Dermesztően hideg lesz a szilveszter éjszaka
Golopencza Pál, a budapesti mentésirányítás vezetője pénteken sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nyolcvan mentőkocsit helyeztek készenlétbe, és hét további egység is bevethető, ha sok helyre kell kivonulniuk a mentőknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az előrejelzések szerint mínusz 11 Celsius-fok várható az éjjel.Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt mondta, hogy elsősorban a petárdák, illetve az alkohol okozza szilveszterkor a legtöbb problémát. Kiemelte a fiatalokat, akik - mint hozzátette - nem fogyasztanak rendszeresen alkoholt, s ha nem tudják tartani a...Megtalálták a lánctalpas alá szorult férfit
Egy külső vállalkozás dolgozóját érte a baleset hajnali egy órakor a Mátrai Erőmű Zrt. visontai bányaterületén. A lánctalpas géppel egy a bányavíz összegyűjtésére szolgáló árokba csúszott, a munkagép a vezetőfülkével lefelé, a mederben állt meg. A gyöngyösi tűzoltókat 8 óra 20 perckor értesítették a balesetről. A Mátrai Erőmű szakemberei mellett egy szerkocsival a gyöngyösi tűzoltók is a helyszínen voltak. A tetejére fordult munkagép átvizsgálásához Budapestről kellett búvárokat hívni. A víz alatti keresést dél körül kezdték meg, és 15 óra előtt néhány perccel a speciális...Elzavarta a betörőket a karakán néni
A 88 éves asszony csütörtökön kért rendőri segítséget Martonvásáron, miután két idegent zavart el kellő határozottsággal lakása folyosójáról. A férfiak egyelőre ismeretlen módszerrel mentek be az asszony lakásába, feltehetően nem sejtették, hogy a lakás nem üres - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Az idős nő nem ijedt meg, távozásra szólította fel a lakásába behatoló két idegent, majd haladéktalanul értesítette a rendőrséget. A járőrök a ház közelében fogták el a két ercsi férfit - tette hozzá a szóvivő. A Gárdonyi Rendőrkapitányság lopás...Nagy egyetértésben az ellenzék
Az Országgyűlés múlt hétfőről keddre virradóra a kormánypárti képviselők szavazataival fogadta el a médiaszolgáltatásokról és...
Schiffer Andrásnak a húsvét...
"Ha komolyan gondolja a miniszterelnök, hogy április 25-én, húsvéthétfőn akar alkotmányozni, akkor arra számíthat, hogy ezt nélkülünk fogja megtenni" - mondta az LMP...Fidesz-KDNP bűnszövetséget...
A politikus szerint az elmúlt nyolc hónap alapján nem ünnepeltetnie kéne magát a kormánynak, hanem inkább szégyellnie.Úgy fogalmazott: a "Fidesz-KDNP-bűnszövetség" szégyellheti...Főleg a magányos idősek...
Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint viszont ennél jóval több áldozata volt már a kemény hidegnek. Mint az MTI-nek elmondta, az elmúlt húsz évben összesen...Szombattól hatályos a...
Az Országgyűlés múlt hétfőről keddre virradóra a kormánypárti képviselők szavazataival fogadta el a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatot, amely egyebek...Vízzel teli gödörbe esett...
A gyöngyösi tűzoltókon kívül péntek délelőtt az erőmű szakemberei is kivonultak a baleset helyszínére. A lánctalpas munkagép fejjel lefelé áll, vezetőfülkéje a vízzel teli gödör aljára...A toxikológiai osztályok mindenre felkészültek
A toxikológus pénteken az MTI-nek elmondta: ilyenkor az esetek 80 százalékában a beteg alkohol- vagy drogmérgezés miatt kerül kórházba, az idei szilveszterről pontos adatokat csak újév másnapján tud közölni.Hozzátette, megerősített ügyeletet tartanak, több orvos és nővér áll szolgálatba a megnövekedett esetszám miatt. Az esetek 90 százalékában az osztályra bekerült emberek másnap reggelre elhagyhatják a kórházat; az osztályvezető 25 éves tapasztalata szerint alkohol vagy drog miatti halálesetre nem kell számítani szilveszterkor.Harmadikán indulhat az egyszerűsített honosítás
Az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvény augusztus 20-án lépett hatályba, alkalmazni 2011. január 1-jétől kell. A kérelmeket az év első munkanapjától, január 3-tól lehet benyújtani. A parlament május 26-án 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett fogadta el a fideszes és KDNP-s képviselők - Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos - indítványát, amely által lehetővé válik a határon túli magyarok egyszerűsített, kedvezményes honosítása.Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI-nek elmondta, hogy minden készen áll az egyszerűsített...Schmitt aláírt, az MSZP csalódott
Kovács László csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az államfő a jogszabály aláírásával figyelmen kívül hagyta a médiatörvény hazai elutasítását és az azt övező példátlanul széleskörű nemzetközi tiltakozást, nem élt azzal a lehetőséggel, hogy megóvja az Európai Unió soros elnökségét január elsején átvevő Magyarországot a várhatóan botrányos nemzetközi következményektől, az elszigetelődéstől.A politikus úgy fogalmazott: az államfő elmulasztotta bizonyítani, hogy "valóban az emberek embere, nem Orbán Viktor akaratának szolgai végrehajtója", így döntésével osztozik a...Egy Habsburg kerülhet a...
