Kutyákkal kutatja a tüdőrák korai felismerését a jogász dr. Horváth Orsolya
Dr. Horváth Orsolya a büntetőeljárásban részt vevő kutyákról már több előadást is tartott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Idén pedig egy olyan projektet terveznek befejezni kutatótársaival az Általános Orvostudományi Karon, amelynek köszönhetően kutyák segítségével hamarabb ismerhető fel a tüdőrákos megbetegedés. - Hogyan vált világossá, hogy a jogi pályát szeretné választani? - Érdekes volt ez a választás, mert a lelkem mélyén mindig is állatorvosi pálya felé vonzódtam. Pontosan már nem is emlékszem, hogy hogyan döntöttem a jogi pálya mellett,...
A legendás tréner, Bán László több csapata is az NB II-ig jutott, de ott már nem edzősködhetett
Hiába nyert többször is bajnokságot a harmadosztályban, az élet úgy hozta, hogy vezetőedzőként egy alkalommal sem ülhetett NB II.-es labdarúgócsapat kispadján a Pécsett élő Bán László. A legendás tréner - mint azt a lapunknak adott interjúban elmondta - ennek ellenére elégedett a pályafutásával. - A legtöbben mint edzőt ismerik Bán Lászlót. Hogyan alakult a labdarúgó karrierje? - Tizennyolc éves koromig a PVSK középpályása voltam - kezdte a 83 esztendős Laci bácsi, aki kora ellenére fiatalos lendülettel vágott bele a beszélgetésbe. - Olyan erős volt az a csapat, hogy rendkívül...
Az Aranycsapat játékosa is edzette, a PMSC-vel kupadöntőt játszott Lingl István
Játszott az első osztályban Pécsett és Kaposváron is, ám mégis a mohácsi időszakot őrzi a legszebb emlékei között Lingl István. Az egykori kiváló labdarúgó lapunknak nyilatkozva elmondta, a negyven éve kiharcolt másodosztályú tagság idején hatalma fociláz uralkodott a Duna-parti városban, mindenhol nagy szeretettel fogadták a játékosokat. Az egykori csatárral a régi szép időkről és a jelenről is beszélgettünk. - Hogyan indult a labdarúgó pályafutása? - Gyerekként Pécsett, a Tüzér utcai salakos pályán fociztam - kezdte Lingl István. - Apám vitt le a csapathoz, és milyen jól tette!...
Kollár Lajos: álmomban sem...
Semmelweis-díjjal ismerték el a neves pécsi sebészprofesszor, dr. Kollár Lajos munkásságát. Lapunknak adott interjújában...
A tanításért és a sportért...
Papp Tamás matematika-fizika szakos tanár egészen fiatalon, harmincas éveinek elején lett a Ciszterci Rend Nagy Lajos...
Kiszakadni a...
A próbákról és a fellépésekről is feltöltődve térnek haza a Pécsi Gospel Kórus tagjai. Horváth Genovéva - aki 2003 óta...
Gyerekkora óta tervez...
Több megyei szépségversenyen öltözteti a lányokat Karácsony Andrea, aki már gyerekkorában tudta, hogy a ruhatervezéssel...
Gyermekkorában elégette...
Dr. Orbán Jolán kifogyhatatlan energiával rendelkezik: a Junior Prima-díjas Boros Misi és és a bronzérmes diákolimpikon Boros...
Veres Anita a táncos...
Egy térdsérülés is kellett ahhoz, hogy Veres Anita napjainkra Pécs egyik legismertebb fitness edzőjévé váljon. Miután a műtét...
Blogján keresztül keltette életre rajongását a tésztaimádó családanya, Petike Petra
Petike Petra a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán dolgozik, ahol HR-esként tevékenykedett gyermekei születése előtt. A 40 éves édesanya igazi tésztarajongó, saját blogot vezet, s kurzusokat is tart. - Több területen tevékenykedett már, szereti a változatosságot? - Csak azt a tevékenységet kerestem, amiben ki tudok teljesedni, amely által megélhetem a kreativitásomat. Mostanra tudom, hogy több ilyen is létezik, ezért nem bánom, hogy különböző területeken kipróbáltam magam. - Mikor és hogyan kezdődött a tészták iránti...
Kínában és Los Angelesben is járt már, s híres táncosoktól tanulhatott Bőhm Attila
Bőhm Attila már egészen kicsi kora óta hip-hopozik, rengeteg magyar és külföldi versenyen indult. A pécsi fiatalember szép eredményekkel büszkélkedhet, s ameddig csak teheti, szeretne a tánccal foglalkozni. - Mikor kezdett el komolyabban táncolni?- Nagyon korán, de az első években nem vettem igazán komolyan. Amikor először részt vettem egy budapesti versenyen, ott döntöttem el, másképp kell hozzáállnom az edzéseket, ha eredményeket szeretnék elérni. Szóval a táncos pályafutásom első négy évét nem vettem kellőképpen komolyan. - Mindig is táncos szeretett...
