Rabok varrják majd a rendőregyenruhákat
2011. január 12. szerda 08:55
A napilap szerdai száma ismerteti, hogy a rendőrség januártól folyamatosan lecseréli a közterületeken szolgáló rendőrök úgynevezett bevetési ruháit. Az új egyenruha az ORFK-tól kapott tájékoztatás szerint jobb minőségű, erősebb és tartósabb anyagból készül a jelenleg használatosnál, emellett jobban igazodik majd viselőik elvárásaihoz, azaz kevésbé gátolja a rendőrök mozgását.
A napilap úgy tudja, a későbbiekben valamennyi, a Belügyminisztérium irányítása alá tartó rendvédelmi szerv bevetési ruháját is korszerűbbre cserélik, azaz a büntetés-végrehajtásnál és a katasztrófavédelemnél is ruhacsere lesz az elkövetkező években. Az ORFK közlése szerint 2012-re újul meg teljes egészében a ruhakészlet, megközelítőleg nyolc-kilencmilliárd forintból.
Takarékossági megfontolásokból az új bevetési ruhákat és cipőket a büntetés-végrehajtás üzemeiben varratják. A büntetés-végrehajtási vállalatok belügyi források szerint olcsóbban dolgoznak az azonos profilú civil vállalkozásoknál (azt nem sikerült kideríteni, hogy mennyivel), emellett e cégek megbízása mellett szólt az is, hogy az állami megrendelések teljesítésével tartósan értelmes munkát tudnak adni az elítélteknek.
Az értelmes munka lehetősége pedig nemcsak hogy némi rabkeresményhez juttatja a fogvatartottakat, de a tapasztalatok szerint csökkenti a belső feszültséget, azaz biztonságosabbá teszi a fegyintézeteket. A két fegyintézethez tartozó bv-vállalatoknál már kiképezték a fogvatartottakat a rendőrruhák és -cipők gyártására, s megvásárolták a termelés megindításához szükséges alapanyagokat is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

