Lendvai Ildikó kiáll a véleménnyilvánítás szabadságáért
Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő frakciótársával, Mandur Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatón öt fő kifogást emelt a médiatörvénnyel szemmel.Az ellenzéki képviselő a kritikák közé sorolta, hogy a jogszabály nem csak paragrafusaiban, de általánosságában is szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a sajtó- és szólásszabadságot. Kifogásolta továbbá, hogy a médiahatóság egyoldalú politikai összetételben áll fel, aminek hatása a "közszolgálat gyarmatosításában" már meg is mutatkozott.Az MSZP emellett túl szélesnek találja a törvény hatályát, továbbá...Orbán: a médiatörvény nem speciális
Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében beszámol arról, hogy Orbán Viktor európai uniós ügyekkel foglalkozó külföldi újságírókkal találkozott, akiknek a közelmúltban elfogadott új médiatörvénnyel kapcsolatban elmondta: az csak olyan jogi megoldásokat tartalmaz, amelyek tételesen szerepelnek más uniós tagállamok médiatörvényeiben; a törvényben egyetlen speciális magyar szabály sincs. "Éppen ezért az EU egyik legfontosabb értéke, a diszkrimináció-mentesség alapján elképzelhetetlen lenne a magyar médiatörvény bizonyos passzusainak megváltoztatása anélkül, hogy más...Csecsemőhalál: az anya a gyanúsított
A 27 éves asszony elmondása szerint a boltba ment ki, három kisgyermekét felügyelet nélkül hagyta otthon, s mire visszaért, a házban keletkezett tűzben meghalt a babakocsiban alvó, három hónapos kisfiú - mondta a százados. A lángok valószínűleg az illegálisan bekötött árammal működtetett hősugárzótól keletkeztek - tette hozzá a szóvivő. A kisfiú két testvérét, kétéves nővérét és ötéves bátyját füstmérgezés gyanújával vitték kórházba a mentők. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint az áramlopás miatt a rendőrség külön eljárást indít, valamint felvetődött a kiskorúak veszélyeztetésének..."Alpáriak" a kormány elleni...
"A sokat látott külügyérek és a sokat tapasztalt közvéleménnyel foglalkozók is azt mondják, hogy ilyet még nem láttak" - mondta Kovács Zoltán. Hozzátette: várhatóak voltak...Magyar lapok köszönik a...
A Népszabadság, a Népszava, a 168 Óra és a Magyar Narancs a jelentette meg csütörtöki számában azt a szöveget, amelyben köszönetet mondanak - a részletesen felsorolt - szakmai...Kacsa volt, hogy az EU...
Az Index azt írta: kedd reggel még úgy volt, hogy a főképviselő is részt vesz a magyar EU-elnökség hivatalos kezdetét jelző ceremónián, de sürgős közel-keleti útja miatt lemondta azt.A...Véresre verte a két nőt a...
A rendőrség egy ember ellen javasolt vádemelést súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt. A BRFK tájékoztatása szerint a XV. kerületi Rendőrkapitányság korábban személyi szabadság...300 millió bennmaradt a...
A napilap úgy tudja: az önkormányzati választásra betervezett 5,3 milliárdból fennmaradt összeg egy részét a területi és országos kisebbségi önkormányzati választások költségeinek...Reggeli lapszemle:...