Akinek a mosoly a védjegye: Ferling Szonja rajzairól sugárzik a gyermeki boldogság
Nosztalgikus, idilli világ jelenik meg Ferling Szonja alkotásain, amelyet saját gyerekkora ihletett. Rajzairól és festményeiről csak úgy árad a vidámság, ezért egyesek viccesen két ponttal, illetve egy felfelé görbülő vonallal, azaz egy mosolygós arccal jellemzik a stílusát. - Mióta rajzol? Hogy kezdődött ez a szenvedélye? - Óvodás korom óta állandóan rajzolok, akár iskolai jegyzetek szélére, határidőnaplókba, vagy bármire, ami a kezem ügyébe kerül. De sose gondoltam erre egy hobbinál komolyabban. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolába jártam, de a tanulmányaimat nem ezen a...
Sokáig mérnöknek készült az...
Magari Kristóf, hazánk egyik legnépszerűbb tetoválója, akinél az évek során több ezren megfordultak már, és sok ismert embert...
Nincs Rockmaraton Rockfater...
Ki ne ismerné a pécsi belváros bőrszerkós, hosszú hajú Rockfaterját? Polgári nevén Kiss József egyedi külsejével, mindig...
Öt nyelven beszél, énekel,...
A félig olasz, félig magyar származású De Re Attila Luigi fiatal kora ellenére igazi maximalista, öt nyelven beszél,...
A nagycsaládos pécsi...
Mesnyi Éva, a Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában? pályázat győztese lett nemrégiben, aki az egyik legnehezebb...
Huszonöt éve áll a Bóbita...
Pályafutásának, s Pécs kulturális értékeit erősítő művészeti tevékenységének elismeréseként Victor-Vasarely díjat kapott a...
Szatyor-Járkovich Andrea:...
Kétgyermekes családanya, a Pécsi Tudományegyetem Onkoterápiás Intézetének vezető klinikai kutatási koordinátora, s a tánc...
Szabadulószobával is várja leendő hallgatóit a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
Csocsó- és pinpongasztal, az egyiptomi fogságot és az onnan való menekvést modellező szabadulószoba is fogadja a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolára (PPHF) érkezőket. A főiskola 1742 óta íródó történetében először áll az élén a másfél esztendeje kinevezett dr. Kovács Gusztáv (képünkön) személyében laikus rektor, aki amondó, az egyházi és a világi dolgok szembeállítása álkérdés, mivel az egyház ebben a világban létezik. A PPHF február 6-án nyílt napra várja az érdeklődőket s a leendő hallgatóikat. - Már megbocsásson, de valahogy nem így képzel el az ember...
Könnyes szemmel beszéltek a megpróbáltatásaikról a sikeres magyar diszlexiások
Január 30-án, szerdán mutatják be a Civil Közösségek Házában Horgas Tamásné interjúkötetét, amelyet a sikeres diszlexiásokról írt. A pécsi szakember a hiánypótló művel azt szeretné megismertetni, hogy az ilyen problémával küzdő emberek is kitűnhetnek tehetségük és munkájuk révén. Mások mellett Béres Alexandra és Dragomán György beszél őszintén az elismerésig vezető rögös útról. - Honnan a témaválasztás?- A diszlexiásokkal való szoros kapcsolatom a családi érintettség és a szakmai érdeklődésem, elhivatottságom miatt alakult ki. Az elmúlt 25 év alatt számtalan gyermeket, fiatalt...
Skandináv zenével tölti meg a belvárost Szekeres Atilla, aki maga készíti a hangszereit
A Ferencesek utcája és környéke nemcsak a köd és a hideg miatt áraszt skandináv hangulatot manapság, hanem egy fiatal utcazenész, Szekeres Atilla játéka révén is. Egy viszonylag kevésbé ismert - saját készítésű - északi hangszert, a talharpát szólaltatja meg. Az egyszerűsége miatt kedvelte meg a talharpa (a finnek számára jouhikko) elnevezésű hangszert Szekeres Atilla, aki lényegében minden nap megtalálható a Ferencesek utcájában, a villamos közelében. - A talharpa egy vonóval megszólaltatott líra, amely Skandináviából származik. Eredete egészen a vikingek koráig...
« Előző
0 | 21 | 42 | 63 | 84 | 105 | 126 | 147 | 168 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Hideg éj után napsütéses napunk lesz...
- Brutális emberrablás Pécsett:...
- Két hónapja eltűnt egy 17 éves fiatal...
- Eltűnt egy tizenegy éves, mohácsi kisfiú
- Lecsukták az emberrablás...
- Feloldják a látogatási tilalmat a PTE...
- Alpári, erőszakos támadás indult a...
- Több mint 200 étterem várja fix árú...
- Katonákat vezényelnek az energetikai...

