A mohácsi emlékhely szimbólumainak számító szobrok is Kő Pál nevéhez fűződnek
2020. június 09. kedd 13:43

Hétfőn érkezett a szomorú hírt, hogy Kő Pál Kossuth-díjas szobrász, Munkácsi Mihály-díjas, Prima Primissima díjas, Érdemes Művész, a Nemzet Művésze 80 éves korában elhunyt.
Kő Pál alkotói tevékenységének egyik fontos állomáspontja volt a Mohácsi Történelmi Emlékhely sírkertjére vonatkozó rendezési koncepció kialakítása, megvalósítása, írta megemlékezésében a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.
Az emlékhely szimbólumának számító, fából faragott szobrokat és sírjeleket 1975-ben és 1976-ban kis alkotó csapatával hozta létre úgy, hogy az 1976 augusztus 29-i avató ünnepségen már több tízezer látogató csodálhatta meg az alkotásokat.
A szobrok mind egyediek, nincs két egyforma közöttük, egyenként is ki tudják fejezni a csata résztvevőinek nagyságát, a végkimenetel tragédiájának máig kiható hatását. II. Lajos fiatalos vonásai, Tomori elszántsága, Szulejmán szúrós tekintette, a sebesült lovak fájdalmukat égbekiáltó feje mind-mind a csata csúcspontját idézik elénk, szinte halljuk a fegyverek csörgését, az ágyúk dörgését, a lovak patájának a hangját.
Kő Pál szobrai nemcsak a szemnek szépek, hanem ismeretet közölnek, elgondolkodtatnak, mélyen hatnak az érzelmeinkre, segítenek elmélyülni a csata megismerésben.
Nyugodjék békében!
Képünkön: a Mohácsi Nemzeti Emlékhely, az előtérben balra Kő Pál alkotása: Szulejmán.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...