Az MSZP nem tudja, mit kezdjen Gyurcsánnyal
2011. január 11. kedd 08:25
A napilap keddi száma arról ír, hogy szocialista forrásokból úgy tudják: az MSZP egyes vezetői is egyfajta "optimumra" törekednek, ugyanis nem céljuk, hogy a volt kormányfő a pártban megerősödjön, de az sem, hogy "mártírként" távozzon a szocialisták soraiból.
A lap ismertetése szerint februárban válaszút elé kerülhet Gyurcsány és új MSZP-s platformja, a párt megfelelő szerve ugyanis addig dönt arról, hogy a tömörülés a szocialisták alapszabályának megfelelően működik-e. A Magyar Hírlap forrásai szerint a gyurcsányista Demokratikus Koalíciónak meglesz a szükséges számú párttagja, ugyanakkor elképzelhető, hogy a nagyszámú nem MSZP-s, "külsős" pártoló tag és a meghirdetett ideológiai irányvonal miatt a párton belül nem platformként, hanem csupán tagozatként működhet majd, ami a szocialistáknál "kisebb rangot jelent".
Az MSZP választmányának decemberi ülésén fogadták el a tagozatok és platformok minősítőbizottságának szempontrendszerét, amely alapján minden MSZP-n belüli szerveződést megvizsgálnak, s döntenek a megerősítésükről vagy a megszüntetésükről. Az utóbbi forgatókönyv azt is eredményezheti, hogy Gyurcsány Ferenc és szövetségesei kiválnak a pártból - írja a Magyar Hírlap.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

