Gyász: elhunyt a pécsi sípmester, Váradi György
Hatvannégy éves korában elhunyt Váradi György, korábbi nemzetközi kosárlabda játékvezető. A pécsi illetőségű sípmester hosszú és sikeres nemzetközi teljesítményével több jutalmat is kiérdemelt. Két ízben Pécs önkormányzata tüntette ki, 1997-ben pedig állami elismerésben részesült: az akkori belügyminiszter aranysíppal jutalmazta. Váradi a bíráskodástól 2006-ban vonult vissza. Éveken át töltötte be a Baranya megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezető Bizottságának elnöki tisztét, segítve a fiatalabb játékvezető generáció tagjainak fejlődését. Váradi a pályán általában még a...
Cége számlájára tankolt, aztán eladta az üzemanyagot
A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki saját célra is tankolt a munkáltatójától kapott tankolókártyákkal. Sikkasztás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 51 éves cserkúti férfi ellen, aki több mint kétszázezer forinttal károsította meg munkáltatóját. A férfi 2020. január 1-je és február 7-e között egy pécsi cég alkalmazottjaként több alkalommal jogosulatlanul tankolt az általa használt szolgálati gépkocsihoz tartozó tankolókártyákkal, majd az üzemanyagot eladta. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, amely...
Rendkívüli ösztöndíjban részesülhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Akár száz hallgató is részesülhet abból a rendkívüli ösztöndíjból, amelyet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata alapított a járvány elleni küzdelemben részt vevő hallgatóinak - tájékoztatta a szervezet elnöke az MTI-t. Koltai Arnold közölte: az egészségügyi ellátásban vagy azt támogató feladatkörökben várják a hallgatókat a program keretében három hónapon át; az ösztöndíj keretében havi mintegy másfél millió forintot biztosítanak nekik, ebből az összegből 1300 munkaóra fedezhető.Az elnök emlékeztetett arra, hogy a PTE hallgatói korábban...
Hárman sérültek meg Baranya...
Baranya megye közútjain az elmúlt héten összesen 25 közlekedési baleset történt, amelyből három személyi sérüléssel járt, 22 pedig anyagi káros volt. A személyi...Pécsett csukták le a...
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra három rendbeli közúti veszélyeztetés...
Egyre nagyobb a kupleráj a...
A Biokom és a Dél-Kom NKft. ezúton is arra kéri a pécsi lakosságot, hogy az otthoni tavaszi rendrakás, lomtalanítás alkalmából keletkezett hulladékot ne a szelektív hulladékgyűjtő...Távkonzultáción kaphatnak...
A Baranya Megyei Kormányhivatal az idei évben is biztosítja a gazdálkodók számára az egységes kérelmek sikeres benyújtásához...
A pécsi professzor, Kollár...
Számításaink szerint bízunk abban, hogy május első-második hetére elérjük a tetőzést, ez pedig azt jelenti, hogy utána lassan...
Péterffy közleményben is...
Pécs balliberális polgármestere a városlakóknak küldött kampánylevele után közleményben is azt állította, a városnak nem...
A járvány kezdete óta először csökkent a fertőzöttek száma Baranya megyében
Egy nap alatt kettővel csökkent a fertőzöttek száma Baranyában. Az országos helyzet kevésbé szívderítő, ugyanis meghalt 14 idős krónikus beteg, és 116-tal, 2284-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtök reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 239-re emelkedett. 390-en gyógyultan távoztak a kórházból. Jelenleg 850 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 61-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek...
Kővel rongálta meg egy nő autóját egy mohácsi fiatal
Rongálás miatt nyomoznak a mohácsi rendőrök az ellen a fiatalember ellen, aki szándékosan megrongált egy parkoló járművet Mohácson. Egy mohácsi nő tett bejelentést kedden 6 óra 54 perckor a rendőrségre arról, hogy autóját megrongálták. A rendőrök előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, aki Mohácson, a Városház utcában leparkolt személygépkocsi visszapillantó tükrét letörte, majd a szélvédőt megdobta egy kővel. A 19 éves fiatalt előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták gyanúsítottként. A fiatalember beismerte a tettét, ellene rongálás...
