Előre lezsírozott módon jutott megbízáshoz és így közpénzhez a pécsi városvezetéstől egy cég?

2020. május 28. csütörtök 11:56

Frissítve: 2020. május 28. csütörtök 14:28

Előre lezsírozott módon jutott megbízáshoz és így közpénzhez a pécsi városvezetéstől egy cég?

Frissítve az önkormányzat közleményével, amiben ugyan sok mindenről szó esik, de a lényegről, jelesül, hogy miért volt szükség előzetes egyeztetésre, arról nem. "Újabb botrányba, ezúttal nyílt korrupciós ügybe keveredett a pécsi városvezetés", írta közleményében a pécsi Fidesz-frakció, azt követően, hogy nyilvánosságra került egy levél, amely erre utalhat. 

 

 

A kiszivárgott, Bognár Szilvia alpolgármesternek címzett e-mail tanúsága szerint annak írója előre egyeztethetett Péterffy Attila, Pécs polgármesterével egy pályázat lebonyolításának folyamatáról, s arról is, hogy mely cégeket kérik fel ajánlattételre. A sajtóban megjelent hírek szerint végül a levél írójának érdekeltségébe tartozó vállalkozás nyerte el a megbízást. 


A Fidesz-frakció közleménye:

„Egy belső levelezés került nyilvánosságra a sajtóban, amely szerint a polgármesterrel előre egyeztetve, az alpolgármester közreműködésével juttattak közpénzhez egy gyanús céget, egy olyan „átvilágítás" ürügyén, amelyre valójában semmi szükség nem volt.

Az érintett városvezetők - Péterffy Attila és Bognár Szilvia nem cáfoltak, hanem szokás szerint hallgatnak, amit ezúttal már nem hagyhatunk annyiban.

Felszólítjuk Péterffy Attilát, hogy számoljon el a pécsiek előtt ezzel a szerződéssel, ennek szakmai indoklásával és a teljesítéssel is, illetve haladéktalanul tisztázza az alpolgármesteri titkárságról kiszivárgott korrupciós levelet."

A pécsi önkormányzat csütörtökön délután közleményben reagált. 

"Hetek óta sorozatosan érik nemtelen támadások a Fideszhez közeli sajtón keresztül a pécsi városvezetést. Értjük és látjuk: nem mindenkinek tetszik az, hogy Pécs önkormányzata tovább folytatja az előző ciklusok gazdálkodási gyakorlatának alapos átvilágítását. Ha tetszik, ha nem, ha támadnak minket miatta, ha nem, az önkormányzat, cégei és intézményei szerződéseinek, gazdálkodásának átvilágítását tovább folytatjuk. Ha pedig ez a munka törvényszegő, a pécsi adófizetőkre káros korábbi gyakorlatot tár fel, azt az eddigiekhez hasonlóan a nyilvánosság elé tárjuk, és ha szükséges, megtesszük a szükséges büntetőjogi lépéseket.

 

A jobboldali média által most felkapott ügyben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Péterffy Attila polgármester 2019 december 10-én kötött szerződést egy betéti társasággal három, Pécsett az előző városvezetés idején megvalósult, illetve megkezdett Európai Uniós, szociális rehabilitációt célzó projekt átvilágítására. Ennek azért láttuk szükségét, mert felmerült a gyanú, hogy a projektek keretében elköltött forintok nem hasznosultak érdemben. A megbízott betéti társaságot Lakatos Béla képviselte és a tényleges munkát is - a három projekt pénzügyi, műszaki és megvalósulási szempontból történő vizsgálata - ő végezte el. Az átvilágításra megkötött szerződés kikötött egy legalább 10 oldal terjedelmű szakvéleményt, a munkát a megbízott minden tekintetben bőven és határidőre teljesítette. Az elkészült szakvélemény rendelkezésre áll és érdemi megállapításokat tartalmaz.

 

A megbízási szerződés nettó értéke nem érte el a 800 ezer, a bruttó értéke pedig az 1 millió forintot. A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetén a nettó 2 millió forintot meg nem haladó értékű önkormányzati beszerzés esetén a polgármester vagy az általa felhatalmazott személy hozza meg az eljárást lezáró döntést, ez így történt ebben az esetben is.

 

Az ilyen beszerzések esetén általános szabály, hogy három, ahogy a jelenleg hatályos szabályzata fogalmaz, „a szerződés teljesítésére alkalmasnak ítélt gazdasági szereplőt kell ajánlattételre felkérni". Hogy ezeknek a szereplőknek milyen feltételeknek kell megfelelnie, arról részletesen szól az önkormányzat szabályzata. Kiköti azonban azt is, hogy „ha a beszerzés tárgya olyan szolgáltatás, mely a szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltatást nyújtó közötti bizalmi viszonyra épül", akkor nem kell három ajánlatot sem beszerezni. A szóban forgó átvilágítási megbízás pedig eleve ilyen.

 

A pécsi önkormányzat szabályzatának ezen részeiről még az előző városvezetés rendelkezett.

 

A bizalmi viszonyra vonatkozó kitétel miatt a fenti beszerzés lebonyolítható lett volna egyetlen meghívott ajánlattevővel is. Pécs polgármestere ezt mégsem alkalmazta, és két versenytárs révén kontrollárajánlatot kért be, ezzel túlteljesítve a szabályzat ide vonatkozó részét.

 

A szóban forgó szakmai átvilágítás eredménye érdemben hozzájárult ahhoz, hogy reményeink szerint pár héten belül újabb 190 millió forintos szociális rehabilitációs pályázatot tudunk benyújtani, és tovább tudjuk fejleszteni Pécs város keleti részét.

 

A Fidesz és a hozzá közel álló média ma botrányról, mutyiról, korrupciós ügyről beszél. Egy olyan párt, amelynek irányítása alatt Pécsre egy milliárdos Volvo-botrány, egy száznál több pécsi családot a létbizonytalanságba taszító Zsolnay-háború, zsíros, több százmilliós tanácsadói és ügyvédi szerződések árnyéka borul. Mi megyünk tovább. Az ő nemtelen támadásaik miatt nem fogjuk feladni a pécsieknek tett ígéretünket, felkutatjuk és számonkérjük az előző éra valódi korrupciós ügyeit.

A Fidesz pécsi frakciója felé csak annyi kérésünk van, hogy ne szennylapokból tájékozódjanak, akkor sem, ha hozzájuk közel álló médiumról és régi ismerősökről van szó."

 

EQM