Göncz Árpád nem bán semmit és megbocsátott
2011. január 10. hétfő 09:25
Göncz Árpád elmondta, nem kíséri figyelemmel egészen közelről a magyar közéletet, mint fogalmazott, semmiféle szerepe nincs. "De azt, hogy mi történik az országban, hogyan viszonyulok egyik vagy másik erőhöz, azt tudom" - hangoztatta az interjúban.
Az egykori államfő úgy fogalmazott, hogy nem idegenkedik a jelenlegi politikai élettől. "De nem érzem úgy a magaménak, hogy az éjszakámat elrontaná, vagy pedig boldoggá tenne" - jelentette ki. Elmondása szerint politikai kapcsolatai gyakorlatilag nincsenek, és befolyása sincs a történésekre. Amellett - hangsúlyozta -, politikai rokonszenvei természetesen vannak.
A volt államfő kellemes emlékként tekint vissza arra a tíz esztendőre, amikor ő volt Magyarország köztársasági elnöke. Nem volt ez az időszak feltétlenül könnyű - mondta, hozzátéve: "életem egészébe tökéletesen belesimult".
Göncz Árpád hangsúlyozta, hogy visszatekintve egész életét egységnek érzi, még az 56-os megtorlás részeként kiszabott hatéves börtönbüntetése sem volt olyan, ami kizökkentette volna magából.
Arra a kérdésre, hogy hosszú életútjára visszatekintve a kellemes emlékek mellett mindenkinek mindent megbocsátott-e, Göncz Árpád úgy válaszolt: mindent megbocsátott, és senkivel szemben sem érez haragot. Szerencsésnek vallotta magát, mert sokféle emberrel találkozott, és sok emberi élménnyel gazdagodott.
Göncz Árpád legutóbb pénteken szólalt meg nyilvánosan, amikor a szabadságjogok számon kérhetőségét szorgalmazta a magyar demokrácia védelmében, az európai uniós intézményekhez és kormányokhoz intézett nyílt levélben, amelyet hetven európai értelmiségi, köztük Václav Havel és Adam Michnik mellett ő is aláírt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

