Két hetük van az egészségügyi szakképzésben tanulóknak, hogy jelentkezzenek ösztöndíjra
Még két hétig jelentkezhetnek az egészségügyi szakképzésre beiratkozott tanulók az ápolói ösztöndíjakra, amelyek fontos eszközei az egészségügyi szakdolgozói utánpótlás biztosításának - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden. Az ösztöndíj-programban a pécsi egészségügyi képzésben résztvevő tanulók is érintettek. Rétvári Bence közölte, az ösztöndíj szabad felhasználású, így a tanulók maguk dönthetik el, mire fordítják az összeget, mi az, ami leginkább segíti őket egészségügyi szakképesítésük megszerzésében. A program kerete 4,4...
Mennyit érnek vajon a nemzetközi egyetemi rangsorok? Mutatjuk a választ
Az utóbbi időszakban egyre-másra láttak napvilágot különböző nemzetközi szervezetek rangsorai, amelyek a világ híres egyetemeit rangsorolják számtalan szempont alapján. Annak próbáltunk utánajárni, hogy ezek közül a ranglisták közül melyek statisztikáit érdemes komolyan venni, és melyek azok, amelyek kevésbé jelentősek. Az előkelő 301-400. helyre rangsorolták a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) a tekintélyes Times Higher Education (THE) klinikai (orvosi), pre-klinikai és egészségügyi nemzetközi rangsorban. A londoni székhelyű, felsőoktatási intézmények összevetésével foglalkozó cég...
Nyolcmilliárdért tanulnak, legalább ugyanannyit elköltenek Pécsett a külföldi hallgatók
Idén száztíz nemzet fiataljai tanulnak a Pécsi Tudományegyetemen, és már négyezer fölé emelkedett a külhoni diákok száma. Évente csaknem nyolcmilliárd forintot fizetnek ki tanulmányaikért, s további milliárdokat költenek el a városban. Nemcsak az egyetem, hanem Pécs városa is rengeteget profitál a nálunk tanuló külföldi fiatalokból, hiszen a pillanatnyilag a PTE-n jogviszonnyal rendelkező külhoniak száma 4185 fő, ami tavalyhoz képest is jelentős, 450 fős létszámnövekedést jelent. Ráadásul ez az emelkedés ötéves viszonylat több mint másfél ezer - egészen pontosan 1552 -...
Már lehet jelentkezni a...
Elindult az általános felsőoktatási felvételi eljárás, már lehet jelentkezni a jövő szeptemberben induló alap- és...
Már csaknem elkészült az...
December 19-én megkezdték a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vadonatúj 3D laborjának műszaki átadás-átvételét. A...
Miseta Attila professzort...
Hétfőn tartották a Pécsi Tudományegyetem szenátusának rendkívüli ülését, amelyen a testület negyvenegy tagja volt hivatott...
Óriásit ugrott előre a...
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) idén a 179. helyre került a világ környezettudatos felsőoktatási intézményeit rangsoroló listán,...
A sportteljesítmény legális...
A verseny- és szabadidős sportolók fizikai teljesítményének legális növelési lehetőségét kutató kiválósági központot hoz létre...
Megújult...
Új alapokra helyezett, felsőfokú, posztgraduális sportújságíró-képzés indul 2018 őszén a Testnevelési Egyetemen (TF) -...
Megerősítette együttműködését a Magyar Vöröskereszt a Pécsi Tudományegyetemmel
Kedden délelőtt együttműködési megállapodást írt alá Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora. A kontraktus megerősítette a két intézmény meglévő kapcsolatát, mely szerint a Vöröskereszt szaktudásával és tapasztalatával elősegíti a PTE hallgatói, tanulói és munkatársai egészséges életmódjának, társadalmi jelenségek iránti érzékenységének, a saját és mások életminőségéért érzett felelősségének kialakulását. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói hagyományosan jól szerepelnek az Országos Felsőoktatási...
Népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen
Európai uniós támogatásból népegészségügyi kutatás kezdődik a Debreceni Egyetemen. Ádány Róza, az egyetem népegészségügyi karának tanára, a kutatócsoport vezetője a projekt hétfői bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: a kutatásra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) 1,5 milliárd forintot nyertek. A projektben a hazai lakosság népbetegségekkel kapcsolatos genetikai és környezeti kockázatának komplex jellemzésére vállalkoznak - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ilyen jellegű felmérést még soha nem végeztek Magyarországon. A program keretében külön...
