78 ezer forint lesz a minimálbér
A munkavállalói oldal hangsúlyozta, hogy az adó és járulék szabályok változása miatt a nettó minimálbér a 4500 forintos bruttó emelés ellenére is csak nettó 154 forinttal emelkedik. Pataky Péter a munkavállalói oldal elnöke a munkaadók által tett végső ajánlat elfogadásakor közölte, hogy ahhoz az MSZOSZ záradékot fűz, amely szerint kevesli az emelést, de nem akadályozza meg az aláírást. Ezt követően Borsik János az Autonóm Szakszervezeti Szövetség nevében ugyanezt jelezte.Újabb járattörlések Ferihegyen a hó miatt
Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek elmondta: a budapesti repülőtér kifutópályái csütörtökön reggel is zavartalanul üzemelnek, a járatkimaradásokat alapvetően a rossz időjárás miatt meg sem érkező gépek okozzák.A legrosszabb helyzet Nagy-Britanniában és Németország déli részén alakult ki. A London második legnagyobb repülőterének számító Gatwick péntek reggelig biztosan zárva marad, míg az egyik legforgalmasabb átszállóhelyként üzemelő frankfurti légikikötőben is nagy fennakadások vannak - mondta Hardy Mihály.Hozzátette: a...Tallin és Turku már készül az EKF címre
A balti országok meglehetősen korán kezdik programsorozatukat, hiszen már december 4-én kiosztják Tallinban az Európai Filmdíjakat.Január 15-től Turku csábítja az északi tájakra a szauna szerelmeseit. A város területén öt, művészek által tervezett szauna várja a látogatókat, emellett elméleti workshopokat is tartanak a szaunázás kultúrájáról.Tallin négyszázezer lakosával kétszer akkora, mint a tőle kétszáz kilométerre fekvő Turku. A tallini programok központjául természetesen a festői óváros szolgál, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított.A finnek vendégül hívják a...Extra emelés annak, akinek...
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága szerdán fogadta el és nyújtotta be a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz azt a módosító indítványát, amelyben kezdeményezi,...A Népszabadság is beszáll a...
A Népszabadság úgy fogalmaz: "lapunk az Alkotmánybírósághoz fordul, ha ebben a formájában fogadná el a parlament a törvényt, mivel úgy gondoljuk, a sajtószabadság ilyen mértékű...December közepétől...
A miniszteri biztos kiemelte: minden személyügyi, infrastrukturális és informatikai fejlesztés ütemtervszerűen halad, sőt, a legtöbb fejlesztés jobban is áll, mint ahogyan azt eredetileg...Reggeli lapszemle: kutyaválság
Népszava: Jelenleg százan várnak vakvezető kutyára, azért is mert a vakvezető-kutyakiképző iskolák a válság és a pályázati pénzek hiánya miatt nehéz helyzetbe kerültek - írja a...Mégsem engednék a...
Lázár János, Bodó Imre, Kontur Pál és Pichler Imre az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványukban a romló baleseti...Egy- és kétkamarás...
A testület elnöke elmondta: az összegző munkacsoport szerdán tárgyalt a dokumentumról, amelyet elfogadott és azt várhatóan csütörtökön hozzák nyilvánosságra.A Vasárnapi Hírek (VH) című...Na ne... Jogsit távoktatással?

1017 hektáron indul az öko-rehabilitáció
Az államtitkár közlése szerint a Torna-patak már a katasztrófát megelőzően is halott volt, mivel a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. területéről folyamatos szennyezés érte a térség egyetlen folyóvizét. További környezetterheléssel már nem kell számolni, a károkozás megszüntetése azzal vált lehetővé, hogy az üzemi területen is befejezték a vízminőség-védelmi munkát - mondta az államtitkár.Hozzátette: az elkövetkező hónapok legfontosabb feladata az elöntött 1017 hektáros mezőgazdasági terület megtisztítása lesz, ami már néhány hektáron megtörtént. A terület...Legfeljebb 18 év a gyerekmolesztáló szülőknek
A Czibrik Attila vezette bírói tanács meghallgatta a három rásonysápberencsi vádlottat, akik tagadták a bűncselekmény elkövetését. A bíróság tanúként hallgatta meg azt a házaspárt, akik jelenleg nevelőszülőként gondoskodnak a család három gyermekéről (a negyedik fiú jelenleg intézetben van).Szintén tanúként állt a bíróság előtt a nevelőszülők lánya, aki velük és az érintett gyermekekkel egy háztartásban él, illetve egy tanítónőt is meghallgattak, ő a legidősebb gyerek osztályfőnöke volt korábban. Elmondása szerint nem vett észre semmit a fiún, aki inkább csendes volt és...Új adófőszerkesztők a...
