A Pécsi Egyetemi Almanach II. kötetét mutatják be
2017. december 04. hétfő 13:30

Az Almanach projekt állásáról Lengvári István, az Egyetemi levéltár igazgatója, a szerkesztőbizottság elnöke számol be, majd a II. kötetet a szerkesztő Polyák Petra levéltáros mutatja be december ötödikén két órától, a Rektori Hivatal Szenátusi Termében.
Ezt követően az adatbázis megvalósításáról és a nyilvános felület használatáról Acél Róbert levéltáros és Takács Ákos könyvtári informatikus beszél.
A Pécsi Egyetemi Almanach a Pécsi Tudományegyetemen és jogelőd-intézményeiben dolgozó oktatók-kutatók adattára.
Előkészítő munkálatai 2014 elején kezdődtek azzal a kettős céllal, hogy létrejöjjön egy olyan, tudományos kutatások során is felhasználható oktatói adatbázis, mely egyben reprezentálja a középkori pécsi egyetem alapításának 650 éves jubileumát ünneplő Pécsi Tudományegyetem és jogelődeinek szellemi teljesítményét is.
A Pécsi Egyetemi Almanachba kerülő személyek kronologikusan, három kötetben kerülnek bemutatásra. A 2015-ben megjelent első kötet után a második az 1950 és 1999 közötti időszakot tárgyalja. A könyv és az adatbázisa tartalmazza a jogelőd intézmények szervezeti struktúráját, átalakulásait bemutató organogramokat is.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' húsz fok is lehet már szombaton...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Pécs közelében, Martonfán is épül...
- Pécsi SOS Élet Öngyilkosságmegelőző...
- Orbán Viktor: megtámadták...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Benzin szivárgott egy vasúti...
- Farsangi hangulatban búcsúztathatjuk...
- Több mint ötszáz néptáncos lép...

