Elindult a Baranya segít program - A járvány ellen a frontvonalban küzdő mentősöket támogatják
2020. április 21. kedd 16:55

Multivitaminos italokat és kávét is tartalmazó élelmiszercsomagokat adott át kedden Őri László, a baranyai közgyűlés elnöke Pécsett, a Tüzér utcai mentőállomás dolgozóinak. A kezdeményezés volt az első eleme a Baranya segít programnak, amelynek keretében a járvány ellen a frontvonalban küzdőket igyekeznek támogatni.
- A megyei önkormányzat is csatlakozott a baranyai civilek által indított, mára országos kezdeményezéssé szélesedett Tegyél ki egy szívet az ablakba elnevezésű mozgalomhoz, amivel a szervezők célja az volt, hogy minden nap gondoljunk a járvány idején is az értünk dolgozókra - mondta Őri László. - A napokban egy, a kisfiam által készített piros szívet ragasztottunk ki a megyeháza ablakára.
A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, fontos, hogy ebben a nehéz időszakban is támogassuk apró gesztusokkal a veszélyhelyzetben dolgozókat, az még fontosabb, hogy akinek lehetősége van rá, tettekkel is segítsen.
A most induló „Baranya segít programot" ismertetve elmondta, hogy első körben keddtől a veszélyhelyzet végéig, a járvány ellen a frontvonalban küzdő pécsi, baranyai mentősök részére fognak rendszeresen segítséget biztosítani. A következő időszakban a program új elemekkel fog bővülni. Ezúton is köszönjük az egészségügyben dolgozók áldozatos szolgálatát. Vigyázzunk egymásra! - tette hozzá Őri László.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szili Katalin: szükséges az...
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- Pénteken nyit a pécsi jégpálya,...
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Jó, ha tudjuk: így etessük télen az...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...

