A Jobbik tárgyalna a "cigánybűnözésről"
Az ellenzéki politikus emlékeztetett, hogy a magyar soros uniós elnökség célkitűzései között szerepel az egységes európai roma stratégia kidolgozása is. Szegedi Csanád szerint ha a kormány úgy jár el, mint Magyarországon, azaz az alapproblémáról sem vesz tudomást, akkor a helyzet csak rosszabb lesz majd.Szegedi Csanád hangsúlyozta: pártja éppen ezért fenntartja korábbi javaslatait a csendőrség bevezetésére, a bentlakásos iskolák bővítésére, a romák - akár szociális munkákon keresztül történő - munkaerő-piaci integrálására, a közrendvédelmi telepek európai szintű megvalósítására,...Elmaradoznak a tanúk a tárgyalásról, döcög a Kolompár-per
Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró a délelőttre beidézett tanúval telefonon kapcsolatba tudott lépni, és délutánra, szóban, ismét beidézte.A tanácsvezető bíró ezután egy, a távolmaradását szabályszerűen igazolni tudó tanú nyomozati szakban tett vallomását olvasta fel.A roma érdekképviseleti szervezet vezetője és nyolc társa elleni per 2009 novemberében kezdődött, majd 2010 nyarán indult újra a kecskeméti bíróságon. Az eljárásban három ügyet egyesítettek. A vádlottakat jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, magánokirat-hamisítás vétségével, sikkasztás...Népzenei tehetségkutató – pécsi indulókkal
Ennek okán, hiánypótló jelleggel jött létre a Folkbeats Autentikus Népzenei és Világzenei Tehetségkutató. A fesztiválsorozat mind a szemléletmód, mind a fődíj, mind pedig az utógondozás szempontjából egyedülálló a hazai tehetségkutatók közt. Célja, hogy minél hosszabb, sokrétűbb bemutatkozási lehetőséget biztosítson a zenekaroknak, így segítve őket a szakmailag magas szintű, s egyben piacképes működéshez. A szervezők célkitűzései közé tartozik a kulturális gyökerek, hagyományok ápolása és a magyar kultúra értékeinek hírül vitele határainkon innen és túl. Összességében ez a...Zuschlag túlzásnak tartja a...
Az ügyvéd a perbeszédében elsősorban a bűnszervezet minősítést és a bűnszervezetben elkövetést vitatta, illetve nem látta bizonyítottnak az üzletszerű elkövetést sem.Az első fokon eljárt...Meghosszabbítanák a Mal...
Ékes József az állami felügyelet meghosszabbítását az üzem működésének bizonytalanságaival és az új száraztechnológia biztonságos bevezetésének szükségességével indokolta. Mint...Rabok varrják majd a...
A napilap szerdai száma ismerteti, hogy a rendőrség januártól folyamatosan lecseréli a közterületeken szolgáló rendőrök úgynevezett bevetési ruháit. Az új egyenruha az ORFK-tól kapott...A szolgáltatónak nem...
Szabó Máté ombudsman vizsgálatában megállapította: az önkormányzatok és a gáz- és áramszolgáltatók együttműködésének minősége jelentősen befolyásolja a rászorult, védett fogyasztók...Reggeli lapszemle:...
Magyar Nemzet: A köztársasági elnökhöz fordult kedden a második magyar hadsereg egykori parancsnokának védője, azt kérve: az államfő nevezze ki posztumusz vezérezredessé a háborús...Fegyvernek látszó...
A 25 éves vádlottat a bíróság további négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától; az ítélet tudomásul vételére a vád és a védelem képviselője egyaránt három nap gondolkodási időt...Az MSZP bojkottálja az alkotmányozást
Közölte: a szocialisták nem akarják jelenlétükkel legitimálni az alkotmányozásnak nevezett "bohózatot", számukra az új alaptörvény koncepciója és az abból vélhetően kialakuló javaslat elfogadhatatlan. Mint mondta, ha a jelenlegi módon vitatják és szavazzák meg az új alkotmányt, az nem a nemzet, csak egy párt alkotmánya lesz. Emlékeztetett, hogy az MSZP ugyanebből a megfontolásból távozott az alkotmány-előkészítő eseti bizottságból.Mesterházy Attila kijelentette: alkotmányozó nemzetgyűlés Magyarországon nem létezik. Hozzátette: az alkotmányozó nemzetgyűlés...Raffael "megszúrkodta a csíkos pólóst"
Beéry Iván Tamás a nyomozás során azt vallotta - és erősítette meg a büntetőper keddi tárgyalásán is a Veszprém Megyei Bíróságon -, hogy a Cozma-ügy elsőrendű vádlottja, Raffael Sándor a gyilkosság után felhívta telefonon Raffael Jánost, akinek enyingi lakásán gyülekezett 2009. február 7-én este a népes társaság, majd onnan valamennyien a veszprémi Patrióta lokálba mentek, s azt mondta neki, hogy ő szúrta le a "csíkos pólóst" (Marian Cozmát). Beéry Iván Tamás tanú - aki a Cozma-ügy csoportosan elkövetett garázdaság bűnperében kilencedrendű vádlott - elmondta a bíróságon:...Síkra szállnak a hiteltörlesztőkért is
Szűcs Erika országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a társadalom kétharmadát a kormány nem védi a hiteltörlesztés égbe szökő terheitől, csökken a fizetésük vásárlóértéke, és kevesebb támogatást kapnak a gyermekneveléshez, mint a jól keresők.Példaként hozta, hogy noha a kormányprogram a társadalmi kohézió megerősítését ígérte, az adóváltozások következtében romlik a havi 290 ezer forintnál kevesebbet keresők jövedelmi pozíciója. Leginkább az átlagkeresetűeké, akik évi 70 ezer forintot is veszíthetnek - tette hozzá, megjegyezve, hogy eközben a miniszterelnök...