Az internetes honlap értesülése szerint a pályázat kiírója, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) azzal indokolta a pályázat eredménytelenségére vonatkozó döntést: "egyik...Reggeli lapszemle: „Nincs...
Magyar Nemzet: Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára szerint az elszámoltatás a nulladik lépés a korrupció elleni fellépésben, de azt szolgálja, hogy a...Bulival indul a magyar...
A magyar EU-elnökséget megnyitó ingyenes kulturális-lakossági eseményre a rendezők több ezer érdeklődőt várnak; a bulizók könnyű- és népzenei koncerteken vehetnek részt, illetve filmeket...Török Zsolt és az ő...
"Szerencsére eddig nem sokan követték Török Zsolt példáját" - írta Szijjártó Péter az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.Török Zsolt budapesti tájékoztatóján azt...„Szellemi tőke van,...
"Azt gondolom, hogy ezeknél jobb szívvel meghozott kormányhatározatok nincsenek" - mondta a katasztrófákat...
Államfői köszöntő: éjfél...
Korábban Göncz Árpád és Mádl Ferenc köztársasági elnök újévi beszédét is szilveszter éjjel, az új év első perceiben közvetítette a Magyar Televízió. Sólyom László változtatott ezen a...Lendvai Ildikó kiáll az emberi jogokért
Lendvai Ildikó példákat hozva az idei "emberi jogi deficitre" azt közölte: emberek ezreit lehet indok nélkül elbocsátani, ami ellentmond az EU alapjogi chartájának.Megszűnt a személyes jogbiztonság azzal, hogy visszamenőleges hatályú törvényeket alkottak, durva támadás érte a tulajdonhoz való alapvető állampolgári jogot a magánnyugdíjpénztár-tagok megrablásával. Sérültek a gyermekek jogai és az ezeket rögzítő ENSZ-egyezmény, mert már nemcsak súlyos bűncselekményért, hanem egyszerű szabálysértésért börtönbe lehet csukni 14-15 éveseket is. A korábbinál jóval többször lehet...A médiatörvény még nem jelent meg a Magyar Közlönyben
A közlöny 200. számában a költségvetés mellett három másik jogszabályt is közzétettek. Ezek között van a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő törvény; az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása, amelyek egyebek mellett visszaállítják három évre a gyest; valamint a közlekedési tárgyú törvények módosítása.Néhány perccel délután egy óra után megjelent a Magyar Közlöny 201. száma is, amely 11 további törvényt tartalmaz, köztük a köztisztviselők és a közalkalmazottak...Idén több az illegális tűzijátékárus
Sipos Jenő felhívta a figyelmet arra, hogy december 28-tól lehet megvásárolni engedély nélkül a kis és közepes tűzijátékokat, és azokat kizárólag szilveszterkor, 18 órától másnap reggel 6 óráig szabad használni. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője elmondta: nemcsak az északi szomszédos országok, hanem a déli megyék határátkelőinek közelében is sokkal több esetben és nagyobb mennyiségben foglaltak le csempészárukat, mint korábban.A vámőrség mélységi ellenőrzésekkel, szúrópróbaszerűen ellenőrzi az utakon az autókat, az elárusítóhelyeket, illetve azokat...
« Előző
26514 | 26541 | 26568 | 26595 | 26622 | 26649 | 26676 | 26703 | 26730 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

