Az MSZP megtöltené a sportarénát
Az MSZP szóvivője elmondta: a másfél órásra tervezett tömegdemonstráció politikai szónoka Mesterházy Attila pártelnök lesz, rajta kívül két magánember szólal fel a rendezvényen.Az eseményen a teljes MSZP-frakció, illetve az országos elnökség tagjai is ott lesznek, és több civil szervezet és szakszervezet is képviselteti magát.Mesterházy Attila október 28-án jelentette be, hogy a szocialista párt országos tömegdemonstrációt tart a kormány eddigi tevékenysége elleni tiltakozásul.1181 támogatás a Szülőföld Alapból
Kiemelte: a keretösszegből a romániai pályázók 38 százalékkal, a szlovákiaiak 14 százalékkal, az ukrajnaiak 18 százalékkal, a szerbiaiak 21 százalékkal, a kis régiók és Magyarország mindösszesen 9 százalékban részesültek.A miniszteri biztos közlése szerint az oktatási kollégium pályázatán magyarországi szervezetek összesen 38,7 millió forintot nyertek el. Ebből a határon túli magyar diákok magyarországi szakmai gyakorlaton, tanulmányi versenyeken, programokon való részvételének támogatására 20 millió forint jut majd, felnőtt és szakképzésre 13,7 millió forint.A romániai...Változatlan a pártok támogatottsága
A novemberi pártpreferencia-kutatás továbbra is erős kormánypártokat és alacsony szinten stagnáló ellenzéket jelez.A Tárki felmérése a választások óta eltelt időszakhoz nagyon hasonló képet mutat novemberben is: a kormányzó Fidesz-KDNP támogatottsága messze megelőzi az ellenzéki pártokét, sőt kismértékben nőtt is a különbség; a Jobbik és az MSZP tábora valamelyest csökkent.A Fidesz-KDNP szavazótábora a teljes felnőtt lakosság körében az októberi 44 százalékról 49 százalékra nőtt, míg a szocialista párté 11-ről 10 százalékra csökkent. A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP...Kolláth Györgynek újra van...
Kolláth György a Népszabadságnak azt mondta: a javaslatot az alkotmánybírák által alkalmazott szükségességi és arányossági teszt alapján lehet vizsgálni, ám egy ilyen lépést nem lehet sem...Reggeli lapszemle: cseh...
Magyar Nemzet: A 2004-ben bezárt taszári légibázis az állami vagyon kezelésének legdurvább, legpazarlóbb példája - mondta Szita Károly kaposvári polgármester a Magyar Nemzetnek. Szita...Geréb mellett emeltek szót...
A brit bábakollégium csatlakozik azokhoz, akik "mélyen elítélik azt, ahogyan Geréb Ágnessel bánnak, és követelik Geréb doktornő azonnali szabadon bocsátását és azt, hogy...A többség szerint...
Míg júniusban a választópolgárok 67 százaléka tartotta szükségesnek egy új alkotmány elfogadását, az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés szerint novemberre a támogatók aránya 55...A szocialisták újra az...
Mandur László szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: ez az indítvány a közmédiumok maradék önállóságát is megszüntetné.Példátlannak nevezte, hogy...Vissza az állami...

A harangok Passauba mennek
Török Viktória kiemelte, hogy a Budavári Nagyboldogasszony-templom, közismert nevén a Mátyás-templom évek óta zajló rekonstrukciója új szakaszához érkezett, ennek keretében megkezdődött a két meglévő harang felújítása és azok összehangolása a közelmúltban elkészült három haranggal.A két harangot pénteken, várhatóan reggel 8 órakor emelik ki a toronyból és viszik Passauba áthangolásra. "A harangokat nyitott kamionon szállítják, nem mindennapi látványosságot ígérve Budapest lakosságának" - tette hozzá.A világörökség részét képező Mátyás-templom harangjai múlt csütörtökön...Egyre több külföldi okoz balesetet itthon
Bacsó Attila alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője az idei megyei baleseti adatokat ismertetve rámutatott: minden fontos baleseti mutatóban javult a statisztika 2009-hez képest, csak a külföldiek által okozott balesetek száma nőtt drasztikusan. Az idén 37,5 százalékkal több baleset felelőse volt külföldi állampolgár, az általuk okozott halálos balesetekben pedig 25 százalékos a növekedés. A 42-es főúton történt összes idei halálos balesetet román állampolgárok okozták.Újtrastrukturálnák a Magyar Turizmus Zrt.-t
Mindezt Bánki Erik, a kormánypárt szakpolitikusa közölte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol elmondta: 6,5 milliárdra forintra emelnék a turisztikai marketingtámogatás összegét.A fideszes képviselő azt mondta, Magyarországon a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok évről évre csökkentették a turisztikai marketingköltségeket, és 2010-re nettó 4,6 milliárd forint maradt összesen. A Fidesz mostani módosítói indítványai azonban rendezni kívánják ezt a helyzetet, és így 2011-ben 6,5 milliárd forintra emelhető a turisztikai marketingtámogatás összege - fejtette ki.Szólt arról is, hogy...Korrektúra 2010: kifogások...
