Reggeli lapszemle: 46% tévé, 4% könyv
2010. december 27. hétfő 07:48
Magyar Nemzet: Egy átlagos, 15 év feletti magyar ember szabadidejének 46 százalékát tölti tévénézéssel, 24 százalékát rádióhallgatással, 15 százalékát pedig internetezéssel - ismerteti az Országos Széchényi Könyvtár felmérésének eredményét a Magyar Nemzet.
A lap hétfői számában közölt - ezer ember megkérdezése alapján készült - felmérés alapján újságolvasásra a magyarok szabadidejük 7 százalékát áldozzák, könyvolvasásra pedig mindössze 4 százalékát. Eközben a felmérés adatai szerint szinte egyáltalán nem járnak az emberek sportolni, erre a szabadidő 2 százaléka jut, de étterembe, kávézóba, vagy szórakozni sem mennek gyakrabban.
A kutatók szerint az eredmények "igencsak szegényes szabadidő-fantáziáról tanúskodnak", és csak részben magyarázhatók pénzügyi nehézségekkel.
Népszava: A köztéri reklámok tizede tűnhet el az "egyes közlekedési tárgyú törvények", vagyis a KRESZ legutóbbi módosítása kapcsán - írta a Népszava.
A lap hétfői számában megjelent cikk szerint a módosítással felszámolják az autópályák mentén elhelyezett óriásplakátokat, és a városi reklámfelületekből is jóval kevesebbet engedélyeznek a jövőben.
Megjegyzik, hogy Magyarországon mintegy 23 cég foglalkozik kültéri reklámokkal. Az új törvény szakmai becslések szerint 3-5 ezer hirdetőfelületet szüntet meg, s ez érzékenyen érinti majd az ügynökségeket is, hiszen a reklámköltés a közterületi reklámfelületeken már tavaly is a harmadával csökkent.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

