Az MSZP jólmegfontolást javasol pénztárügyben
2010. december 27. hétfő 18:25
Kormos Kata, az MSZP szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: 3 millió magán-nyugdíjpénztári tagot foglalkoztat mostanában az a kérdés, hogy "menni vagy maradni", miután az Országgyűlés Fidesz-KDNP többsége elfogadta az "államosításról" szóló törvénymódosítást és így január 31-ig kaptak határidőt a döntésre.
Véleménye szerint azért kell megfontolni a döntést, mert nem mindegy, hogy valaki mennyi ideje gyűjti a megtakarításait, ez mekkora összeg, és mennyi ideje van hátra a nyugdíjkorhatár eléréséig.
Kérdésre válaszolva elmondta: az MSZP országos jogsegélyszolgálatot működtet, amely személyre szabottan tud segíteni az érdeklődőknek.
Kormos Kata kitért arra: sok múlik az Alkotmánybíróság (Ab)döntésén is. Szerinte alkotmányossági aggályokat vet fel, hogy az a pénztártag, aki a maradás mellett dönt, elveszíti az állami nyugdíjjogosultságát, illetve az is, hogy a maradóknak kell nyilatkozniuk a döntésükről. A szóvivő azt mondta, nem lehet megjósolni az Ab döntését, de bíznak benne, hogy a testület átérzi a felelősségét.
Megismételte az MSZP korábban már elhangzott ígéretét, mely szerint amint lesz lehetőségük rá, visszaállítják a maradók nyugdíjjogosultságát, a 3 pilléres nyugdíjrendszert, és mindenki számára valódi választási lehetőséget biztosítanak majd.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

