Eltévedt a Mecsekben egy pár, a rendőrök mentek értük
Két fiatal kirándulni indult a Mecsekbe, de eltévedtek. A rendőrök fél órán belül megtalálták őket. Egy fiatal pár tett bejelentést a rendőrségre szombaton 23 óra 20 perckor arról, hogy a délutáni órákban kirándulni indultak a Mecsekbe, azonban eltévedtek. A fiatalok elmondták, hogy Püspökszentlászlóról indultak útnak, egy erdei pihenőnél tartózkodnak, azonban órák óta nem találják az erdőből kivezető utat. A járőrök azonnal a keresésükre indultak, és jó helyismeretüknek köszönhetően fél órán belül megtalálták a segítségre szorulókat. A párnak...
Sokan szegték meg a hatósági házi karantént pénteken
Sokan szegték meg a hatósági házi karantént pénteken - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert elmondta: május elsején 59 szabályszegés volt, ennek több mint fele Bács-Kiskun megyében. Példaként említette, hogy egy vaskúti tanyán külföldi vendégmunkások csoportosan szegték meg a szabályokat. A szlovák és magyar belügyminiszter megállapodása szerint hétfőtől változás lesz a határforgalom ellenőrzésben - jelentette be. Tornanádaskánál a 3,5 tonnát meg...
Kislányként rengeteg időt töltött nagymamája szabóságában, ma már sikeres tervező Klotcz Edit
Kilencéves kora óta tervez ruhákat Klotcz Edit, a pécsi Kloé Esküvői és alkalmi ruhaszalon tulajdonosa, akit életével, munkásságával kapcsolatban kérdeztünk. - Mióta foglalkoztatja a divatvilág? - Gyakorlatilag mióta az eszemet tudom, foglalkozom a divattal, anyagokkal, ruhakészítéssel, tervezéssel. Kislányként rengeteg időt töltöttem a nagymamám szabóságában, hatalmas élmény volt számomra az ottlét. Az illatok, a textilek, a gépek zúgása, a gőzölők sziszegése, a hölgyek ruhapróbái valószínűleg mind hozzájárultak a szakma iránti hatalmas vonzódásomhoz. Saját kis...
Felborult rakadógép alá...
Frissítve: életét veszítette a vezető. Felborult egy rakodógép az 57-es főúton, Lánycsók közelében szombaton....
Két autó ütközött Szalánta...
Összeütközött két személygépkocsi szombaton az 58-as főúton, Szalánta közelében. Az egyik jármű az árokba...
Pécsi tízemeletes tetején...
Május elsején, pénteken egy tízemeletes társasház tetején zenélt a pécsi együttes. A Skoge a koncerttel a...
A nagy bajban lévő...
A pécsi állatkert jövő hétvégétől való újranyitását kéte a baranyai megyeszékhely polgármesterétől az Összefogás Pécsért...
Ütközés után a járdán...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki nem adott elsőbbséget, ezért összeütközött egy másik autóval, és egy gyalogost is elütött. ...Pécsett is csak maszkban...
Jövő héttől Pécsett is kötelező a maszk viselése a buszokon. Közlemény. A Tüke Busz Zrt. ezúton tájékoztatja utasait,...
Kerítésnek ütközött egy autó Bicsérden
Megcsúszott és kerítésnek ütközött pénteken egy személyautó Bicsérden, a Rózsa utcában. A balesethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a gépkocsit. A mentők is a helyszínen vannak.
Családi bunyó Lánycsókon: még a nők is beszálltak
Egy férfi dulakodás közben megszúrta vitapartnere lábát egy késsel, majd később két nő is beszállt a verekedésbe Lánycsókon. Lánycsókon, a házuk előtt verekedett össze egymással egy 43 éves és egy 49 éves helyi férfi csütörtökön 15 órakor. A dulakodás közben az idősebb férfi egy késsel lábon szúrta haragosát. Ezt látva a helyszínre sietett az egyik férfi 28 éves felesége, és a másik férfi 26 éves lánya is, akik bekapcsolódtak a verekedésbe. A rendőrök a helyszínen elfogták a két nőt és a két férfit, majd előállították és kihallgatták őket gyanúsítottként. Az ügyben...
