Baranyai gyermeket táborozását segítik a gyermekmentők
2020. június 16. kedd 20:10

Hátrányos helyzetű gyerekek nyári táborozását segíti a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Safer Internet Program keretében - közölte a szervezet kedden.
A közlemény szerint a koronavírus-járvány enyhülésével az NGYSZ - az európai uniós Safer Internet Program hazai konzorciumvezetője és hotline működtetője - június és augusztus közepe között négy alkalommal egy-egy hetes tematikus nyári tábort szervez és támogat hátrányos helyzetű gyerekek számára, mintegy ötmillió forint értékben.
A szervezet a program keretében mintegy 220 gyermeknek tud egyhetes, tematizált szabadidős programot biztosítani. A táborokban jellemzően pécsi és más, Baranya megyei településeken élő, hátrányos helyzetű, illetve nagycsaládokban nevelkedő, 6-16 éves gyermekek vesznek részt.
A tematikus táborok célja, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára, alapvető szabályaira, hiszen a járvány idején, a digitális oktatással ez még fontosabbá vált.
A táborokban szó lesz egyebek mellett az álhírek felismeréséről, a személyes adatok védelméről, az online bántalmazásról, a közösségi oldalak használatáról és veszélyeiről, az online vásárlásról, valamint a bankkártyák és a banki adatok biztonságos használatáról.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- A királyválasztás elérése volt egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...