A nagycsaládos pécsi ápolónő, Mesnyi Éva, nem csak példakép, szuperhősnő is lehetne

2019. március 31. vasárnap 11:38

Mesnyi Éva, a Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában? pályázat győztese lett nemrégiben, aki az egyik legnehezebb szakterületen, a Pszichiátriai klinikán dolgozik ápolónőként már 30 éve, betegágy mellett, 12 órás nappali és éjszakai beosztásban. A családanya nem csak példakép, de szuperhősnő is lehetne, hiszen gyermekei mellett minden idejét a betegeknek szenteli.

- Mindig is arra vágyott, hogy másokon segítsen?
- Igen, 14 éves voltam, amikor a nyolcadik osztály elvégzése után pályaválasztásra került a sor. Ekkor jelentkeztem ápolónőképzőbe, azzal a reménnyel, hogy négy év középiskolai tanulmány után ápolónőként dolgozhatok.

- Ekkor be is teljesültek a reményei?
- Sajnos ekkor még nem, átszervezések miatt nem tudtam befejezni az iskolát. Így 16 évesen elkezdtem dolgozni más területeken, bőrgyárban, cipőgyárban, illetve ruhagyárban. De nem is bánom, hiszen emiatt ismerhettem meg férjemet, aki a bőrgyárban dolgozott.

- Akkor elég fiatalon lett szerelmes.
- Igen, 18 évesen mentem férjhez, négy gyermekünk született. A munka mellett elvégeztem több továbbképzést is, majd ápolónő lettem. Harminc éve dolgozom ezen a területen.

Névjegy

Mesnyi Éva Nagyváradon született 1964. július 30-án. Három testvére van. Munka mellett szerezte főiskolai végzettségét, egészségtantanár szakon, 14 évvel ezelőtt. A főiskolai tanulmányok ideje alatt elvégzett egy szakmai képzést is, a meglévő ápolói végzettsége mellé pszichiátriai és mentálhigiénés szakápoló képesítést is szerezett. A munka miatt Pécsre költöztek férjével, négy gyermekük született. Bár ápolónőként nem sok szabadideje van, de ha mégis akad, szívesen olvas, nyáron pedig nagyon szeret családjával kirándulni, utazni.

- Hogyan került Nagyváradról Pécsre?
- A férjemnek munkaügy miatt kellett Pécsre jönnie, ahol meg is állapodott. Egy ideig külön éltünk, addig a gyerekek velem voltak, míg ő dolgozott a városban. A rendszerváltás után, 1991 májusában követtem a férjem, s akkor még a két gyermekkel mi is Pécsre költöztünk.

- Volt, aki segítsen? Nem lehetett egyszerű a gyermekekkel új életet kezdeni.
- Mivel mindent újra kellett kezdeni a nulláról, így egyáltalán nem volt egyszerű. Sajnos külső segítségünk nem volt, így ekkor még egyedül voltunk a két gyerekkel, s kettőnknek kellett megoldani a felmerülő problémákat. Később már könnyebb volt, belerázódtunk és született még két gyermekünk.

- Mit szól ahhoz, hogy Ön lett az Év Női Példaképe?
- Nagyon örültem neki, és hálás vagyok azért, hogy ennyien felnéznek rám. A lányom nevezett be a versenyre, de nem gondoltam volna, hogy bekerülök a 11 hölgy közé, akikre szavazni lehetett.

- A négy gyermek közül tervezi, tervezte valamelyikük, hogy hasonló pályára lép, mint Ön?
- A gyermekeim többször mondják nekem, hogy mennyire erős vagyok, mert ők biztosan nem tudnának ennyi mindent véghez vinni. A legnagyobbik lányom férjhez ment, adminisztrátori munkakörben dolgozik, most várják első gyermeküket. Az idősebbik fiam kint él Írországban, dolgozik. A fiatalabb fiam velünk él, egy festéküzemben dolgozik. A legkisebb lányom közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, de ezután elvégzett egy szociális gondozó és ápolói képzést, majd egy szociális intézményben kötött ki. Úgy tűnik, ez lesz az ő útja is, bármennyire óvtam ettől őt is.

- Mi az, amit ad Önnek ez a hivatás?
- A mai napig nagyon jó érzés, amikor megkeresnek betegek, mivel én házi szakápolásban is dolgozom. Sokan kérnek tőlem segítséget, hiszen többeknek okoz gondot például egy otthoni beteg ápolása, laikusként pedig természetesen nem egyszerű. Amiben csak tudok segítek, ellátom őket tanáccsal, próbálom őket segíteni gyakorlati dolgokkal is, amikor időm engedi. Elég nagy szükség van erre a segítségre, s az emberek nagyon hálásak érte. Jó látni és érezni, hogy szükségük van rám, s rengeteg szeretetet kapok, ami mindig előre visz, akkor is, amikor kicsit elfáradok.