Videókonzultációt tart a képviselőkkel Péterffy - Aztán meg úgy dönt, ahogy akar
Új műfajjal ismerkedhetnek meg a pécsi közgyűlés tagjai: amint azt az önkormányzat honlapján olvasható, kedden videókonzultációt tart Péterffy Attila, Pécs polgármestere. Azt, hogy konkrétan miről, nem kötötték a nyilvánosság orrára, viszont "egy későbbi időpontban" a Pécsi Kommunikációs Kft. közvetíteni fogja az eseményt. Hétfőn az alábbi közlemény került ki az önkormányzat honlapjára: "Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2019. (XI.15.) önkormányzati rendeletének 81/B. § (2) bekezdésének...
A megyei közgyűlés elnöke is piros szívvel mond köszönetet
A megyei önkormányzat is csatlakozott a Baranya megyei civilek által indított kezdeményezéshez, s az ablakra ragasztott piros szívvel mondanak köszönetet a járvány ideje alatt is értük dolgozóknak. Őri László, a közgyűlés elnöke a Facebookon megosztott bejegyzése szerint a kisfia által készített szívecskét ragasztották fel a Széchenyi téren található önkormányzati épület egyik irodájának ablakára.
Katonai tábori ágyakat szállítottak Pécsre
A Pécsi Tudományegyetem Akác utcai klinikai tömbjébe hétfőn érkeztek meg a katonai tábori ágyak. A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred száz katonai ágyat adott a kórháznak.
Egymásnak esett az utcán...
Verekedésig fajult a vita két gilvánfai fiatal között, a siklósi rendőrök kihallgatták őket gyanúsítottként. ...
Itt adhatunk vért a héten...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Nagyharsány,...
Pszichoaktív droggal...
A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének...
Változik a forgalmi rend a...
Lezárják a Centrum parkoló Bajcsy Zsilinszky utca felőli bejáratát hétfőtől új taxidroszt, árurakodó, valamint járda...
Az Ormánságba vitt...
A koronavírus-járvány ugyan a városokhoz képest sokkal kisebb mértékben van jelen a falvakban, a gazdasági nehézségek...
Lelépett az előleggel, de a...
A szigetvári rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a helyi férfinak az ügyében, aki két környékbeli nőtől csalt ki pénzt -...
Füllel is lehet masszírozni Tereki Péter szerint, csak ismerni kell annak minden hangját
Egyes masszőrök szerint Gyúró egy Fejér megyei település. Ezt a nézetet vallja Tereki Péter is, aki eredetileg ugyan a vendéglátóiparban képzelte el az életét, de már évek óta más útra lépett. Masszíroz bárkit, akinek erre igénye van, bár ismertsége a focipályák, egyéb esetekben a sportcsarnokok világában jelentősebb. Jó az erőnléte, de kell is kondíció egy komplett futballcsapat izmainak karbantartására. Ha Tereki sporttárs nekilát reggelizni, akkor érdemes félretenni a kis asztalt. Számára nagyobb hely kell az étkezéshez, mint annak, aki némi müzlit szeretne bekanalazni,...
Vírus: változatlan a regisztrált betegek száma Baranyában
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is harminchárom fő, igazoltan fertőzött ember él Baranya megyében. A koronavirus.gov.hu oldalon vasárnap reggel publikált friss adatok alapján országszerte 1916 főt tartanak nyilván, akiknél kimutatták az új koronavírust. Ebből Baranyában harminchárman élnek, számuk szombathoz képest nem változott - derül ki a statisztikai adatokból. Szerdán 29, csütörtökön 32, pénteken pedig 33 fő beteget tartottak nyilván. Somogyban 23, míg Tolna megyében 14 fertőzöttet regisztráltak. Képünk illusztráció.
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Pécsett
Egy Perczel Miklós utcai ingatlanban mutatták ki a mérgező gázt a tűzoltók - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották a város hivatásos tűzoltóit Pécsett egy Perczel Miklós utcai lakáshoz. Az egység méréseket végzett és kimutatta a mérgező gázt az ingatlan fürdőszobájában. A helyszínre érkeztek a gázszolgáltató munkatársai is. Képünk illusztráció.