Figyeljünk a határidőre, hiszen már csak öt napig lehet diákhitelt igényelni
Már csak öt napig, december 15-ig lehet diákhitelt igényelni az idén - tájékoztatta a Diákhitel Központ hétfőn az MTI-t. Aki december 15-ig eljuttatja kérelmét az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központhoz, az január 15-én megkapja a kért összeget - tartalmazza a közlemény. Emlékeztettek arra: immár rekord alacsony, 2,3 százalékos kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez. A Diákhitel2-t pedig egyedülállóan kedvező feltételekkel, 2017 októbere óta 0 százalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók képzési díjuk...
A Pécsi Tudományegyetem...
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szenátusa 2017. december 8-án tiszteletbeli doktorrá avatta Donald Tuskot, az Európai Tanács...
Teljesség felé Integrált...
Az előadás ingyenes, de a befogadható közönség kis száma miatt arra kérik az érdeklődőket, hogy részvételi szándékukat...
Ünnepi hangulat: Zágrábba,...
Nagyon bejött a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar hallgatóinak ötlete: annyian jelentkeztek a zágrábi adventi vásár...
A Pécsi Egyetemi Almanach...
Az Almanach projekt állásáról Lengvári István, az Egyetemi levéltár igazgatója, a szerkesztőbizottság elnöke számol be, majd a...
Merre tovább, Pécsi...
A hallgatói létszám növelése, a finanszírozás, a város és az egyetem együttműködése - ezek voltak a kulcskérdések a Pécsi...
Csütörtökön délután...
Amint az ismert, négyen - dr. Bachmann Bálint egyetemi tanár, a Műszaki és Informatikai Kar dékánja, dr. Betlehem József...
A védőoltásokkal ismerkedhetünk meg a PTE-n
Alapismeretek a védőoltások főbb típusairól, a szervezet reakciói a védőoltásra címmel előadást tartanak a PTE-n. Előadók:dr. Tigyi Zoltán mikrobiológus, szakorvos, PTE ÁOK, Orvosi Mikrobiológiai IntézetSoósné Ludvig Ágnes járványügyi felügyelő, Baranya Megyei KormányhivatalModerátor:dr. Pusztafalvi Henriette, PTE ETK
Világújdonságnak számító műszereket fejleszthetnek Pécsett
Együttműködési megállapodást kötött szerdán délelőtt az orvostechnikai műszerek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó Innomed Medical Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE). A kontraktus értelmében a partnerek a jövőben a cég által gyártott otthoni és közterületi defibrillátorok, valamint lineáris CT fejlesztésében dolgoznak együtt. A kapcsolat további hozadéka lehet, hogy a társaság hosszú távú tervei között szerepel pécsi gyártóbázis kialakításának lehetősége is. A megállapodást Dévai Endre, az Innomed Medical Zrt. elnöke, Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora és...
Hivatalos: négyen pályáznak a PTE rektori posztjára - Vitafórumon is ismertetik programjukat
Mind a négy jelölt pályázatát megvizsgálta és a kiírásban foglalt feltételeknek megfelelőnek minősítette a szaktárca, így hivatalosan is eldőlt, hogy Bachmann Bálint, Betlehem József, Gábriel Róbert és Miseta Attila indulhat a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektori posztjáért. Október elején írta ki a pécsi egyetem fenntartója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új rektori pályázatot, amelynek eredményessége esetén a szenátus decemberben véleményezi, és dönt a rektorjelölt személyéről. A választott személyt a szaktárca vezetője, Balog Zoltán bízza meg a feladat ellátásával....
A rovat további témái
- A PTE jubileumát Rómában is megünneplik
- Hét aranyat szereztek a PTE dzsúdósai a MEFOB-on
- 650 fát ültettek a PTE jubileuma alkalmából Tüskésréten
- Kettős jubileumot ünnepel Szekszárd egyetemi kara
- Fórumon vitatják meg a hazai felsőoktatás helyzetét
- Plüssmacik gyógyítása közben barátkoznak a pécsi orvostanhallgatók a gyerekekkel
« Előző
297 | 324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 | 513 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

