Őri László: több száz millió forint kormányzati támogatás érkezett Baranyába

2020. június 16. kedd 19:21

Őri László: több száz millió forint kormányzati támogatás érkezett Baranyába

Megyénkben is az a cél, hogy annyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit a koronavírus elpusztított - szögezte le Őri László. A Baranya Megyei Önkormányzat elnöke lapunknak elmondta, összességében több mint háromszáz cég igényelt és kapott munkahelymegtartó támogatást szűkebb hazánkban. A járvány ideje alatt mentősöket, polgárőröket támogattak, illetve az intenzív osztályon dolgozókat köszöntötték a Baranya Segít Program keretében.


A pandémia első hulláma lecsengőben van, a parlament kedden visszavonta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt, valamint felhívta a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére.



- Egyrészt szükséges arra készülni, ha esetleg újból emelkedni kezd a fertőzöttek száma, másrészt a lehető leggyorsabban újra kell indítani a gazdaságot, megvédeni a munkahelyeket - vágott bele Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke.

A közgyűlés véleményét is kikérte az elnök

A Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársai az elmúlt hónapokban otthonról, home office formájában dolgoztak, de természetesen személyes ügyeletet is tartottak. Mint megtudtuk, a jövőben felmérik ennek az időszaknak a tapasztalatait és a pozitívumokat beépíthetik a napi gyakorlatba.
A közgyűlés a mögöttünk hagyott időszakban nem ülésezett, mivel a rendkívüli jogrendre tekintettel a megyei önkormányzatra is hasonló szabályok voltak érvényesek, mint a településekre. Ennek megfelelően az elnök hozta meg a döntéseket, de online formában minden esetben kikérte a testületi tagok véleményét.



Úgy nyilatkozott, Baranya megyében néhány hét alatt több mint háromszáz vállalkozás igényelt, majd kapott több száz millió forint értékben munkahelymegtartó kormányzati segítséget.

- A Gazdaságvédelmi Akcióterv érdemi támogatást jelent a vállalkozásoknak, amelynek köszönhetően több ezer baranyai munkahelyet sikerült megvédeni. A cél Baranyában is az, hogy annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyit a vírus elpusztított - fogalmazott Őri László.

Közölte, jelenleg számos beruházás fut párhuzamosan, de újabbak is elkezdődtek az elmúlt hónapokban, például bölcsődék és óvodák felújítása és bővítése zajlik, valamint fejlesztik a csapadékvíz-elvezető hálózatot.

Áprilisban Őri László kezdeményezésére elindult a Baranya Segít Program.

- Feladatomnak éreztem, hogy segítséget, támogatást nyújtsunk a járvány ellen a frontvonalban küzdőknek. A program keretében a megyében szolgálatot teljesítő mentősöknek rendszeresen vittünk kávét, üdítőt és édességet is tartalmazó csomagokat, a polgárőrök szájmaszkokat és fertőtlenítőszereket kaptak, az intenzív osztályon dolgozókat pedig az Ápolók Nemzetközi Napján köszöntöttük egy ajándékcsomaggal. Összefogás jellemezte a megyét, a polgárőrök például önkéntesként az egyedül élő időseknek segítettek hónapokon keresztül a napi ügyeik intézésben.



A megyei önkormányzat elnöke abban bízik, hogy a szolidaritásból és elismerésből -  amelyet a válság napjaiban adott az ország az egészségügyben és a rendfenntartásban dolgozóknak -, nemcsak a mostani időszakban, hanem még hosszú évekig erőt meríthetnek majd a szolgálathoz.

Palotás Péter