Radikális változás történt a nemzetpolitikában
Az új kormány hivatalba lépése után a legnagyobb változás a nemzetpolitikai szemléletben valósult meg - fogalmazott Répás Zsuzsanna az MTI-nek adott év végi interjúban. Az előző nyolc évben nem is lehetett észrevenni, hogy a nemzetpolitikai szemlélet jelen lett volna a kormány tevékenységében. Egy eldugott kis főosztály képviselte a kormányzati szerkezetben a nemzetpolitikát, és a legnagyobb problémát az jelentette, hogy semmilyen fórumon, területen nem jelent meg a nemzetpolitika mint szempontrendszer - mondta. Radikális változás történt e téren, külön államtitkárság jött létre,...Januártól hatályát veszíti a lobbitörvény
Emlékeztetett, hogy a lobbitörvényt a társadalmi részvételről szóló törvény helyezi hatályon kívül januártól.A parlamenti államtitkár kiemelte, hogy egyetlen párt sem nyújtott be olyan módosító javaslatot, ami jelenlegi formájában, hatályában fenntartotta volna ezt a szabályozást.Rétvári Bence azt mondta, azért tartották szükségesnek megszüntetni a lobbitörvényt, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Erre számos szakértő felhívta a figyelmet - fűzte hozzá.Az Országgyűlés hivatalának statisztikái szerint a lobbitörvényt alapján bejelentendő lobbiesemények száma...Új hivatal: Nemzeti Államigazgatási Központ
A központ létrehozásáról szóló - január elsején hatályba lépő - kormányrendelet a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg. E szerint a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alatt álló intézmény tesz javaslatot a költségvetési keretszámok fővárosi és megyei kormányhivatalonkénti elosztására, szervezi a kormányhivatalok szakmai alapfeladatainak ellátásához szükséges pénzügyi és anyagi feltételek biztosítását, valamint a büdzsé végrehajtásával összefüggésben figyelemmel kíséri a kormányhivatalok tevékenységét.A NÁK feladata a kormányhivatalok teendőinek ellátásához...A nő főként anya, vagy diák...
Ami a hírek készítőit illeti, minél fontosabb egy téma, annál kisebb eséllyel tudósít róla nő. A politikai és gazdasági hírek harmadát készítik nők, míg a hírességekkel, művészetekkel és...A finnugor eredet marad az...
A lap keddi számában Gloviczky Zoltán elmondta, hogy eddig nem érkezett megkeresés az oktatási államtitkársághoz azzal kapcsolatban, hogy a magyarság finnugortól eltérő eredetére jutó...Reggeli lapszemle: virágzik...
Magyar Nemzet: Magyarországon is virágzik a diplomagyártás, és bizony egyre többen próbálkoznak sokévnyi tanulás helyett gyorsan, olcsón felsőfokú oklevélhez jutni.A lap keddi számában a...Nem javult a belvízhelyzet...
A közelmúltat tekintve 2000 januárjában volt a legmagasabb, 1080,5 négyzetkilométer az elöntött területek nagysága az igazgatóság területén.Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és...Tízszer módosította a Ház...
A legutóbb elfogadott alkotmánymódosítás az alaptörvényben rögzíti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletalkotási jogát. A fideszes Rogán Antal erről szóló javaslatáról...Jövőre is lesznek balhék a...
Navracsics Tibor szerint a kormánnyal szemben, egy-egy jogszabállyal kapcsolatban megfogalmazódó bírálatok csupán félelmek, s...
Az MSZP jólmegfontolást javasol pénztárügyben
Kormos Kata, az MSZP szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: 3 millió magán-nyugdíjpénztári tagot foglalkoztat mostanában az a kérdés, hogy "menni vagy maradni", miután az Országgyűlés Fidesz-KDNP többsége elfogadta az "államosításról" szóló törvénymódosítást és így január 31-ig kaptak határidőt a döntésre.Véleménye szerint azért kell megfontolni a döntést, mert nem mindegy, hogy valaki mennyi ideje gyűjti a megtakarításait, ez mekkora összeg, és mennyi ideje van hátra a nyugdíjkorhatár eléréséig.Kérdésre válaszolva elmondta: az MSZP országos...Az úthálózat fejlesztését hiányolják a szocialisták
Nem derül ki a költségvetésből, hogyan alakulnak a 2011. évi útfejlesztések Magyarországon és csúsznak az előkészületek is. Heves megyében az elmúlt években 80 kilométernyi utat újítottak fel, 2013-ig még 64 kilométert kellene, de az előkészítetlenség azt mutatja, hogy ezek nem lesznek készen határidőre - mondta."Figyelemmel kísértem a költségvetés vitáját és javaslatot tettem arra, hogy a magyarországi útfejlesztések 16,5 milliárd forint plusztámogatást kapjanak, de ezt a kormánypárti képviselők leszavazták. A Gyurcsány-Bajnai kormány az úthálózat fejlesztésére kétmilliárd..."Közjogilag is egyesülhet a nemzet"
A miniszterelnök-helyettes történelmi tettnek nevezte a lépést. Hozzátette, a magyar identitás megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, hogy a kulturális identitás megőrzésén túl a közjogi egyesítés is megtörténjen. Leszögezte, hogy ez az állampolgárság útján lehetséges.Felhívta a figyelmet, hogy az elfogadott törvény "nem ismer A vagy B kategóriájú magyar állampolgárságot. Egy magyar nemzet van, egy magyar állampolgárság van" - mondta.Hozzátette, minden feltétel rendelkezésre áll, hogy minden magyar identitású ember még ebben a ciklusban megkaphassa az állampolgárságot,...A Jobbik megvédi a...
