"Alpáriak" a kormány elleni támadások
2011. január 06. csütörtök 10:55
"A sokat látott külügyérek és a sokat tapasztalt közvéleménnyel foglalkozók is azt mondják, hogy ilyet még nem láttak" - mondta Kovács Zoltán. Hozzátette: várhatóak voltak reakciók, kritikák a médiatörvénnyel kapcsolatban, de ami most zajlik, az mind stílusában, mind kiterjedtségében váratlan.
Kérdésre cáfolta, hogy ellentét lenne a kormányzat, a frakció és a miniszterelnök kommunikációs stábja között. Azt is mondta: nem tudja, kinek szólt Lázár János Fidesz-frakcióvezető korábbi kijelentése, hogy felmerül a kormányzati kommunikációért felelős személyek felelőssége. A médiatörvény ugyanis egyéni képviselői indítvánnyal ment át a parlamenten, így a kormány csak akkor tudott vele foglalkozni, amikor a jogszabályt a parlament már elfogadta - tette hozzá.
Mindannyiunk felelőssége, hogy megfelelő válaszokat adjunk a külföldi sajtónak - fogalmazott az államtitkár. Hozzátéve, hogy éppen ezért a magyar uniós elnökség bemutatására Brüsszelből meghívott 55 újságíró programját részben megváltoztatták, hogy tájékozódhassanak a médiatörvényről.
Érzése szerint sok félreértést sikerült eloszlatni, maguk az újságírók mondták, hogy a "már-már alpári támadások" mögött a Közép-Európával kapcsolatos előítéletek bugyognak fel - mondta Kovács Zoltán.
Arra a kérdésre, hogy a 174 oldalas médiatörvényből 14 oldalt miért nem fordítottak le, az államtitkár azt mondta: ez a kákán is csomó keresése, mert az érdemi részt már lefordították.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

