A bérleti díjak elengedését kéri Hoppál Péter - Tömegesen mehetnek csődbe pécsi vállalkozások
Dr. Hoppál Péter Pécs országgyűlési képviselője két héttel ezelőtt felhívást intézett pécsi és Pécs környéki mikro-, kis- és közepes vállalkozáshoz, hogy a segítségükkel problématérképet lehessen felállítani a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetben. "A közel száz visszajelzés alapján készült felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a vállalkozások jelentős részének okoz problémát az általuk működtetett üzlethelyiségek bérleti díjának kifizetése, hiszen forgalmuk és bevételük gyakorlatilag megszűnt.Ezért levélben fordult Pécs város...
Péterffy visszavett a lendületből, plázázni és horgászni szabad lesz hétvégén Pécsett
Szombaton és vasárnap ismét a polgármesterek dönthetnek a kijárási korlátozások szigorításáról. Péterffy Attila, Pécs polgármestere közleményben jelentette be, ezúttal is él ezzel a jogával, ám a korábbinál lazább szabályozást vezet be. "Mint ismert, elsőként ilyen jogkört a húsvéti ünnepet megelőző éjjel kaptak a települések vezetői, azt megelőzően nem volt ilyen lehetőségük. Pécs Megyei Jogú Város polgármestereként a rám ruházott felhatalmazással élve a húsvéti időszakra lezártam a forgalmas pécsi parkerdőket és pihenőhelyeket. Akkor rendkívül rövid idő állt...
Pécsett tesztelték az idősotthonok lakóit és dolgozóit
Pécs önkormányzata több héttel ezelőtt kezdte meg az egyeztetéseket arra vonatkozóan, hogy a fenntartásában működő idősotthonokban klinikai szintű - azaz nem gyors - új koronavírus teszteket végeztethessen mind a dolgozókon, mind pedig a gondozottakon. Közlemény. "Ilyen, úgynevezett PCR alapú teszteket ismereteink szerint összesen két, hatóság által akkreditált magánlabor végezhet Magyarországon, közülük sikerült megtalálnunk azt, amely szabad kapacitással rendelkezik. A teszteket a húsvéti hétvégét követő kedden végeztettük el, és szerdán adtuk le...
A baranyai kórházakban 1394...
A kórházak országszerte felkészülnek a koronavírus-járvány miatti tömeges megbetegedésekre; április 19-ig országosan 32 900,...
Nyolcan sérültek meg egy...
Az elmúlt héten halálos baleset is történt Baranyában. Összesen 29 baleset történt Baranya megye közútjain...
Nemcsak egyszer ölt a...
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítványt terjesztett elő annak az elítéltnek a terhére, akit a Pécsi...
Vadászpuskával a kezében...
A Pécsi Járásbíróság a napokban tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével egy vádlottal szemben zaklatás vétsége miatt...
Kisboltok zárhatnak be...
Hatalmas károkat okoz a kereskedelemben és a vendéglátásban (is) a világszerte tomboló koronavírus-járvány. Pichler József, a...
Baltával, sodrófával esett...
A Baranya Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy...
Testvére helyett nyelvvizsgázott Pécsett, itt az ítélet
A Pécsi Járásbíróság a napokban tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével közokirat-hamisítás bűntette miatt 150-150.000,- forint pénzbüntetésre ítélt egy testvérpárt. A bíróság által megállapított tényállás lényege a vádlottak testvérek. Az elsőrendű vádlott 2015. évben több alkalommal megpróbálkozott német nyelvből középfokú nyelvvizsga letételével, ami azonban nem járt sikerrel. A másodrendű vádlott jól beszélt németül, ezért a vádlottak megállapodtak abban, hogy az elsőrendű vádlott személyi igazolványának bemutatásával helyette testvére, a másodrendű...
A nemzeti-konzervatív sajtó állapotáról - A hazugságok helyett itt a valóság
A balliberális média itt is évek óta hazudik, ideje megmutatni a valós helyzetet - írja a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Pauska Zsolt. Liszkay Gábor múlt héten jelentette be, hogy távozik a Mediaworks éléről, és ez alkalom arra is, hogy számbavegyük, meddig jutott a nemzeti-konzervatív sajtó 2016, azaz a Mediaworks megvétele óta. Főleg, mert hamis számok terjednek régóta, és most újult erővel, ezek pedig befolyásolják a jobboldal önmegítélését, és itt-ott frusztrációt okoznak.Ha az nem is igaz, amit a jobboldali sajtó növekedéséről Brüsszelben és persze Budapest...