Lenhardt Balázs, a párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a közszolgálati és kereskedelmi médiumok a közérdek, illetve a piac igényei...Néhány napra bekeményít a tél
Kedden ismét - a délnyugati területeket leszámítva - az ország nagy részén számíthatunk havazásra. Majd a következő napokban szintén hózáporokra, kisebb havazásra kell készülni.Ameddig a...Előállítás közben halt meg...
A férfin a bilincselés által okozottakon kívül nem voltak külsérelmi nyomok - írták.Közleményük szerint a férfi úton a kapitányság felé hirtelen rosszul lett, és elvesztette eszméletét....Szemtanúk jelentkezését...
Mint írták, hárman a szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. A püspöki konferencia december elején hozott döntése értelmében...Lamperth Mónika nagyon...
Schiffer András 190 alkalommal szólalt fel és 15 órát beszélt a Házban. A felszólalások számát tekintve 174-gyel követi őt Vágó Gábor (LMP), majd 166-tal Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik), aki...Lázár: a médiatörvény...
A lap hétfői számában a politikus arra a kérdésre, hogy a kormányoldal miért nem beszélt az utóbbi hónapokban ezekről a nemzetközi tapasztalatokról kijelentette: erről a kormányzati...Ismert politikusokra vallana Földesi-Szabó
A lap hétfői számában Berényi András, Földesi-Szabó László ügyvédje kijelentette: személy szerint tud néhány olyan magas beosztású emberről, akiket kellemetlenül érinthetne ügyfele azon vallomása, amelyet a titoktartási kötelezettsége alól való feloldása után tett volna. "Nem tudni miért, hiába kérvényeztük, a bíró még csak kísérletet sem tett arra, hogy az NBH a teljes felderítés érdekében feloldja a titoktartást" - tette hozzá.A Blikk információi szerint az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány hét évre elítélt elnökét, aki az ítélethirdetés közben szökött meg a bíróságról,...Hat év alatt duplázódtak a közműtartozások
A lap hétfői számában megjelent cikk szerint miközben nő a közműdíjakat fizetni nem tudók száma az adósságkezelő szolgáltatás igazságtalan: a települések mindössze négy-öt százalékában elérhető. Az előre fizetős mérőórák terjesztését pedig az energiaszolgáltatók nem szorgalmazzák.A 2009-es kutatás alapján készült tanulmány szerzője, Herpai Balázs jogász leszögezi: az adósságkezelés ellenére a lakossági eladósodottság mértéke jelentősen nőtt. Hat éve az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatók felé összesen 596 ezer ember tartozott valamekkora összeggel, tavaly már egymillió 129 ezren....Reggeli lapszemle: 46% tévé, 4% könyv
Magyar Nemzet: Egy átlagos, 15 év feletti magyar ember szabadidejének 46 százalékát tölti tévénézéssel, 24 százalékát rádióhallgatással, 15 százalékát pedig internetezéssel - ismerteti az Országos Széchényi Könyvtár felmérésének eredményét a Magyar Nemzet. A lap hétfői számában közölt - ezer ember megkérdezése alapján készült - felmérés alapján újságolvasásra a magyarok szabadidejük 7 százalékát áldozzák, könyvolvasásra pedig mindössze 4 százalékát. Eközben a felmérés adatai szerint szinte egyáltalán nem járnak az emberek sportolni, erre a szabadidő 2 százaléka jut, de étterembe,...
« Előző
26568 | 26595 | 26622 | 26649 | 26676 | 26703 | 26730 | 26757 | 26784 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

