A Jobbik tárgyalna a "cigánybűnözésről"
2011. január 12. szerda 12:55
Az ellenzéki politikus emlékeztetett, hogy a magyar soros uniós elnökség célkitűzései között szerepel az egységes európai roma stratégia kidolgozása is. Szegedi Csanád szerint ha a kormány úgy jár el, mint Magyarországon, azaz az alapproblémáról sem vesz tudomást, akkor a helyzet csak rosszabb lesz majd.
Szegedi Csanád hangsúlyozta: pártja éppen ezért fenntartja korábbi javaslatait a csendőrség bevezetésére, a bentlakásos iskolák bővítésére, a romák - akár szociális munkákon keresztül történő - munkaerő-piaci integrálására, a közrendvédelmi telepek európai szintű megvalósítására, valamint kitartanak azon felvetésük mellett is, amely egy bűncselekményt elkövető egyén esetén az egész család számára felfüggesztené a pénzbeli szociális ellátások kifizetését.
A Jobbik alelnöke szerint már az is komoly előrelépés lenne a magyar kormánytól, ha átvenné a vonatkozó mintákat a többi uniós tagállamból, mint például Spanyolország, Finnország, Franciaország, vagy Olaszország.
Szegedi Csanád hangsúlyozta: pártja nyitott a párbeszédre és bárkivel hajlandó tárgyalni a "cigánybűnözés" problémájáról.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