Jónás István vezérigazgató kinevezte a három főadó vezetőit is: az MR1-Kossuth Rádió főszerkesztője 2010. december 1-jétől Gazsó L. Ferenc, az MR2-Petőfi Rádió főszerkesztője pedig Koltay...A jelszó: "Magyarnak lenni jó"
"Le akarjuk zárni azt az időszakot, ami december 5-ével kezdődött" - fogalmazott, utalva a hat évvel ezelőtti, a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazásra is.Tőkés...Késhetnek a Kisalföld Volán...
Pannonhalmán a várhoz és Győrújbarát hegyesebb részére nem tudnak bejutni a Kisalföld Volán buszai, a délelőtt még pár perces késések pedig már 15-20 percesre nyúltak - közölte az MTI...Erősödött a jogállam Polt...
A legfőbb ügyész posztjára jelölt Polt Péter - Harangozó Tamás (MSZP) kérdésére - emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság szerint a legfőbb ügyész interpellálhatósága nem...MSZP: Több pénzt az...
Tóth József szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten elmondta: számításaik szerint az önkormányzatok 2011-ban hat százalékkal kevesebb pénzből...Feljelentést tett Budai az...
A Gyurcsány-kormány 2009-ben nyilvánította nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá az Álomsziget-projektet, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal közelmúltbeli jelentése szerint azonban az...7,5 milliárd a főváros tömegközlekedésére
A határozat felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a támogatást soron kívül folyósítsa a fővárosi önkormányzatnak. A nemzetgazdasági miniszter pedig felhatalmazást kapott arra, hogy a Magyar Állam nevében százszázalékos mértékű, egyedi állami készfizető kezességet vállaljon a BKV Zrt. fővárosi közösségi közlekedés működtetését szolgáló 5 milliárd forint hitele és annak ügyleti kamatai visszafizetésére.A kormány felkérte a az Államadósság Kezelő Központ Zrt-t, hogy pénzügyi szempontból véleményezze a kapcsolódó szerződéseket és egyéb dokumentumokat.Mikola István OECD-nagykövet lehet
A legfejlettebb ipari országok gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi tevékenységének összehangolására létrejött Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet központja Párizsban van, s itt működik Magyarország OECD-nagykövetsége is. Az OECD Tanácsában a tagországokat a nagykövetek által vezetett delegációk képviselik.Az index.hu úgy tudja, hogy Mikola kinevezése a legutóbbi kormányülésen került szóba. Az ügyben a hírportál újságírója telefonon, e-mailen, és sms-ben is próbálta elérni Mikola Istvánt, sikertelenül és a kormányszóvivőtől sem kapott választ. Mikola István Gottfried...Kulcsár és társai újra elsőfokon
A 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében 1998 és 2003 közötti cselekmények miatt emeltek vádat, javarészt az elsőrendű vádlott ügyészségen tett, magára és társaira terhelő vallomásai alapján. A vád lényege szerint Kulcsár a Kereskedelmi és Hitelbank brókercége, a K and H Equities munkatársaként jogosulatlanul forgatta állami és magánbefektetők pénzét. Az összesen 24 vádlott ügyében az FB 2008-ban hirdetett elsőfokú döntést, amelyben Kulcsárt 8 év börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra, néhány társát többéves letöltendő szabadságvesztésre és sok tízmilliós...
« Előző
26271 | 26298 | 26325 | 26352 | 26379 | 26406 | 26433 | 26460 | 26487 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...