Szentágothai Nap lesz a Pécsi Tudományegyetemen
Várnak minden kedves érdeklődőt november 13-án 10.00 órától a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont VI. Szentágothai Nap ünnepségére. A rendezvényen előadást tart Prof. Dr. Hangody László, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, traumatológus, ortopéd sebész, és Prof. Dr. Dóczi Tamás, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, idegsebész. Immáron negyedik alkalommal adják át a Szentágothai és a junior Szentágothai Díjakat. A díjazottak rövid, színvonalas előadással mutatják be munkásságukat.A program részeként kerül sor a Szentágothai János Kutatóközpont Tehetségtámogató...
Gigaberuházás az egyetemen: új szárnnyal bővítik az orvoskar főépületét
Aláírta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése pénteken délelőtt azt a szerződést, melynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi orvoskar új épületének tervezését, majd felépítését az egyetem Szigeti úti telephelyén. A beruházás mintegy 10,5 milliárd forintba kerül, de a szerződés opciós tételként tartalmazza a meglévő elméleti tömb részleges felújítását is. A forrást az egyetem a Modern Városok Programból biztosítja. Pénteken délelőtt a PTE Általános Orvostudományi Karán ünnepélyes keretek között írta alá Bódis József, a PTE rektora, Jenei Zoltán,...
Nem egyszerű, de nem is lehetetlen: így lehet idősebb fejjel a pécsi egyetemre jelentkezni
Sokan vannak, akik nem elégednek meg egyetlen diplomával, ezért több okleveleket is magukénak akarnak tudni. Ugyanakkor bizonyára vannak olyanok is, akik még nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, de szeretnének egyetemre vagy főiskolára jelentkezni, noha már évekkel korábban érettségiztek. Számukra készítettünk összeállítást a fontos tudnivalókról a PTE Oktatási Igazgatóságának segítségével. A kétszintű érettségit 2006-ban vezették be hazánkban. A korábban érettségizettek esetében a letett érettségi eredmények - egy átszámítási táblázat alapján - jelenleg (2017-ben és...
Az elitbe válogatták a...
Az előkelő 301-400. helyre rangsorolták a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) a tekintélyes Times Higher Education (THE) klinikai...
Huszonöt éves jubileumukat...
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (PTE BTK) kettős évfordulót ünnepel a 2017/2018-as tanévben. Harmincöt éve,...
Jenei Zoltán marad a Pécsi...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken arról tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetését, hogy „a nemzeti...
Hátrányos helyzetű diákokat...
Hátrányos helyzetű diákok számára készségfejlesztő programokat indít a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hogy segítse bekerülésüket...
Ösztöndíjpályázatot...
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig...Egyedülálló 3D-fejlesztés...
A technológiai fejlődés az orvostudományban is óriási lépésekkel halad előre. 2017 szeptember elején egy olyan fejlesztői...
A Pécsi Tudományegyetem tanára, dr. Szilárd István is átvehette az Európai Polgár díjat
Negyvenkilenc kitüntetett között három magyar, Szilárd István, Bencze Mihály és Széll Tamás vette át az Európai Parlament (EP) Európai Polgár Díját Brüsszelben - közölte az uniós parlament sajtószolgálata csütörtökön. Szilárd István, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (PTE-ÁOK) migrációs egészségügyi programjait vezető címzetes egyetemi tanár a boszniai háborút lezáró daytoni békemegállapodást követően vezette a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) boszniai segélyprogramját. Majd a koszovói válság kezdetekor részt vett az ottani IOM-programok...
Bővülnek a PTE fejlesztési lehetőségei
Kedden megjelent a kormány határozata a Modern Városok Program részeként megvalósuló Pécsi Tudományegyetem idegen nyelvű képzései bővítéséhez kapcsolódó kapacitás fejlesztéséhez, valamint a kutatási-fejlesztési potenciáljának fejlesztéséhez szükséges források biztosításáról szóló határozat módosításáról. A határozat tartalma szerint a kormány a kormányhatározattal a Pécsi Tudományegyetem részére biztosított 24 milliárd Ft keretösszeget 800,1 millió Ft-tal felemelte, melynek célja a Pécs Tüzér utca 1. szám alatt fekvő terület megvásárlásához forrás biztosítása.Lényeges...