Ismét belepiszkálnak a pécsi buszok menetrendjébe
A koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozó intézkedések miatt megváltozott utazási igények alapján bevezetett korábbi menetrendi változásokat követően a Tüke Busz Zrt. és a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai a város kiemelt pontjain folyamatosan nyomon követték az utasforgalom alakulását és értékelték az utasszámokat. Közlemény.Az elmúlt időszakban sok észrevétel érkezett a műszakváltásokhoz kapcsolódó járatindulások gyakoriságával összefüggésben,valamint a nagyvállalatok, foglalkoztatók is jeleztékkéréseiket a menetrend módosításával, megtartásával kapcsolatban.A 71/2020....
Nagy bajban a pécsi...
Adománygyűjtést szerveznek a koronavírus-járvány miatt március közepe óta zárva tartó, anyagilag emiatt nehéz helyzetbe került...
Továbbra is zajlanak a...
Továbbra is zajlik az idősotthonok ellenőrzése a koronavírussal összefüggésben; kiemelten vizsgálják az egészségügyi ellátást, a dolgozók felkészültségét - mondta az országos...Kiverte a biztosítékot...
A pécsiek nem számíthattak a kormány segítségére, egyedül kellett a védekezést megszervezniük, írta Pécs balliberális...
Elhagyta az élettársa, rá...
A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság kedden megtartott tanácsülésen helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság 2019. november...
Tovább keresik a Mohácsnál...
Mint arról korábban beszámoltunk, a Szabolcs Fejedelem Hagyományőrző Íjász és Lovasíjász Egyesület kutatómunkát indított annak...
Hétfőtől csak maszkban vagy...
A fővárosi közösségi közlekedésben jövő hétfőtől életbe lépő új utazási feltétel betartását elősegítendő Budapest tíz forgalmas csomópontján 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét...Zsolnay Piknik és a Sétatér Fesztivál sem lesz idén
A ZSÖK tájékoztatása szerint mindkét rendezvény elmarad. Közlemény. "Az új koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és az ebből adódó sok bizonytalanság miatt át kellett gondolnunk több közelgő, hagyományos rendezvényünket. A járvány és körülményei miatt a város vezetésével egyeztetve úgy döntöttünk, hogy idén nem szervezzük meg sem hagyományos tavaszköszöntő fesztiválunkat, a Zsolnay Pikniket, sem pedig a Sétatér Fesztivált."
A Malomvölgyi úti otthonban nincs igazolt koronavírusos, igaz, csak az idősek egy részét tesztelték
Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Malomvölgyi úti idősek otthonában ne üsse fel a fejét az új koronavírus-járvány. Ennek érdekében számos intézkedést hoztak, amelyeket a helyszíni vizsgálat során a kormányhivatal szakemberei megfelelőnek értékeltek. Az otthon vezetője elmondta, tesztelték azokat a dolgozókat, akik esetében „szerteágazó az intézményen belüli kontaktus lehetősége", illetve szintén vizsgálták a közelmúltban a klinikán járt lakókat is. Miután Müller Cecília országos tiszti főorvos április közepén...
Októberben rendeznék meg a komlói Hét Domb Filmfesztivált
Az eredetileg tervezett szeptemberi időpont helyett októberben rendeznék meg a negyedik Hét Domb Filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt - jelentették be a komlói rendezvény szervezői a rendezvény honlapján. Mint írták, az eredetileg szeptember 7. és 13. között zajló fesztivált a megváltozott körülmények miatt október 5. és 11. között tervezik megtartani. A filmfesztivál szervezői két alternatívával készülnek a rendezvényre: a hagyományos, az előző fesztiválokhoz hasonló módon tartják azt meg, vagy - amennyiben a koronavírus-járvány miatt elhúzódnának a...
A rovat további témái
- Elindult a Baranya segít program - A járvány ellen a frontvonalban küzdő mentősöket támogatják
- Itt a lista: erre számíthatnak a vagyonhasznosítótól helyiséget bérlő pécsi vállalkozások
- Harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók
- Egyelőre nem tudni, mikor nyitnak ki a baranyai strandok
- A héten írathatók be az elsősök hit- és erkölcstanra
- Kővári szerint a város gazdasági programja olyan, mint egy céllövölde
« Előző
9747 | 9774 | 9801 | 9828 | 9855 | 9882 | 9909 | 9936 | 9963 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szenteste napjától idén is...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Kertész Imre szerint Európa...
- Az ország egyes részein havazás...