Baranyai rendőr, Pusch Szilárd az év körzeti megbízottja
A bükkösdi körzeti megbízott, Pusch Szilárd rendőr főtörzszászlós nyújtott munkájával kiemelkedő teljesítményt. Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át 2020. április 29-én az ORFK Teve utcai székházában a rendőrség napja alkalmából „Az év körzeti megbízottja" elismerést Pusch Szilárd rendőr főtörzszászlósnak, aki a Szigetvári Rendőrkapitányság Szentlőrinci Rendőrőrsén lát el szolgálatot.A főtörzszászlós 1994 óta végez körzeti megbízotti tevékenységet, bükkösdi körzetéhez négy település tartozik....
Ennyit a titkos...
Befejezték a rendőrök annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja az új koronavírussal kapcsolatos hamis állításokat...
Idén nem lesz Ördögkatlan...
Tekintettel arra, hogy augusztus 15-ig nem lehet 500 főnél nagyobb tömeget mozgósító rendezvényt tartani, a 13. Ördögkatlan...
Az érettségi hetében...
Az érettségi vizsgák hetében, május 4-étől 6-áig a várhatóan megnövekedő utasforgalomhoz igazodva a főbb autóbuszvonalakon bővíti járatait mind a reggeli, mind a kora délutáni időszakban...Árokba borult egy autó...
Csütörtökön délelőtt Pécsen, a nyugati elkerülő úton egy jármű az árokba sodródott és fejtetőn állt meg. A...
Nyílt levélben fordultak...
Mások mellett dr. Meleg Csilla, pécsi jogászprofesszor, dr. Nagy Anna teológus, Tüskés Tibor, József Attila díjas író özvegye,...
Több mint ezer szájmaszkot,...
A múlt héten útjára indított Baranya segít program újabb elemeként Őri László, a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön több mint...
Tömeges tesztelés: Pécsett is elkezdődik a szűrés, itt vannak a részletek
Országos lefedettséggel reprezentatív szűrővizsgálatot indít a négy orvosképző egyetem. A cél, hogy a járvány lefolyását megfigyelve a koronavírus ellen a lehető leghatékonyabban lehessen megvédeni a magyar emberek egészségét. A szűrővizsgálaton résztvevők tudományos megalapozottsággal statisztikai szempontok alapján kerültek kiválasztásra. A négy magyar orvosképző egyetem végzi a kutatást, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Baranya, Somogy, Tolna, Zala és Vas megyében végez vizsgálatokat. A részletekről dr. Sebestyén Andort (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának...
Plázázni, piacozni is szabad hétvégén Pécsett, a szabadidőparkok csak reggel kereshetők fel
Szombaton és vasárnap ismét a polgármesterek dönthetnek a kijárási korlátozások szigorításáról. Péterffy Attila, Pécs polgármestere közleményben jelentette be, ezúttal is él ezzel a jogával, s a múlt hétvégivel azonos döntést hozott. Közlemény. Piacok A pécsi piacok látogatási rendje a május 1-3-i időszakban változatlan marad. 9 és 12 óra között csak a 65 évnél idősebbek látogathatják a pécsi piacokat, az ezen kívül eső időszakban pedig a 65. életévüket be nem töltött polgárok. A korábban meghozott rendelkezés, amely szerint a pécsi piacokon csak védőmaszkban lehetséges...
Kutatók vallatják ezekben a napokban is a földet a mohácsi csata vélt helyszínein
Jelenleg is kutatók dolgoznak a mohácsi csata helyszínének megtalálásán. Az Udvar közelében zajló munkálatokban a Pécsi Tudományegyetem szakemberei is részt vesznek. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által finanszírozott kutatáson a Pécsi Tudományegyetem és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai dolgoznak a mohácsi csata feltételezett helyszínén.A szakemberek többek között fémdetektorral dolgoznak az egykori Hünkár Tepeszi (Császárdomb) helyén Udvar közelében.A kutatás során római és középkori pénzérmék is előkerültek.
A rovat további témái
- Jövő héten a pécsi vásárcsarnok külső asztalainál megkezdődhet az árusítás
- Sebesség-ellenőrzést tartottak a megyében a rendőrök - Érkeznek a csekkek
- Péterffy: akinek kérdése van, forduljon Rázga Miklóshoz
- Elfajult a családi italozás: megbökte a testvérét
- Az alagútban rekedt egy kamion, lezárták a sztrádát
- Kigyulladt és teljesen kiégett egy autó Pécsett
« Előző
9693 | 9720 | 9747 | 9774 | 9801 | 9828 | 9855 | 9882 | 9909 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szenteste napjától idén is...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Kertész Imre szerint Európa...
- Az ország egyes részein havazás...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...