Elmaradnak a Zsolnay Fényfesztivál korábbi években megszokott programjai
Idén nem a szokásos formájában valósul meg a nyárra tervezett, korábbi években rendre több tízezer látogatót vonzó pécsi Zsolnay Fényfesztivál - tájékoztatta a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) szerdán az MTI-t. Mint közleményükben írták, a koronavírus-járvány és az abból eredő kiszámíthatatlanság miatt bizonyossá vált, hogy a ZSÖK nem tudja olyan léptékű összetett programmal megszervezni a rendezvényt, ahogy a korábbi években. Ezért az év hátralévő részében hazai és külföldi alkotókkal együttműködve kisebb fényesemények megszervezésére...
Többen a polgárőrök...
A húsvéti hosszú hétvégén zárva tartottak a népszerű pécsi parkok annak érdekében, hogy lassuljon a koronavírus-járvány...
Drogot találtak...
Kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak egy autóban az igazoltatás során a siklósi rendőrök. A siklósi...
Árokba csúszott autót...
Mohácson, a Kossuth Lajos utcában csúszott egy személygépkocsi az árokba kedden. A tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították az autót. A baleset következtében személyi sérülés...Börtönben marad a versendi...
A Pécsi Járásbíróság három hónappal meghosszabbította annak a versendi nőnek a letartóztatását, aki megölte újszülött...
Trükközött a jogsival, 200...
A Pécsi Járásbíróság a napokban tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével egy vádlottal szemben közokirat-hamisítás...
A fővárosból Pécsre tartó...
Szerdától pótlóbusz közlekedik a Dombóvár-Gyékényes vasútvonalon Dombóvár és Kaposvár között, valamint a Kaposvár-Siófok...
Munkagéppel ütközött egy autó Pécsett
Összeütközött egy munkagép és egy személyautó Pécsen, az Üszögi úton kedden délelőtt. A balesethez a város hivatásos tűzoltói vonultak és áramtalanítják a járműveket. A mentők is a helyszínen vannak. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani.
Tovább szigorítottak a higiéniai szabályokon, zavartalanul működik a mohácsi vágóhíd
Az MCS Vágóhíd Zrt. a jelenlegi járványügyi helyzetből fakadó nehézségek ellenére mindent megtesz azért, hogy továbbra is zavartalanul tudja kiszolgálni minőségi sertéshússal partnereit, és rajtuk keresztül a hazai fogyasztókat, közölte a mohácsi vállalat. A termelés folytonosságának biztosítása mellett kiemelten kezelik a munkavállalók egészségének védelmét,ezért tovább szigorították a vágóhídon a mindennapokban is kötelező jelleggel alkalmazandó higiéniai szabályokat. A mohácsi vágóhíd a Bonafarm Csoport stratégiai partnere, valamint a Pick Szeged Zrt. fő...
Letartóztatásban maradnak a Baranyában elfogott embercsempészek
A Pécsi Járásbíróság - iratok alapján- három román, egy szerb és két magyar állampolgárságú gyanúsított letartóztatását hosszabbította meg a bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb kettő hónappal embercsempészés bűntette, embercsempészés bűntette kísérletének, valamint embercsempészés bűntette előkészületének megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a három román állampolgár 2020. március 10. napján a hajnali órákban a nagyváradi közúti határátkelőhelyen, külön gépjárműveket vezetve abból a célból léptek be...
A rovat további témái
- Migránsokat fogtak a rendőrök éjjel Baranyában
- Berúgták egy pécsi trafik ajtaját, aztán kiszolgálták magukat
- Ilyen volt a húsvéthétfői, rendhagyó szentmise a Pécsi Székesegyházban - Videó!
- Erősödik a szél, zivatarokra is figyelmeztet a meteorológia
- Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
- Volt élettársa lakásánál cirkuszolt egy férfi Komlón
« Előző
9801 | 9828 | 9855 | 9882 | 9909 | 9936 | 9963 | 9990 | 10017 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szenteste napjától idén is...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...