A Tudásközpont ablakából is...
A Csorba Győző Könyvtár is csatlakozott a Tegyél Ki Egy Szívet Az Ablakba! kezdeményezéshez - olvasható az intézmény...
Nem sütiért, pénzért tört...
Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki egy cukrászdába tört be Pécsett - olvasható a police.hu...
Mohács jelenlegi...
Horgászni, egyéni sporttevékenységet űzni szabad hétvégén a mohácsi Duna-parton, sütögetni, bográcsozni nem - derül ki az...
Koronavírusra tesztelték a...
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a fenntartásában működő idősotthonokban klinikai szintű - azaz nem gyors - új koronavírus...
Koronavírus: továbbra is 33...
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hivatalos tájékoztatási oldal szerint továbbra is harminchárom fő, igazoltan fertőzött...
Egyelőre szárazak maradnak...
Pécs területén 24 szökőkutat, valamint 35 ivókutat és 8 csobogót üzemeltet a Biokom NKft. Az ivókutak és csobogók jelenleg is...
Hoppál Péter beolvasott Péterffynek: aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!
A kulturális kormányzat tett egy gáláns javaslatot a Pécsi Nemzeti Színház és a ZSÖK finanszírozására, egyedüli vidéki városként a törvényesen járó támogatáson felüli összegeket is biztosít 2020-ban a pécsi kultúra működésére. Ezek után felvetődik a kérdés, Péterffy Attila hogy képzeli, hogy azt állítja, a kormány "zsarolja" a várost - írta Facebook-bejegyzésében Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője. "Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!" - Péterffy Attila pécsi polgármester kulturális témában tett minapi kormányellenes kirohanásának...
Hétfőtől maszkot kell viselniük a piaci árusoknak Pécsett, ha nem teszik, büntetés jöhet
A piacok nyitvatartási rendjén nem változtat Péterffy Attila, Pécs polgármestere, hétfőtől viszont maszk viselésére kötelezi az árusokat. Közlemény. "Pécs Megyei Jogú Város polgármestereként a húsvétot megelőző csütörtökön felhatalmazást kaptam a veszélyhelyzet teljes időtartamára arra, hogy a pécsi piacok 65 év felettiek általi látogatását korlátozzam. A rendelkezés nemcsak az ünnepi hétvégére, hanem a kormány által meghirdetett országos veszélyhelyzet fennállásának teljes időtartamára vonatkozik. A húsvéti időszakra vonatkozóan semmilyen korlátozást nem...
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ által kezelt mikrohitelekre is vonatkozik a fizetési moratórium
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (BMVK) a veszélyhelyzet idején fokozott figyelmet fordít arra, hogy a látókörébe kerülő egyéni és társas vállalkozások a lehető legkisebb mértékben szenvedjenek károkat a világjárványt kísérő gazdasági nehézségek miatt. Elsősorban az általuk gondozott finanszírozási szerződésekre érvényesnek tekintik a kormány moratóriummal kapcsolatos rendeletét és erről igyekeznek minél szélesebb körben, közérthetően tájékoztatni ügyfeleiket, partnereiket. Pohl Marietta, a BMVK ügyvezető igazgatója közlése szerint mindemellett továbbra is...
A rovat további témái
- Csak helyiek léphetnek be Mecseknádasd területére hétvégén
- Súlyos baleset történt a Tüskésréti úton, zajlik a mentés
- Villanyoszlopnak rongyolt egy autós Baranyában
- Élőben közvetítette, ahogy a zsinagóga előtt megvert egy férfit
- Lángoló kocsihoz vágtáztak a tűzoltók Pécsett
- Azt állította egy pécsi férfi, hogy nincs is járvány, s egy titkos hatalomátvétel zajlik
« Előző
9774 | 9801 | 9828 | 9855 | 9882 | 9909 | 9936 | 9963 | 9990 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Szenteste napjától idén is...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...