Magyar Nemzet: Vizsgálatot indított az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), miután újabb, a titkosszolgálatok által rögzített hanganyagokat tettek fel a YouTube videomegosztó portálra -...Titkok feltárásával fenyeget az elítélt Földesi-Szabó László
A hírek szerint az általa ismert titkos információkról tárgyalt, annak fényében, hogy ezek hogyan menthetnék meg a börtöntől. Mindez azt jelenti, hogy a volt titkosszolga - mint korábban utalt rá - jelenleg is pozícióban lévő politikusok, közéleti személyiségek ügyeiről fogja fellebbenteni a fátylat, ha elfogják és az ítéletnek megfelelően valóban börtönbe küldik. Minden valószínűség szerint tehát mégsem szökött Izraelbe a milliárdos csalás elítéltje, annak ellenére, hogy sokan úgy vélték volt üzlettársához hasonlóan ott rejtőzik majd. A Blikk szerint több jel arra...Mazsihisz: nincs helye vallási viszály szításának
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a Mazsihisz és a rabbitestület arra reagált, hogy Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja előző nap az MTI-nek úgy nyilatkozott: szerintük a nemrég felújított óbudai zsinagóga lenne alkalmas arra, hogy ott tartsák a január 18-i megemlékezést. Ezt azzal indokolta, hogy a rendezvényre meghívott Israel Meir Lau, Izrael állam volt országos főrabbija, Tel-Aviv vezető főrabbija, a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet elnöke vallási okokból a zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren beszél, mert a templomba nem lép be.Mint írták, "az EMIH nevű...Eddig 1665 honosítási kérelem érkezett
Az MTI-hez szerdán délután eljuttatott írásos tájékoztatás szerint 2011 januárjának első két munkanapján a külképviseletekről (nagykövetségek, konzulátusok), az anyakönyvezetőktől illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kirendeltségeiből érkezett adatok alapján 1665 kérelmet adtak be az egyszerűsített honosításra.Külföldről a legtöbb kérelem Szabadkáról, Csíkszeredáról és Kolozsvárról érkezett be. Ezen kívül még több nyugat-európai nagyvárosban, továbbá az Egyesült Államokban és Kanadában nyújtottak be nagy számban honosítási igényt. Az államtitkárság érdekességként...Halálra égett egy három...
A vizsgálat jelenlegi állása szerint a kisfiút az anyja felügyelet nélkül hagyta otthon két, szintén kiskorú testvérével együtt. A legkisebb gyerek babakocsiban feküdt, amely feltehetően...Rasszisták támadtak...
A büntetőügy előzménye 2009 november közepén történt, a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözöttek és a roma lakosság...
A kormány várja az EB...
Werner Hoyer német külügyi államminiszter kedden jelentette ki: a német kormány ellenzi, hogy Magyarország az Európai Unió soros elnökeként keleti partnerországokkal médiaügyekről...Több panasz érkezik az...
Szabó Máté kiemelte: az árvíz és a vörösiszap-katasztrófa idején olyan krízisek jelentkeztek, amelyek próbára tették a katasztrófavédelem szervezeti és jogi keretrendszerét. Az...A paragrafusok fordítása...
Az NMHH közleményében azt írja: az átmeneti, ideiglenes rendelkezéseket, illetve a hatályukat vesztő jogszabályokról szóló paragrafusokat nem fordíttatták le, mert ezek nem befolyásolják...Facebook: akiknek tetszik a...
"KÜLDD TOVÁBB MINÉL TÖBB HELYRE EZT A LEVELETNekünk tetszik a kormány tevékenységeValamit nagyon jól csinál az Orbán kormány, ha a baloldal a világvégét vizionálja. Nekünk tetszik a...A nemzetközi helyzet egyre fokozódik
A gödöllői rendőrkapitányság vezetője szerdától péntekig rendelt el közbiztonsági és közlekedésrendészeti akciót az európai uniós elnökséggel kapcsolatos rendezvények miatt. Ezért a járművezetőket többször is ellenőrizhetik a kapitányság munkatársai - közölték.Hiába visítoznak a válságadó ellen
A Fidesz alelnöke a TV2 Mokka című műsorában szerdán kifejtette: a válságadóról szóló törvények nem konkrét cégeket "céloznak meg".Azt meg lehet tenni, hogy azt mondjuk, bizonyos mérethatár felett, vagy bizonyos területeken az összes céget megadóztatjuk, és ezek a törvények ilyenek; az más kérdés, hogy egyes kategóriákba döntő mértékben multinacionális cégek esnek bele - mondta, hozzátéve: ez azonban önmagában nem diszkriminatív.A médiatörvény kapcsán Kósa Lajos azt mondta, meg kell nézni, hogy hogyan válik be a jogszabály a valóságban és ha valami nem jól, vagy nem a...Távozik Réthelyi, Hoffmann és Szócska?
A napilap szerdai számában azt írta: ennek az az oka, hogy a tárca "Réthelyi Miklósnál dinamikusabb minisztert kíván meg, ha megvalósulnak a nagy szerkezeti reformok az egészségügyben, oktatásban".A cikk szerint valószínű, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem marad a ciklus végéig, Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral pedig a Fidesz-frakció elégedetlen, mert "nem elég operatív", hiányolják nála a határozott intézkedéseket is.A Népszabadság úgy tudja, Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár esetleges menesztéséről is hallani, mert Matolcsy Györgynek...
« Előző
26433 | 26460 | 26487 | 26514 | 26541 | 26568 | 26595 | 26622 | 26649 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