Nem bárcázhatják a...
A testület hétfői határozatában azért semmisítette meg év végi hatállyal a mellékletet, hogy a jogalkotónak megfelelő idő álljon rendelkezésére ahhoz, hogy az alkotmányellenes helyzet...Belső vérzésbe halt bele a...
A császármetszéssel világra segített ikrek esetében oxigénhiányos agykárosodás miatti állapotot jelöltek meg a halál okaként a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani...Botero megajándékozta a...
A művész hozzájárulásának köszönhetően a kiállítás az eredetileg tervezettnél csaknem egy hónappal tovább, február 20-ig tart nyitva - tájékoztatta a Szépművészeti Múzeum kommunikációs...A Jobbik részt vesz az...
Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője kedden az MTI-nek reagált a volt miniszterelnök blogbejegyzésére, amelyben azt javasolta: valamennyi ellenzéki párt hirdessen bojkottot az alkotmányozási...Bank is lehet - a Jobbik...
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja szerint a nemzeti kríziskezelő - amely lehetne akár bank, akár valamilyen pénzintézet,...Folytatódik a Zuschlag-show...
Zuschlag Jánost első fokon - folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt - 2010. március 31-én nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei...A Hírszerző lecsapott – de mellé ment
Egy ponton eltér a médiatörvénynek az NMHH honlapján elérhető változata a Magyar Közlönyben kihirdetett szövegtől - írta a Hírszerző. A hírportál cikkében - amelynek címe szerint az NMHH "önkényesen változtatott a médiatörvény szövegén" - az áll, hogy az NMHH honlapján olvasható törvény 164. paragrafusa eltér a Magyar Közlönyben december 31-én megjelent normaszövegtől. A tavaly megjelent szöveg szerint a Médiatanács hatósági határozatainak felülvizsgálatáról a bírósági eljárást soron kívül kell lefolytatni, míg a honlapon olvasható változat szerint erre harminc nap áll a...Gyurcsány blogol és bojkottra szólít
A volt miniszterelnök erről legfrissebb blogbejegyzésében ír.Orbán Viktor a tavaly december 24-i Magyar Nemzetben megjelent interjújában azt mondta, Magyarország új alkotmánya 2012. január elsején lép hatályba, az új alaptörvényt jövő év április 25-én, húsvét hétfőn fogadja el az Országgyűlés. A kormányfő a lapnak az alkotmányozás "menetrendjéről" elmondta, hogy február végén, március elején megkezdődik a nemzeti konzultáció az alkotmányról, március 15-én az Országgyűlés egy ünnepélyes deklarációval átalakítja magát alkotmányozó nemzetgyűléssé, ami nem jogkörbővülést...Idén 73 milliárd a budapesti 4-es metróra
A projekt alapköltsége 2011-ben 62,7 milliárd forint, a kapcsolódó beruházások pedig csaknem 10 milliárdba kerülnek. A második szakasz előkészületeit Budapest leállította, ezért 2011-től a második szakaszra nem terveztek költséget. Az előkészületekre 2009-ben 1,3 milliárdot, 2010-ben pedig 251 millió forintot költöttek.Ettől az évtől a 4-es metró költségei folyamatosan csökkennek, 2012-re 54,5 milliárdot, 2013-ra 17,8 milliárdot, 2014-re pedig 13,6 milliárdot terveztek. Az állam a kivitelezést 2012-ben 52,4 milliárddal, 2013-ban 22,7 milliárddal, 2014-ben pedig 15,2...
« Előző
26352 | 26379 | 26406 | 26433 | 26460 | 26487 | 26514 | 26541 | 26568 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