Indokolatlan a sürgősség a médiatörvény-tervezet elfogadásával kapcsolatban - mondta Simon Éva, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) programvezetője.Sarkady Ildikó médiajogász úgy...A Jobbik inkább Hoffmannhoz...
A Jobbik a felsőoktatás vonatkozásában szükségesnek tartja a bolognai (osztott) képzési rendszer felülvizsgálatát és a finanszírozás átalakítását - közölte Dúró Dóra, a párt szóvivője...Mesterházy: az MSZP próbált...
Az ellenzéki politikus közölte: a köztársasági elnöki intézményre való tekintettel jöttek el a megbeszélésre, de - mint mondta - nem sok értelmét látják az ilyen...Verdire hasonlít Erkel...
Durkó Károly, a képviselő-testület oktatási és kulturális bizottságának elnöke szerint a grémium már határozatot is hozott az ügyben, vagyis hatályon kívül helyzeték az előző bizottságnak...Az államfő hat pontban...
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerdán juttatta el az MTI-hez az államfő hat pontban megfogalmazott javaslatait, amelyeket az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak is...Visszaadták a közösségi...
Sárközi János József elmondta: azért adták vissza az ingatlant a város vagyonkezelő cégének, mert önkormányzatuknak nem volt pénze a felújításra és a fenntartásra.Mint mondta, a Rákóczi...Tudatosítani kell az ország értékeit
Mint tájékoztattak: Magyarország 2011 első félévében esedékes EU-elnöksége alatt csaknem kétszáz "lakossági és kulturális jellegű, a nagyobb nyilvánosságot megszólító" kísérőrendezvényt szerveznek kisebb részben Magyarországon, nagyobb részt pedig több nyugat-európai nagyvárosban. E rendezvényekkel azt szeretnék elérni, hogy az elnökség idején a politikai célok mellett közelebb hozzák az uniót a magyar, Magyarországot pedig az európai polgárokhoz - hangsúlyozták, hozzátéve: a zeneművészettől a feltalálókig, a régmúlttól a jelenig több magyar értékre fel kívánják hívni a...Az engedélyezettnél többet gyógyíthatnak
A főigazgató a lap szerdai számában elmondta: mivel a biztosító az azonos beavatkozásért azonos díjat fizet, érdemesebb lesz a kórház helyett egynapos formában gyógyítani a betegeket, így több pénz marad a költségesebb beavatkozásokra.Az egészségügyért felelős államtitkárság a jelenlegi 146 ezer forintos gyógyítási alapdíjat négyezerrel növelné, ezt az 57 milliárdos költségvetési növekmény is lehetővé teheti. Ám az ideivel azonos nagyságú gyógyszerkasszát csak a gyógyszeripari szereplőkkel kötött kölcsönös kompromisszummal lehet betartani.Az OEP nem szűnik meg, de a regionális...Reggeli lapszemle: feljelenti az állam a HospInvestet
Magyar Hírlap: Büntetőfeljelentést tesz a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága a HospInvest Kft. ellen - írja a Magyar Hírlap, amely több forrásból is úgy értesült, hogy a lépést Szócska Miklós államtitkár ma jelenti be. A lap szerdai számában emlékeztet: a cég az előző ciklusban öt kórház és négy rendelőintézet működtetését vette át, az önkormányzatok azonban mára visszavették az üzemeltetési jogot. A társaságban 2007-ben négymillió euróért 25 százalékos tulajdonrészt szerzett a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely...
« Előző
26379 | 26406 | 26433 | 26460 | 26487 | 26514 | 26541 | 26568 | 26595 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...