kis madár szinte annyi figyelmet kapott, mint egy gyerek, és a táplálásnak, a házban való reptetésnek köszönhetően gyorsan fejlődött. Albertnek - merthogy ezt a nevet kapta a kis csőrös - igazán jó sora volt: a rovarok mellett tojás és csirkemell is szerepelt az étrendjében.


Több fecskefészek is található Mészáros Mártáék udvarában. A Királyegyházán élő hölgy és családja ezt egyáltalán nem bánja, minden évben várják, hogy nyárra visszatérjenek a madarak. Ugyan szeretik az állatokat, ám ők sem gondolták volna, hogy egyszer maguk nevelnek fel egy fecskét. Idén azonban így történt.




- A házon lévő fészkek közül az egyik sajnos leesett, amely mellett egy fiókára bukkantam. Nem hagytam ott, azért sem, mert macskáink és kutyáink is vannak, és mondanom sem kell, hogy aligha várt volna a madárra jó sors, ha rátalálnak - idézte fel a történteket lapunk munkatársának Mészáros Márta.



A kis fiókát szinte olyan gondossággal kezdték nevelni, mintha egy gyerekről lett volna szó. A fecske nem panaszkodhatott, jó dolga volt, egy akváriumban fészkelhetett, az étrendjében pedig a rovarok mellett például tojás és csirkemell is szerepelt. Gyakorlatilag folyamatosan kérte a táplálékot, amit egy csipesz segítségével kapott meg.



- Nagyon szeretett emberek között lenni, egyáltalán nem félt tőlünk, sokszor a vállunkra szállt. Bent a házban arra is lehetősége volt, hogy a repülést gyakorolja, a mozgása napról napra koordináltabb lett, képes volt több kört is megtenni. Később olyan helyre tettük, ahol hallhatta a többi fecske hangját.

Egy idő után - ahogy az a természet rendje - egyre inkább elidegenedett a család tagjaitól, Mészáros Márta szerint érezni lehetett, hogy a társaihoz csatlakozna. A napokban aztán, amikor megjelent egy csapat fecske, kivitték az udvarra a már felcseperedett madarat, és hamar győzött az ösztön, elrepült velük.



- Boldogok vagyunk, hogy megmentettük az életét, bár persze hiányzik. Sokszor volt mókás, esetlen a madár, a végén már harcias, mert a tudtunkra akarta adni, mennie kell. Összességében tizenegy napot töltött nálunk.

A kis fecske, ha rövid időre is, a Mészáros-család tagja lett, a madár még névvel is büszkélkedhet, Albertnek nevezték el.

Kapcsolódó videó

Albert, a fecske Albert, a fecske

Palotás Péter