A Bologna-rendszerű képzés pécsi, gyakorlati tapasztalatait elemzik a Kaptárban
Egy ország jövőjét alapjaiban befolyásolja felsőoktatásának minősége. Nem hogy a jövőbeli stratégiák meghatározása, de sokszor az is kérdéses, hogy jelen pillanatban hol tartunk. Ezt a helyzetképet törekszik tisztázni az Antall József Tudásközpont pécsi irodájának őszi sorozata. A Pécsi Tudományegyetem 650. évfordulójának jubileumi emlékéve jó alkalmat szolgáltat arra, hogy egy három részes fórum keretében döntéshozók és felsőoktatási szakemberek bevonásával megvitathassák a hazai felsőoktatás helyzetét, jövőbeli stratégiai céljait.A sorozat második részének vendége lesz Dr....
Már idén megválaszthatják a...
Október elején írta ki a pécsi egyetem fenntartója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új rektori pályázatot, amelynek...
A jövő két napig...
Az egész világot átalakító 3D nyomtatás aktuális állását mutatja be a Pécsi Tudományegyetem III. Nemzetközi...
Emlékérmét bocsát ki a...
Tízezer forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 2000 forintos színesfém változatát bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank a...
Együttműködési...
A kontraktus értelmében a jövőben felsőfokú képzettséget igénylő duális képzéseket indítana el együtt Magyarország első...
Bringás reggeli lesz a PTE...
Szeptember 27-én, szerdán tartják a Bringás Reggeli elnevezésű rendezvényt. A rendezvény célja felhívni a figyelmet a...
A legjobban teljesítő...
Tanulmányi, tudományos, szociális, vagy éppen közéleti ösztöndíjban is részesülhetnek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói....
Modern nemzetközi központot alakítanak ki az egyetemen, kezdődhet az építkezés
Az egyetemfejlesztési projekt része, hogy a Nemzetközi Oktatási Központ, valamint az Idegen Nyelvi Központ a Damjanich utcai egyetemi épületbe költözik, és 2018 őszétől a legkorszerűbb audiovizuális eszközökkel felszerelt környezet és számos egyéb szolgáltatás segíti a nemzetközi hallgatók beilleszkedését. Az eredményes közbeszerzést követően a Pécsi Tudományegyetem a kivitelezői szerződést aláírta, és a munkaterületet átadta a kivitelezőnek. A Modern Városok Program keretében megvalósuló egyetemfejlesztési projekt egyik legfontosabb célja az idegen nyelvű képzésekben...
Pécsett nincs várólista a lombikbébi programhoz, évente nagyjából 150 baba jön világra
Az ország egyik legelismertebb meddőségi központja működik Pécsett, az egyetem égisze alatt. Városunkban évente nagyjából százötven gyerek születik a lombikbébi programnak köszönhetően, de a kutatások révén jó esély van arra, hogy ez a szám a közeljövőben emelkedni fog. Egyre több kezelést végeznek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Meddőségi Központjában, köszönhetően többek közt annak, hogy a korábbinál magasabb összegű támogatást nyújt a beavatkozáshoz az állam. Az intézmény szakmai vezetője, Dr. Várnagy Attila érdeklődésünkre elmondta, városunkban évente nagyjából százötven gyermek...
A Pécsi Napokon is ünnepelhetjük az egyetem jubileumát
A szeptember 2-i Jubileum 650 PTE Nap sikerére való tekintettel a Pécsi Tudományegyetem folytatja a mindenki számára nyitott és ingyenes programjait a Pécsi Napokon is. A Kossuth téren, a PTE Pavilonnál szeptember 14-24. között szellemi és sportjátékokkal, énekes, zenés, táncos produkciókkal, koncertekkel, szőlő- és borkóstolással várjuk az érdeklődőket a délutáni órákban. Részletes program:Szeptember 14. (csütörtök)16:00-19:00: Sport és szabadidős sarok - tollaslabda, ping-pong, íjászat, szivacskézi, floorball (PTE Sportiroda) (Helyszín: PTE Pavilon)18:00-19:00: PTE KTK quiz...
A rovat további témái
- A legjobb 1000 közé került egy egyetemi világrangsorban a Pécsi Tudományegyetem
- Kimagasló létszámmal kezdi meg a tanévet a ETK
- 3D nyomtatással készítettek vérzést imitáló bőrt a Pécsi Tudományegyetem kutatói
- Az új tanévben is szerezhetnek jegyet, kreditet a középiskolások a pécsi bölcsészkaron
- Ismét egyre népszerűbbek a gólyatáborok, amit sokan fesztiválként élnek meg
- A kínai orvoslásról rendeznek nemzetközi konferenciát a Pécsi Tudományegyetemen
« Előző
324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 | 513 | 540 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

